Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Valláskritika » Ateista vagyok de közben...

Danielguy kérdése:

Ateista vagyok de közben istenről létezéséről tudomást veszek?

Figyelt kérdés

Igazából azt sem tudom, hogy hagyományos értelemben ateistának számítok vagy sem, mivel csak a vallásokat utasítom el.

Az isten (nem véletlenül írom kicsivel) létezését pedig tényként kezelem. Minden isteni eredetűnek tartok amit nem az ember alkotott. Viszont ez ellentmondásos mivel az ember semmit nem tud teremteni, alkotni, csak felhasználni.

Pl. az ember nem tud asztalt csinálni, csupán a fát használja fel ahhoz, hogy asztalt készítsen, tehát az alapanyag amit az ember felhasznál és isten teremtett az embertől független, tehát isteni eredetű. Az ember nem tud magot teremteni amiből fa lesz.

Még akkor sem teremt az ember ha terhes, mivel az az embertől független folyamat, az csak úgy van és kész. A magzat fejlődik, de nem a terhes nő fejleszti. Tápanyagot persze vesz a magzat az anyától, de azt sem az anya adja, mivel magától megtörténik. Tehát az ember még önmagát sem tudja megalkotni, így minden istentől származik.

Hozzáteszem engem nem zavar, ha az isten szó helyett a tudományt használják, mert egy és ugyan az.

A vallásokra azonban nagyon haragszom. Eleve azért mert a kereszténységben emberként van ábrázolva isten sok templomban ami szerintem nevetséges. Nem az isten teremtette az embert az ő képére, hanem pont fordítva, az emberi egó volt az ami idővel az istent emberi alakkal ruházta fel.

Persze nem tagadom a kereszténység egyéb nagyszerű tanait, de mint minden vallás túl sokáig merészkedett és az isteni teremtést emberi kicsinyességgel akarja összekeverni.

A mennyországról is ezt gondolom. Azt is az emberi egó hozta létre mert nem merünk és nem vagyunk hajlandóak szembenézni azzal, hogy egyszer nem leszünk. Test, lélek, szellem, semmi.

Szerintetek milyen az eszmefuttatásom?

25/f



2019. okt. 23. 22:51
1 2 3
 1/26 A kérdező kommentje:
Am visszaolvasva van egy-két fogalmazásbeli hiba.
2019. okt. 23. 22:55
 2/26 anonim ***** válasza:
100%

"Hozzáteszem engem nem zavar, ha az isten szó helyett a tudományt használják, mert egy és ugyan az."


Engem viszont zavar. Az Isten és a tudomány szavak nem szinonimák.

2019. okt. 23. 22:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/26 Mojjo ***** válasza:
100%
Az ateista nem csak a vallások istenképében nem hisz, nem hisz semmilyen istenben. Te egyértelműen nem vagy ateista. Ahhoz a nem kevés emberhez tarzozol, akinek megvan a vallásokon kívüli, saját egyéni istenhite.
2019. okt. 23. 23:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/26 A kérdező kommentje:

Ne egy pap és ne is egy tudós agyával gondolkozz.

Én úgy gondolom, hogy isten teremtette azokat az erőket, elemeket amiket a tudósok felfedeztek és logikát találtak bennük.

Viszont azt elvetem, hogy isten egy gondolkodó VALAKI.

Isten valami olyan amire nincsen megfelelő szavunk. Leginkább egy folyamat de ez is nagyon pontatlan megnevezés.

2019. okt. 23. 23:06
 5/26 A kérdező kommentje:
De én nem hiszek istenben, nincs istenhitem. Csak tudomásul veszem, hogy megteremtődött minden az ember nélkül, tehát isteni eredetű.
2019. okt. 23. 23:08
 6/26 anonim ***** válasza:
100%
Az összes atesita tudja, hogy a világot nem az emberek teremtették. Te viszont ránk akarod eröltetni, hogy a hívők is te ugyanabban hisztek.
2019. okt. 23. 23:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/26 Mojjo ***** válasza:
100%
@5: Ok, akkor te panteista vagy. Nem pesig ateista.
2019. okt. 23. 23:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/26 A kérdező kommentje:

Mondom én nem hiszek semmiben.

Erőltetni meg aztán végkép nem akarok.

2019. okt. 23. 23:16
 9/26 A kérdező kommentje:

A panteizmus nem rossz, de én nem "tisztelem" isten jelenlétét mindenben.

Ha pl egy követ látok akkor az az én szememben kő, nem pedig egy objektum amit isten teremtett.

Csupán tudomásul veszem, hogy a vallás és a tudomány túl kevés ahhoz, hogy igazán megértse az isteni alkotást.

2019. okt. 23. 23:22
 10/26 Mojjo ***** válasza:
100%

Te: "Minden isteni eredetűnek tartok amit nem az ember alkotott."


Szintén te: "Ha pl egy követ látok akkor az az én szememben kő, nem pedig egy objektum amit isten teremtett."


Oké...

2019. okt. 23. 23:58
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!