Hol találhatnám meg Istent? És hogy kell imádkozni?

Szerintem mondd el imában az érzéseidet. Nehéz egyedül járnod, szeretnéd ha Isten része lenne az életednek...

Ha van Bibliád olvasgass belőle. Az evangéliumok, Máté, Márk, Lukács, János jók kezdésnek. Megismerheted belőlük Jézus Krisztust. Így kialakulhat a kapcsolatod Istennel.

Vidiripi

Imádkozni úgy kell hogy megszólítod Istent!

- Mennyei Atyám!

Lukács 11:1 Történt egyszer, hogy valahol éppen imádkozott. Amikor befejezte, egyik tanítványa kérte: „Uram, taníts meg minket imádkozni, mint ahogy János is megtanította tanítványait.” 2 Erre így szólt hozzájuk: „Amikor imádkoztok, ezt mondjátok: Atyánk! Szenteltessék meg a neved. Jöjjön el az országod.

Feltételezem egyedül akarsz imádkozni. Először is csendesedj el.

Légy alázatos! Isten szeret minket de egyben ő a mennyei Atyánk is. S te arra készülsz hogy vele beszélgess az imán keresztül. Értelemszerűen ez nem olyan mint beszélgetés egy emberrel.

Isten minden emberre figyel. Tudja a te dolgaidat is. Örömödet, fájdalmadat, gondjaidat, legbensőbb titkaidat, gondolataidat! Őszinte szívvel imádkozz! nem baj ha esetlenek érzed Isten akkor is megfog érteni. Beszélgess vele mond el neki azt ami foglalkoztat téged s kérd hogy adjon neked látást abban a dologban, bölcsességet vagy erőt azt amire szükséged van. Mondjuk kitartást! S adj hálát is Istennek azért hogy meghallgat, hogy figyel rád, hogy szeret! Kérj bocsánatot a hibákért, vétkekért s hogy nyissa fel a szemedet abban amit nem vettél észre. Hozza felszínre az életedben hogy mit kell változtatnod!

Olvasd a Bibliát!

Már megtaláltad...mert nem keresnéd Istent, ha már meg nem találtad volna.

Kérd, hogy jöjjön az életedbe Jézus Krisztus által.

Ha őszintén, őt, és az ő Igazságát keresve és jóakarattal imádkozol, akkor minden bizonnyal meghallgatja az imáidat.

S Ahogy mások is írják; pl. az is egy módja az Istennel való beszélgetésnek, az imának, ha nyitott szívvel a Szentírást olvasod. Az Úr sokféleképpen tud válaszolni is.

A hit ismeret által van.

akkor erős valakinek a hite, ha szilárd meggyőződésen alapszik, amit az ismeret által fejleszt ki valaki.

(Zsoltárok 65:2)  2 Ó, Ima Meghallgatója, te eléd járul minden test.

Isten meghallgatja azok imáit akik őszinte és tiszta szívből kérik.

S válaszol is rá, a megfelelő időben és módon.

az ima pedig tiszteletteljes beszélgetés a Teremtővel, nem betanult szavak az alapja.

Szia

Vígasztaló tanács:

Cselekedetek 17:27

" hogy keressék az Istent, sőt, tapogatózva keressék őt, és meg is találják, bár a valóságban nincs messze egyikünktől sem."

Szia!

A közvéleményben sajnos egészen téves eszme él a keresztény hit mibenlétéről. Általában „elhívésnek, hiszékenységnek” értelmezik. Az hisz, aki „elhiszi” Isten létezését, esetleg még Krisztus Isten-voltát, valamilyen halál utáni életet vagy üdvösséget. Ezért sokan úgy gondolják, hogy a hit csak a naivak, gyengék, vagy valamilyen áhítatra vágyó lelkek számára elérhető, így csak nekik jelent egyfajta megoldást az élet problémáira.

A bibliai hitfogalom azonban merőben más. Ha elfogadjuk, hogy a hit az ember helyes, egészséges lelki magatartása Isten iránt, akkor minden ember részéről ez lenne a természetes, a normális, a valóságnak megfelelő viszonyulás, és a hit hiánya a természetellenes állapot.

A Biblia szerint az élő vagy teljes hit elemekből, egymásra épülő lépcsőfokokból áll:

Az első fok a szilárd meggyőződésre jutás Isten kinyilatkoztatott igazságáról, vagy így is mondhatjuk: a Szentírás igazságáról. „A hit pedig a remélt dolgok valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőződés.” (Zsidókhoz 11,1) A bibliai értelemben vett hit alapját tehát egy nagyon is erős, világos, értelmes meggyőződés képezi, nem pedig valamilyen bizonytalan „elhívés”.

A második fok a személyes bizalom kialakulása Isten iránt. Közelebbről jelenti ez a feltétel nélküli bizalmat az Ő mindenható, teremtő hatalmában és erkölcsi jellemében – igazságosságában és irgalmasságában. Ennek az Isten hatalmába és szeretetébe vetett hitnek a végeredménye a hit Isten ígéreteiben.

A harmadik fok: az alázat. Minél inkább látja az ember Isten tudás- és hatalombeli nagyságát, ugyanakkor a tökéletes igazságot és szeretetet megtestesítő jellemét, amelyek együtt érvényesülnek, annál inkább felismeri saját gyengeségét az igazság megértése és cselekvése, vagyis az erkölcsi erő szempontjából. Ezen az alapon igazi, értelmes alázatra jut Isten előtt. Ennél a pontnál különösen élesen mutatkozik meg az ember erkölcsi minősége, mert önmagáról kell elismernie az énjét nagyon érzékenyen érintő igazságot.

