Az 1., 2. században a keresztyénüldözések idején a különböző bibliai iratokat is meg akarták semmisíteni az uralkodó rómaiak?

A közkézen forgó iratokat biztos meg akarták semmisíteni, de ennél jóval több irat volt, mint amennyit írtál. Eleve a ma kanonizált Biblia 72 könyvből áll, keleten még több. Bár a kánonba nem kerültek be, de gyakran olvasták liturgikus alkalmakon az apostoli atyák írásait is.

De ezeket nem úgy kell elképzelni, mint ahogy ma házalnak jehovások, hitgyülisek vagy mormonok a portékáikkal. 2000 éve nem volt könyvnyomtatás, kevesen tudtak írni és olvasni, tehát az írásokból nem is volt sok példány, meg értelme se lett volna, mert a többség olvasni se tudott.

#3

"mert nem egyezett a zsinatokon résztvevő püspökök és érsekek nézeteivel"

Rosszul hirdeted ezt a butaságot. Egyszerűen azt tették bele, amelyiket valamelyik apostoltól vagy tanítványtól eredeztették. Antióchiai Szent Ignác levelei se kerültek bele, de attól még ugyanúgy olvasták és fontosnak tartották. A gnosztikus evangéliumok pedig nyilván nem kerültek bele, mert egyértelműen sokkal később írt kitalációk.

A kérdésre a válasz igen. A római hatóságok nem csak a keresztény embereket fogták el, hanem a szent irataikat is lefoglalták. A szent iratok s más liturgikus kellékek rejtekhelyének kiszolgáltatása illetve más keresztények nevének elárulása súlyos bűnnek számított az Egyházban, ők voltak az úgynevezett "traditorok", vagyis az "átadók". A kínzástól való félelmükben azért elég sokan voltak ilyenek, és meglehetősen szigorú vezeklés járt érte.

Nevezetes egyháztörténeti eset, amikor a donatista szakadárok azzal vádolták Mensurius karthagói püspököt, hogy traditor volt, aki azonban saját bevallása szerint csak gnosztikus eretnek iratokat adott át, vagyis úgymond kiügyeskedte a kínzások elkerülését.

@ "Mensurius már később volt; engem az 1. és 2. század érdekelne."

Ja értem, tehát konkrétan és kizárólag csak az I-II.század érdekel. Nos az igazán nagy keresztényüldözések csak Decius (249-251) uralkodása idején kezdődtek. Trajanus (97-117) császár leiratából tudjuk, hogy szükségtelennek tartotta a keresztények felkutatását és az utánuk való nyomozást, vagyis csak feljelentés esetén jártak el ellenük, magyarul amikor a közvélemény, a népharag és a csőcselék ellenük fordult. Ha a hatóságok nem nyomoztak a keresztények után, akkor valószínűleg a szent irataik felkutatása és elkobzása sem izgatta őket különösebben.