Miért olyan nehéz az embereknek lemondani a kényelmükről?

Az emberek többsége nem született ateistának. Kisgyermek koruk óta beléjük van nevelve a hit, viszont amúgy is igaz hogy az emberek lelke mimor még kicsik, és híszékenyek, akkor szomjaznak a hitre. Akik csalódtak a hitben, és azért lettek ateisták, azok azért hittek, mert vártak valamit. Úgy pedig nem lehet adni, hogy cserébe várjunk valamit. Ezért nem szeretem, mikor azzal tömik a gyermekek fejét tele, hogy azért adjanak hogy kapjanak. Értem én azt hogy jobb egy olyan társadalomban élni, ahol mindenkinek adnak, lemondanak magukról. De az aki csakis saját magáért mond le a másik javára, az csak mohóságot . Tény hogy a lelki egészséghez ez hozzá tartozik, és a lelki egészség ugyanolyan mint a fizikai egészség. Isten valóban megjutalmazza örömmel, lelki egészséggel, szeretettel azokat akik jótékonyak. Beszéltetek már olyan emberrel aki képes lemondani magáról, pedig bizony neki sincs semmilye? Én számtalanszor, és még a hozzá állásuk is sókkal pozitívabb. Nem olyan pesszimista, hanem hálás a falásnyi kenyérért is amit eszik. Ez a baja a mai társadalomnak, hogy nem tudnak hálát adni azért amijük van, pedig így az emberek a helyüket is jobban megtalálnák a világban. Sokan azért buknak bele abban, hogy önzően adnak másoknak (saját kényelmükért, egészségükért), mert Isten próbára teszi őket, hogy akkor is képesek-e lemondani magukról hogy másnak legyen jó, ha cserében úgy érzik hogy Isten elfordult tőlük és egész életük romokban van. Hogy akkor sem hagyják el a jó utat, fordulnak el tőle, minden féle modern parázna dolog felé, vagy ezotéria, sátánizmus felé, mert így még jobban tönkre menne az életük. Isten csak ez után jutalmaz, ad kitartást, amiért hálát adunk, mert hálát kell adnunk!