Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Miért hagyják a keresztények,...

Miért hagyják a keresztények, hogy darabjaira szakadjon a keresztény egyház, amit Jézus alapított?

Figyelt kérdés
A Jézus alapította egyház immár több ezer felé van szakadva (konkrétan több mint 33 ezer felé), és többségük már teljesen eltávolodott a kereszténységtől. Más az alapítójuk is. A Jézus alapította egyház immár egészen másról szól, mint akkor. Kérdem én, miért? Miért csináljuk mi keresztények azt, hogy ha más elképzelésünk van a pokolról, akkor máris alapítunk egy másik egyházat? Kérdem én, miért? Az ismerőseim körében szinte mindenkinek más elképzelése van, mind a túlvilági dolgokról, mind más dolgokról. Nem vészesen más, de amelyről Jézus nem mondott konkrét dolgot, és szinte már-már érzékeltette, hogy majd megtudod, ha eljön az ideje, na azok azok, amikben kicsit másképp vélekedünk. Mégsem szakadtunk szét, és alapítottunk másik egyházat!! Miért csinálja azt egy hívő, hogy ha más elképzelése van, akkor alapít egy másik felekezetet? Mi jogon? Tudjátok meg, hogy mind a katolikusok, mind a protestánsok, mind az evangélikusok, olyan pitiáner, és általunk "rejtett" isteni terv elképzelései miatt szakadtak el, ami nem is lényeges emberi szempontból! Aki hívő, az tudja, hogy mi kell hozzá, hogy a Mennybe kerüljön! Mégis, keresztény emberek egyházat alapítanak, mert egy pitiáner dologban nem értenek egyet a másikkal! AZ, hogy egy ilyen dolog miatt szétszakadt az egyház, sokkal nagyobb bűn, mintha nem értettek volna egyet, de együtt maradtak volna!!! Mindenki, aki ezzel még jobban széttördeli az amúgy is széttördelt egyházat, súlyos bűnt követ el! Sőt, egyenesen szentségtörést! Protestáns! Katolikus! Református! Mik ezek? Csak SZAVAK! NEVETSÉGES kis különbségek miatt ezek képesek voltak még harcolni is egymással! És még most, 2017-ben is ezt teszik! Talán már lusták kardot ragadni, de az Istent nem félő kamu felekezetek harcolnak egymással! Protestánsok! Ha nevetséges okok miatt elkülönültök a katolikusoktól, nem vagytok protestánsok, de még Isten szemében is bűnösök vagytok! Katolikusok! Reformátusok, evangélisták! Kik vagytok? Ahelyett, hogy a Krisztusi EGYETLEN EGY egyházat erősítenétek, különváltok! Különben gondolva magatokat a másiknál! És már talán hagyományokra hivatkozva sem szeretnétek egyesülni! Miért nem? "Mert mi már évszázadok óta külön vagyunk." - Mondják. Mondjátok csak, de tudjátok meg, hogy emberi hagyományok miatt ellene mentek Jézus szavainak! És Isten akaratának! Mert mi már megszoktátok, hogy reformátusok vagytok. Megszoktátok? Megszoktátok, hogy az ősök istentelen bűnében szétszaggatták az egyházat? Megszoktátok, és már változtatni sem akartok, noha tudjátok, hogy bűn, de talán már a súlyát sem érzitek! Nem érzitek, pedig súlyos bűnt követtek el! Nevetséges! Az felekezeteknek össze kéne fognia! De olyanok a keresztény felekezetek, mint az istentelen emberek! Ha baj van, akkor sem fognak össze! Szánalmas! Sajnállak titeket, mert ne látjátok a súlyát, hogy mekkora bűn is ez! Nem létezik sem katolikus, sem protestáns, sem református! Tudjátok meg, hogy a katolikusok között is vannak legalább akkora ellentétek, és elképzelésbeli különbségek, mint egy katolikus és egy protestáns között! és mégsem vállnak ketté! Ti! Ti protestánsok, reformátusok, evangélisták, és még sorolhatnám! Szétszaggattátok az egyházat, hisztek, Istennek tetsző életet éltek, de ha Isten szava az, hogy egyesüljön az egyház, megrémültök!! "De mi nem.." Mint a kisiskolás, aki nem akar közösködni a társával! Ti! Nem vagytok semmivel sem különbek! Mert mind bűnt követtek el az Úr Jézus szemében, aki