Mindezek után következik a hit döntő lépése: a hit cselekvése. Jakab apostol írja, hogy amíg cselekedet nincs, addig még nem lehet teljes hitről beszélni (Jakab 2,17–26). A hit cselekvése logikusan következik az előzőekből: ha valakinek teljes bizalma van Istenben, az Ő ígéreteiben, viszont nincs bizalma önmagában – a saját értelmében és erejében –, akkor ennek eredményeként rábízza magát Istenre, átadja magát neki, hogy Ő cselekedjen benne és általa. Az önzéssel megkötözött ember részéről ez a legnagyobb cselekedet, mert önmegtagadást, önös érdeke és büszke magabízása feladását jelenti, azt a fontos döntést, hogy önmaga helyére Istent állítja. A hitnek ez az elhatározása mindig az adott helyzetnek megfelelő, konkrét cselekvésben jut kifejezésre.

A hit utolsó – de nagyon lényeges – eleme vagy lépcsőfoka a mély hála, a szeretet elmélyülése Isten iránt azért, amit hit által az emberben és az ember által cselekszik. Ez a hála és szeretet magában foglalja azt a vágyat és erkölcsi kötelezettséget is az ember részéről, hogy a továbbiakban az egész életét Isten tulajdonának tekinti, és az Ő megváltó munkájába kíván bekapcsolódni, teljes önfeláldozással dolgozni másokért, Krisztus áldozatára válaszolva viszontáldozatként adva oda egész lényét, életét, és annak minden szolgálatát.

A hitnek ez az utolsó lépése is próbára teszi és kimutatja az ember erkölcsi minőségét. Az önző ember szívesen elvesz javakat önmaga számára, de nehezen fogja fel és vállalja a viszonzást, amelyre nem külsőleg, hanem csupán belül, a szívében, azaz erkölcsileg elkötelezett. Valamint az ember nagyon hajlamos arra is, hogy a dicsőséget önmagának tulajdonítsa azért, ami a valóságban nem az ő érdeme. Csak az énszeretet minden megnyilatkozását megutálni és megtagadni kész ember válaszol hálával Isten kegyelmének cselekvésére.

A hit az ember legszebb, legnemesebb képessége, illetve cselekvése. Amikor valakit igaznak, vagy valamit igazságnak, erkölcsileg mindenekfelett értékesnek talál, akkor mindent odaad, mindent vállal érte, még büszke, önző énje megtagadását is.

Az ima nem valamiféle misztikus varázslat, hanem tudatos, értelmes lelki történés. A Biblia világos magyarázatot ad mibenlétéről és gyakorlati jelentőségéről. Mégis sok minden csoda és titok marad vele kapcsolatban. Titok és csoda mindenekelőtt az, hogy Isten, végtelen nagyságában, kész teljes szívvel figyelni egyetlen emberre, aki bármikor és bárhonnét is, őszinte hittel kíván Őhozzá szólni, Tőle kérni. Jézus így szólt erről: „Te pedig amikor imádkozol, menj be a te belső szobádba, és ajtódat bezárva, imádkozz a te Atyádhoz... aki titkon néz, és válaszol neked nyilvánvalóan.” (Máté 6,6)

Mindez a legegyszerűbben történik meg, ha az ember az őszinte hit és segítségül hívás lelki magatartását tanúsítja. A valódi imádkozáshoz, vagyis az Istennel való tényleges kapcsolatba lépéshez az ember vágyakozásán kívül csak a következők szükségesek:

– A teljes belső egyszerűség és őszinteség magatartása minden önszuggerálás, önmanipulálás, pózolás, szerepjátszás, önhittség, érzelem- vagy élményhajszolás stb. helyett. – Isten személyének bizonyos szintű megismerése a hiteles forrás, a Biblia kinyilatkoztatása által, hogy az ember tudja, kihez szól bizalommal.

– A Biblia kijelentései által felismert személyes bűnök megbánása, a tőlük való szabadulás igaz vágya és kérése.

– Kitartás a gondolatok összpontosításában, a belső ellenérzések, aggodalmak és kételyek leküzdésében. Mintegy belekapaszkodás az imádság általi kapcsolatteremtés és az imameghallgatás valóságára nézve tett isteni ígéretekbe. Sok-sok ilyen ígéret van a Bibliában. Kettő ezek közül:

„Aki énhozzám jön, semmiképpen ki nem vetem.” (János 6,37)

„Közel van a Úr minden Őt hívóhoz, mindenkihez, aki hűséggel hívja Őt.” (Zsoltárok 145,18)

Az imameghallgatás tapasztalatának megörökítésével is gyakran találkozunk a Bibliában. Ezek úgy tárulnak elénk, mint amelyek minden őszinte imádkozó életében megismétlődnek:

„Várván vártam az Urat, és hozzám hajolt, s meghallgatta kiáltásomat. És kivont engem a pusztulás gödréből, a sáros fertőből, sziklára állította lábamat, megerősítvén lépteimet.” (Zsoltárok 40,2–3)

„Mikor kiáltottam, meghallgattál engem, felbátorítottál engem, lelkemben erő támadt.” (Zsoltárok 138,3)

„Megkerestem az Urat és meghallgatott engem, és minden félelmemből kimentett engem.” (Zsoltárok 34,5).

Üdv. Péter