A buddhizmus szerint ez alapján a Szutta alapján kik vagyunk hát valójában?

Előbb valamennyire jó lenne körülhatárolni ezeket a fogalmakat.

De ha csak azt nézzük, hogy a tudatod az amivel meghatározod a körülötted lévő világot és benne magadat, hát akkor is... hogy látod te magadat, mikor meghatározod azt aki vagy? Mert én bármilyen közel állok is magamhoz, akkor is csak kívülről megy. Igaz, hogy mikor kérdezik milyen vagy te, én is úgy válaszolok, hogy én amolyan ilyenféle vagyok... vagyis inkább ilyenfélének látom/érzem/gondolom magamról, hogy vagyok. Ezt az embert írom körül, akit én ismerek a világon a legjobban, és a legrégebben. De tényleg? Mert voltak akik már azelőtt ismertek hogy emlékeznék magamra. Pedig volt tudatom akkor is. Az vagyok én? Nem. Ezért is mondja, hogy nem vagyunk állandók. Ami nem állandó az van? És az vagy akinek érzed magad? Nem. De akkor ennek igaznak kell lenni a tudatodra is. Ha a tudat az amivel meghatározod a környezeted és benne magadat, akkor hogyan határozod meg, ha nem érzékeléssel? Annyi a világ amennyit érzékelsz belőle? Nem. Akkor mihez képest helyezed el magad benne? És miközben érzékelsz nem befolyásolnak az érzéseid? Ugye azt honnan is tudhatnánk, vagyis miből vennénk észre? A tetteinkkel sem azonosíthatjuk magunkat. Valójában azt az embert nevezzük énnek, akit már olyan jól megszoktunk. Mint a tükörképünket. Csoprtképen meglátod az arcod és azt mondod, ez vagyok én. Pedig hát persze hogy nem. Szerintem ilyen az érzékelés, érzés, tudat és tett is. Felismerjük, hogy ez azé az emberé aki pont így szokott érzékelni, érezni, gondolni, tenni. És van is ez az ember, mert letezik, veszi a levegőt meg a dobozos tejet, az éned, a valódi, meg csak nézi, hogy ezt teszed, és tudja is hogy miért és meg is érti, hogy neked szükséged van a levegőre meg a dobozos tejre, bár neki nincs. De szerintem olyan ez az "én" hogy nem akar beleszólni mindenbe, mert bár értelmetlwn kb. minden vergődés amit életnek nevezel, neked mégiscsak fontos, és ettől az énednek is az lesz, mert megszokta már ezt az embert, más meg úgysincs neki aki az anyagi létben tarthatná.

"amolyan kiteljesületlen teljesség, emberbe zárva " = ez az ego- amivel egész életünkben összekeverjük magunkat - a maga a szenvedés oka

de a buddhista filozófia nem így használja: az én-t, és ehhez az anátma-váda, az "éntelenség " tana közelít -ami lényegében az ego-ról lemondást jelenti (és ezzel a vágyak utáni keserves loholást állítja le)

Nem így jó, "azonosul" hanem: az én az énnel AZONOS

Másképp mondva, nyugati létszemléletek kifejezéseivel:

én nem vagyok azonos a testemmel

én nem vagyok azonos a lelkemmel

én nem vagyok azonos a szellemmel

-------------------------------------

én==én (azonosság jellel)