meghalt értetek! Kit érdekel, hogy évszázadokkal ezelőtt hogyan mészárolták egymást a felekezetek! A "hívő" felekezetek! Dehogy voltak igaz hitük! S ti most mit tesztek? Ezeknek a hagyományaikat őrzitek! "Mert mi nem.. Jaj, ugyan már, mi évszázadok óta nem... Tudom, Isten ezt akarja.. de annyira izéé..." Gyerünk, ez az, az egyház szétdarabolását, szétzilálását tekintsétek csak ártatlan kis dolognak! Gyerünk, nehogy össze kelljen fogni! Tudjátok meg, hogy Istennek ezzel nagy szomorúságot okoztok, és ha tudjátok ezt, és mégsem tesztek semmit, akkor még nagyobbat okoztok! EGY a mi Istenünk, és EGY vallást vallunk, nem 33 ezret! Mindegy milyen elképzelésed van a túlvilágról! te elsőként keresztény vagy, és kötelességed egységben tartani az egyházat! Mert egy egyházat hozott Jézus a földre! Egy egyházat alapított! És évszázados szokásokra hivatkozva már nem akartok egyesülni, mert ahhoz már nem fűlik a fogatok! Ti, ti csak szavakban vagytok keresztények! Tudjátok meg, hogy Isten nagyon szomorú, hogy ennyire szétszakadtatok, mégis, nem érdekeli ez egyikőtöket sem, és az egyház egyesülése meg sem fordul a fejetekben! S eközben már ezek a felekezetek is meghasonultak önmagukkal! Valahol a homoszexuálisokat adnak össze a papok, márpedig tudniillik, hogy nem vagyok ellene a homoszexualitásnak, de egy keresztény egyházban ilyennek nem szabadna LEGÁLISNAK lennie! S mégis az! Máshol éppen másképp szegülnek ellen Isten szavainak, talán úgy, hogy észre sem veszik! S az, hogy darabokban van az egyház, legalább akkora bűn, mint a homoszexuálisok összeadása! Csak ti még nem érzitek! Hiába, akár hány darabra is törhet az egyház, nem így fognak egyre "tisztább" felekezetek születni! NEM! Így csak meghasonultok önmagatokkal! Az egyház akkor erős, ha egységes! Nem ha darabokban van! Éppen ezért felszólítok minden hívőt, minden papot és egyházi személyt, a világ minden táján, minden nemzetéből, hogy ha Istennek, és az ő egyetlen fiának Jézusnak a szavára egy kicsit is adtok, akkor legyetek egységesek! Ezennel felszólítok minden felekezetet, és annak vezetőit és tagjait, hogy a köztetek lévő nézeteltérést (mely kb minden hívő elképzelése között van) tekintsek ártalmatlannak, és ne annak a veszélyét, hogy az egyház darabokra van szaggatva! Ezennel Jézus Krisztus nevében felszólítalak titeket, hogy legyetek egységesek, mert ez Istenakarata!
2017. jún. 25. 02:18
1 2 3 4 5
 1/46 A kérdező kommentje:
Késő van, már alig látok, de úgy éreztem le kell írnom, mert Isten éreztette velem mekkora veszélyben van emiatt az egyház, és halálos bűntudat tört rám, és úgy éreztem azonnal tudatnom kell a világgal! Siettem, ahogy csak tudtam, hogy minél előbb leírhassam ezt nektek! Késő este, álmosan, de nem tudtam aludni, mert az egyház tagjai a rájuk leselkedő veszélyt nem látják! Amely vallás 30 ezer felekezetből áll, az nem egységes! A kereszténység tehát nem egységes, a keresztények nem alkotnak egységet! És ezen hatalmas riasztó szám ellenére sem rémül meg senki. Ha valami 33 ezer felé szakad, az igen csak szét van szakadva! És igen csak eltompult annak a szíve, aki nem érzi ennek a súlyát!
2017. jún. 25. 02:28
 2/46 A kérdező kommentje:
Krisztus egyháza egységes és felbonthatatlan! és nektek elsőként Istennek kell megfelelnetek! Annak pedig akkor is meg tudtok felelni, ha nem szakítjátok szét az egyházat! Az egyház és benne a hívők, maga Krisztus teste! Mind egy egy tagja vagyunk Krisztusnak! De mondjátok csak, hány Krisztus jött le a földre? Csak EGY! És nem 33 ezer! Feleljetek hát meg neki, azzal legalábbis biztosan, hogy nem akarjátok szétszaggatni őt!
2017. jún. 25. 02:34
 3/46 anonim ***** válasza:
77%

