Az állatoknak lesz-e feltámadás?

...és mi már nem vagyunk állatok, kedves Sz.m.+áll(at? ön még esetleg az?)

*

a Feltámadás az éntudattal függ össze - ásványnak,növénynek, állatnak tudatállapota van, de éntudata nincs (az állat gondolkodik, de nem tudja azt gondolni: én vagyok, Isten van/azt sem hogy nincs)

Nem jobb/rosszabb - közömbös. Ha találkozunk nem fogok rád állatként tekintetni, mert a Logosz lények vagyunk (ezért vagyunk beszédértésre képesek és ezért tudunk beszélni, verset írni)

és felismerjük a másikban az "én"-t

- azt, aminek köszönhető, hogy ezt így meg tudja fogalmazni:

"az én-tudatom mindig kreál magának valamit ami megmenti őt a félelmétől, hogy nem létezik"

- mert ez viszont mélységesen emberi - és zseniális.

Mivel az örök élet lehetőségét, az emberi teremtményei kapták, az állatok, idővel meg kellett hogy haljanak.

Az emberi teremtmények azok akik képesek megérteni, és ezen ismeret alapján imádatot bemutatni Istennek.

Az állatok nem, ezért örök életűek sem lehetnek.

Ha az első ember nem hibázik, akkor sincs örök élete az állatoknak, ugyan a feltámadás pedig miért is lenne.

Az embernek ígérte a feltámadást, mert az első ember miatt, most még mindenkinek el kell szenvednie ezt a büntetést. Jézus nem az állatokért halt meg.

Nekik nem ez a rendeltetésük.

Ezért bármilyen fájdalmas is azoknak akik tartanak állatokat, /Én is/ az állatok esetére semmilyen ilyen ígéretet nem tett.

Az a kijelentés pedig, amit valaki írt, hogy "minden élő kívánságát kielégíti", erre nem vonatkozik.

Érzésem szerint az állatok, növények, ásványok visszatérnek a Mindenségbe, az Örök hazába, oda, ahová mi emberek vágyakozunk, oda, amit méltatlanságunk miatt elveszíthetünk. Csak mi tudjuk ezt elveszíteni bűneinkkel, egy tigris nem "bűnös" mert megtámad és felfal egy szép gazellát. Nehéz embernek lenni, és sok ember próbálkozik is ebből az igából kibújni - hisz megváltottak, semmi teendőm már, vagy nincs is semmi Örök, de ez nem így működik, embernek lenni eljátszhatatlan.

Lu Csi / ford.: Weöres S. /

A vad tigris dallamára

Szomjan sem iszom rabló forrásból,

hőben sem fekszem gonosz fa- árnyba.

A gonosz fának tán nincsen ága?

Az elszánt ember, ha szenved, állja.

Császár parancsa ültet lovamra,

felkantároztam, ostorom kézben;

tigris-barlangban verjem el éhem,

vadmadarakkal fázzam az éjben.

A napok múlnak, hőstettem nincsen,

évszakok szállnak, itt az év vége,

partról magasra nyúlnak a felhők,

ágak zenéje kopog a szélbe

hallgatva ülök titkos völgy mélyén,

hosszan fütyülök hegyen magasban,

a megfeszült húr hangja nem gyönge,

s a legszebb ütem megfoghatatlan,

embernek lenni eljátszhatatlan,

az igaz érzés dalolhatatlan,

de mert a szívem hajlíthatatlan,

nem szégyenlem, hogy merev maradtam.