Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze a belépési adatokat, egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ
Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Vallás » Az ortodox templomok esetében...

Csicsky kérdése:

Az ortodox templomok esetében az oltár előtti kijelölt hely mi szerint van/volt megválasztva?

Figyelt kérdés

A pópa, ha az oltár előtt prédikál, akkor egy arra kijelölt helyre áll. Ez a hely a templomokban kölönbözőképpen szokott megjelölve lenni, leggyakrabban csillag, vagy valamilyen szabályos geometriai alakzat (pl. ötszög) szolgált erre.


Az ortodox pöspök, aki ismertette a templom történetét ahol jártunk, megemlítette, hogy ennél a templomnál elterjedt az a hír, hogy aki ennek az alakzatnak a közepére áll, az kigyógyul a betegségeiből. Jártak is oda különböző helyekről gyógyulást keresve, de arra már nem kaptunk választ, hogy mi lett az eredmény. Ez volt az a kijelölt hely:


[link]


[link]


Most akkor ezek szerint az ortodox templomok azokra a helyekre épültek, ahol valamilyen (bio)energetikai forrás volt és ezeknek a pontos helyét így jelölték?


Máskülönben tudja valaki, hogy mi a hivatalos (ortodox) neve ezeknek az alakzatokkal megjelölt helyeknek?



2018. márc. 25. 08:22
 1/5 A kérdező kommentje:
A templom, ahol a képek készültek, a szerb ortodox egyházhoz tartozott.
2018. márc. 25. 08:42
 2/5 A kérdező kommentje:

Ezen a képen pontosan látható, hogy hol helyezkedik el:


[link]

2018. márc. 25. 08:56
 3/5 anonim ***** válasza:
100%

Amennyire látom, pont az ikonosztáz előtt helyezkedik el középen. Egyszerű padlódísz. Amiről a püspök beszélt, pusztán buta népi hiedelem, amit a nép talált ki, nincs vallásos vonatkozása, ezért se készült statisztika.


Arról pedig halvány lila gőzöm sincs, hogy mi akar lenni az a bioenergetikai forrást. Tanultam fizikát és energetikát is egyetemen, de még csak ahhoz hasonlóról sem volt szó, amire te gondolhatsz.

2018. márc. 25. 11:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim ***** válasza:
100%

Semmi ilyesmi :D


Az hogy maga az alakzat gyógyító erővel bírna ha abból indulunk ki hogy igaz, akkor nem amolyan mechanikus dolog mint pl sóbarlang, fürdő stb hanem csoda a korabeli néphit is valószínűleg ilyesmi lehetett, abból gondolom hogy néhány ikon vagy szentek maradványai körül is (elvileg) történtek hasonló csodák, legalább is a népies hitvilág ennek tulajdonította, pl egy egyszerű paraszt ott imádkozott, hogy gyógyuljon meg a komoly beteg gyereke aki nagyon gyorsan felépült, ezt elmondta másoknak, ők is odamentek ha volt beteg a családban, és miután sok ilyen eset került a köztudatban elterjedt a híra, hogy valóban van e összefüggés a kettő között már hit kérdése, én magam igyekszem semleges maradni mert se cáfolni se alátámasztani nem tudom


a lényeg hogy ez egy kvázi egyedi dolog


ez a hely nagy valószínűséggel egy úgynevezett anvon, vagy régebben annak használták, az ortodox templomokat úgy építették hogy az akusztika lehetővé tegye hogy az aki erre a kis területre áll annak elég legyen az átlagos beszédhangján vagy kicsit hangosabban beszélnie mégis mindenhol hallható legyen a templomban(hagyományosan, nem minden esetben, de most nem tartunk vallástörténelem órát)


ha rákeresel a szóra hogy "amvon" a képek között látni fogsz pl református templomokban szószékeket, tehát ez is mutatja hogy a lényege hogy innen jól hallható és érthető a beszéd


itt olvassák fel a bibliát, és ide áll aki a prédikációt mondja, ortodox szertartásokon gyakran látni hogy "középre áll" az aki felolvas, ez is erre a dologra vihető vissza, és gyakran még olyan helyeken si tartják ahol nincs ilyen anvon vagy a királyi ajtó előtt nem sokkal van (középen a legnagyobb ajtó az ikonfalon)


jelképezi egyébként még azt a helyet is ahol Jézus a "hegyi beszédet" mondta el


úgy tudom hogy ez a csillag alagzat sajátosan szerb szokás, Jézus 5 sebére utal, görögöknél pl bizánci sast láttam, de gyakran nincs minta sem csak a talajszinttől egy kicsit megemelt tér(ez a kiemelés pedig oroszoknál gyakoribb)

2018. márc. 29. 23:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim ***** válasza:
100%
még annyit, hogy most rákerestem a képeknél, látom hogy van néha hogy ortodox templomban is magasra emelet falon vagy oszlopon lévő szószék van ahova lépcsőn kell felmenni, mint a nyugati kereszténységben, ez nyugati hatásra épült némely templomban
2018. márc. 29. 23:35
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2021, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info@gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!