Kedves Kérdező!


Előszöris tisztázzuk a fogalmakat!


A "vallásfelekezet"nevű szervezet,nem azonos,az egyház(eklézsia)nevű KÖZÖSSÉGGEL!


Az előbbi emberi szervezet,a másik Isten által alapított k ö z ö s s é g!A szervezetnek vannak szervezeti szabályai,melyet a vallásokban általában dogmáknak nevezünk.A vallásszervezetek MEGKÖVETELIK tagjaiktól,a dogmáik elfogadását,tehát megszabják,mit kell hinniük.


Az eklézsia(egyház)ezzel szemben nem szervezet,hanem közösség.Olyan emberek,akik egy célért küzdenek,talán különböző felfogással.

Krisztus egyháza közös célja,Krisztus követése hitben,szóban,tettekben,erkölcsi normákban,szellemiségben.

Krisztus egyháza közössége, lehet különböző vallásfelekezet tagja.Közös bennük,hogy uruk,Krisztus egyedül.


Krisztus egyházának tagjai örökké egységesek,hisz egy Istent imádnak,s egy a Mesterük,egy az isteni Lélek,mely elvezeti őket minden igazságra,ami a szeretet.


Néha,Krisztus egyházának tagjai súlyos erőszaknak vannak kitéve,mert olyan dogmákat akarnak rájuk erőszakolni,melyeknek nincs semmi köze Istenhez,a szeretethez.Ilyenkor elhagyják vallásukat,vagy még sűrűbben kitaszítják őket vallásfelekezetükből.Ők,sokszor erre új vallásfelekezetet alapítnak,s ezzel Isten Lelke helyére lépnek,s folytatódik a körbenjárás,amikor pont olyan erőszakot gyakorolnak híveikre,mint ahonnan kitaszították őket.

2017. jún. 25. 02:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/46 anonim ***** válasza:
Isten akarata, hogy segíts a rászorulóknak és emberséges legyél. Sok egyház azért alakult, mert olyan elvakultan vallották az igazukat, mint te is teszed. Szerinted pl. Jézus egy ostya és mindenki kínlódni fog, aki nem nyeli le. Más nem ezt hiszi. Ez van.
2017. jún. 25. 03:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/46 anonim ***** válasza:
35%

Tisztelt kérdező!

Üdvözöllek! Nagyon szép gesztus tőled hogy segíteni szándékozól az emberiségnek. És igazságot szeretnél a Földön. De ez már rég el dölt. Csak is kizárólag Jézus Krisztus feladata hogy tökéletes igazságot tegyen.

Kérni kérhetsz. De nincs jogod követelni te sem vagy másabb tőlünk.

Véleményem szerint előfeltétele a Mennybe jutásnak a Hit. Jézus Krisztusban való őszinte szívvel hit. És az életedbe fogadni mint Megváltónkat ennyi a lényege. Ha csak a Mennybe jutásra koncentrálunk.

