Lehet valami összefüggés az eredendő bűn és a karma fogalmak között, és ha van vajon mi lehet az?

1/... “A hívők többsége nem értelmezi szó szerint, de egész biztos, hogy mesének vagy regének se tartja.”

A hitrege nem csak egyzerűen rege, és a tanmese se csak egy mese, e dolgoknak különleges tartama által komoly mondanivalója van, mint ahogy Jézus példabeszédeinek is, habár mindezek közül egyik se valóban megtörtént esemény.

Köszönöm a válaszokat, úggy tűnik a kérdés csak kevés érdeklődésnek örvendhet, sebaj, a válaszok annál értékesebbek. Igazán azt reméltem, hogy többen lesznek, akik mélyebben belemerültek a szenvedés problémájába, hiszen ez mindenkit érint.

Én arra a belátásra jutottam, hogy az eredendő bűn és az, amit keleten karmának neveznek valójában egy és ugyanaz. A különbség csak annyi hogy a Biblia szerzője, a szenvedés, a sors kérdését korabeli emberek számára érthetővé és elfogadhatóvá tegye, egy jelképes elbeszélésbe foglalta, míg keleten mélyen belemerültek a sors, a szenvedés eredetének kutatásába.

Mindkét irányzat a szenvedés problémájával foglalkozik, és eredetét a rég multban, a tudat hajnalán keresi, a fejlődésnek abban a szakaszában mikor az ember személyes öntudatra ébredt. De míg a kereszténység a vallásból indul ki, és a bűntudatot szorgalmazza, a keleti misztiusok nagyon logikus érvelésekre alapozzák magyarázataikat.

Én nem hiszem, hogy a bűnöket örökölni lehetne. Az nagyon igazságtalan lenne. Amit én tettem azért nem lehet valaki mást felelőségre vonni, azt én tettem. Szerintem az eredendő bűn, ahogyan a keresztény vallások ábrázolják, nem létezik. De létezik olyasmi amit Keleten a Karma törvényének neveznek, miszerint minden cselekedet, minden gondolat, minden érzelem egy lenyomatot hagy a tudattalanban. Minél nagyobb jelentőségű egy cselekedet, vagy minél gyakrabban hajtunk végre valamely cselekedetet, vagy gondolunk ugyanarra a dologra, éljük át ugyanazt az érzelmet, annál mélyebb lesz a lenyomat, míg végül a tudattalanban „önáló életre” kel és alkalomadtán jelentkezik mint a szokás hatalma, saját tudatos közbenjárásunk nélkül. Ez így megy addig míg ki nem merítjük a lenyomatok tárházát, ami a megfelelő ismeret hiányában szinte lehetetlen, mert minden ujabb cselekedet ujabb lenyomatot alkot. – Egy ördögi kör.

A sors nem büntetés vagy jutalom, hanem következmény, tetteinknek gondolatainknak, érzelmeinknek következménye, és ez az, ami az (ön-)tudatot (lelket) ujabb és ujabb inkarnacióra készteti. Az (ön-)tudat vagy lélek amely már elérte az ember színvonalát, a szellemi fejlődésnek azt a szakaszát, mikor az látni kezdte az összefüggést tettei és azok következményei között, aki már felelőségre ébredt, nem kíván egy kevésbé fejlett tudattal azonosulni. A lélekvándorlás elmélete, mely szerint „ha gonosz vagy ebben az életedben, akkor csótányként születsz újjá”, téves.

Életünk folyamán rengeteg lenyomatot alkotunk, és nem tudhatjuk, hogy mikor kezdtük el, és tekintettel a reinkarnációra, ki tudja hány életet éltünk (ön-)tudatra ébredésünk óta, hány különböző személyiséggel, és minden alkalommal számtalan lenyomatot képezve. E lenyomatok száma tehát végeláthatatlan.

A keresztények helyesen látták, nevezetesen Keresztelő Szent János, hogy jó lenne megszabadúlni a szenvedés forrásától az „eredendő bűntől”, aminek létrejöttét a bibliai bűnbeesés elbeszélésében látták, és kezdeményezte a keresztelést azon szándék jeléül, hogy új életet kezdjenek, hogy továbbá csak azt tegyék ami helyes, ami Istennek tetsző. Jézus aki a népek, az emberek (ön-)tudatának fejlesztését, felemelését látta feladatának, kétség kivűl nagy érdeklődéssel és lelkesedéssel követte János tevékenységét és felkereste, hogy ő is megkeresztelkedjen.

A keresztények tehát egy szilárd elhatározással igyekeztek elérni azt amit keleten a jóga évekig tartó gyakorlásával próbáltak, hogy kiszabaduljanak a Karma törvénye alól.