Lehet sokat vétkezűnk ki sokat ki kevesebbet de ez van meg bánjuk őszintén őket és ezzel újra tiszták vagyunk Isten szemében.

És szerintem nem baj ha mindenki más Vallású.

Szerinted Jézus földre jövetelekor ez nem így volt ? De. Még sem magával a Vallási hovatartozásal volt gondja hanem az emberek elvakultsaga nem tetszett neki.

Lehet az ember bármilyen vallású mert szabad akarattal rendelkezünk. De hiábavaló abban az esetben ha nem bánjuk meg őszintén a bűneinket akkor elkarhozunk legyen az ember bármilyen vallású.

Istennek a Hit számít Ő a Hit Istene tulajdonképpen Ő az élők Istene.

És nem a vallásoké.

Nem számít hogy ha Katolikus vallású vagy és nem Református egyház tagja akkor is örök életben lesz részed ha őszintén tiszta szívvel és hittel hiszel Jézusban.

Református vagyok Isten hívő keresztény ember vagyok.

20 éves fiú vagyok.

2017. jún. 25. 04:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/46 changename ***** válasza:
100%

"A Jézus alapította egyház immár több ezer felé van szakadva"



1Kor 11:18 Mert először is, mikor egybegyűltök a gyülekezetben, hallom, hogy szakadások vannak köztetek; és valami részben hiszem is.


1Kor 11:19 Mert szükség, hogy szakadások is legyenek köztetek, hogy a kipróbáltak nyilvánvalókká legyenek ti köztetek.



"Ezennel Jézus Krisztus nevében felszólítalak titeket, hogy legyetek egységesek, mert ez Istenakarata!"


Ján 6:39 Az pedig az Atyának akarata, aki elküldött engem, hogy amit nekem adott, abból semmit el ne veszítsek, hanem feltámasszam azt az utolsó napon.

Ján 6:40 Az pedig annak az akarata, aki elküldött engem, hogy mindaz, aki látja a Fiút és hisz ő benne, örök élete legyen; és én feltámasszam azt azt utolsó napon.

Róm 12:2 És ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem változzatok el a ti elméteknek megújulása által, hogy megvizsgáljátok, mi az Istennek jó, kedves és tökéletes akarata.

Gal 1:4 Aki adta önmagát a mi bűneinkért hogy kiszabadítson minket e jelenvaló gonosz világból, az Istennek és a mi Atyánknak akarata szerint.

1Thess 5:18 Mindenben hálákat adjatok; mert ez az Isten akarata a Krisztus Jézus által ti hozzátok.


Kérdező majdem minden álltásod ellenkezik a Bibliával.

Isten semmi olyat nem akar, mint amit állítasz.

2017. jún. 25. 04:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/46 changename ***** válasza:
100%

"mert Isten éreztette velem mekkora veszélyben van emiatt az egyház"


A te egyházad lehet veszélyben van de Isten egyháza és népe nincs veszéjben.


Máté 28:20 Tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek: és íme én ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig. Ámen!


Isten nem éreztetett veled ilyesmit semmít.


Sehol nincs arrol szó a Bibliában hogy az egyházak kellene egyesüljenek és ilyesmit Isten nem akar.

Isten egyháza igazakbol áll olyanokbol, akik megtartják a Jézus hitét és követik a Bárányt bárhová is megy.


Babilonba volt egy hatalmas király Ő is egybe akarta és egybe is gyűjtötte a népeket hogy egyetlenegy Istenképet imádjanak. Egységet akart Ő is de nem ugy történt ahogy elképzelte.

Babilont ugy szimbolizálja a Biblia mint zürzavart mint a gonoszság megtestesitőjét. Sátán szellemiség az mikor e világ népeit egységesiteni akarja az egyistenkép hamis imádatára.


Jel 13:14 És elhiteti a földnek lakosait a jelekkel, amelyek adatának neki, hogy cselekedje a fenevad előtt; azt mondván a föld lakosainak, hogy csinálják meg a fenevadnak képét, aki fegyverrel megsebesíttetett vala, de megelevenedett.


Jézus világosan tanitotta hogy az Ő országa nem evilábol való az Ő egyháza vagy követői egy keskeny úton vannak, és ezek emberek és nem vallásfelekezetek, bármely egyházban megtalálhatóak.

Az Ő nyája az őszinte követői.

2017. jún. 25. 04:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/46 changename ***** válasza:
100%

Kedves kérdező


Egy aktuális itteni példával ecsetelem az egység fogalmát.

Nem vagyok református de a #3 és #5 hozzászólóval teljesen eggyetértek. Nem tartozunk ugyanazon valláshoz vagy egyházhoz mégis ugyanaz a vélemény.

Ehez hasonlitom Jézus népének az egységét,

2017. jún. 25. 05:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/46 anonim ***** válasza:
37%

Szószéket neked!

.

Alapvető tényeket nem veszel figyelembe:

- bárki, bármilyen vallási felekezet, gyülekezet, egyház tagja, mind-mind meggyőződéssel vallja: az ő hite az egyedül igaz, Istennek tetsző.

.

"Miért csináljuk mi keresztények azt, hogy ha más elképzelésünk van a pokolról, akkor máris alapítunk egy másik egyházat?"

Ne sajátítsd ki magadnak a gyakori jelenséget!

Nem kizárólag a keresztények tulajdonsága a különbözű vallási irányzatok létrehozása!

.

A keresztény egyházak már eljátszották azt a lehetőséget, hogy Jézusra hivatkozhassanak.

Magukat hithű kereszténynek vallók, akik rendszeresen járnak istentiszteletre/misére, csupán kérmutató, vallásukat lejárató emberkék. Legalábbis a többségük.

A hét főbűn közül te is elköveted a 'kevélység' bűnét, mert 'megmondod tutit' anélkül, hogy tudatában lennél teljeskörű ismeretnek.

.

"Tudjátok meg, hogy a katolikusok között is vannak legalább akkora ellentétek, és elképzelésbeli különbségek, mint egy katolikus és egy protestáns között! és mégsem vállnak ketté!"

Hallottál már az ortodox és a római katolikus vallásról?

.

Jézus soha nem kérte/követelte imádatát.

Te hosszú szónoklatodban meg sem említed Istent, mindvégig Jézusra hivatkozol.

Bár a vallás szerint ő Isten fia, de nem maga az Isten!

.

"Ezennel felszólítok minden felekezetet, és annak vezetőit és tagjait, hogy a köztetek lévő nézeteltérést (mely kb minden hívő elképzelése között van) tekintsek ártalmatlannak, és ne annak a veszélyét, hogy az egyház darabokra van szaggatva!"

Ismét a kevélységed...

Ezzel az erővel felszólíthatod arra a kannibálokat, hogy ne egyék meg a misszionáriusokat, akik más hitet akarnak rájuk erőltetni, mint őseiktől örököltek.

.

Szememben elvakult vagy, én pedig NEM KIVÁNOK általam elvakultnak tartott személlyel vallási vitában résztvenni.

2017. jún. 25. 05:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/46 changename ***** válasza:

A másik fele a dolognak.

Ha sikerül egyesíteni a vallásokat és egyházakat, gondolom a katolikus egyház lessz a góré és államilag teljhatalmat kap ugy mint pár száz évvel ezelőtt-

akkor visszajön az inkvizició ha lessz olyan aki nem ért eggyet???????

Hmm?????

Lessz majd sarcoltatás?????? Hmm?????

Fognak majd pénzért árulni bünbocsájtó cédulákat???? Hmm????

Befolyik majd a sok pénz????? Hmmm???

Aki nem fizet mert nem ugy látja és felszólal az igazságtalanság ellen azt elégetik máglyán???? Hmm???

Vagy összegyűjtik és elviszik lengyelország délirészére??? Hmm???


Remélem nem vagy kérdező valamilyen nagyrangu befolyásos nuncius!

2017. jún. 25. 05:24
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!