Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Valláskritika » A modern kori ateizmus valójáb...

A modern kori ateizmus valójában a keresztény egyházak szüleménye, és nagyon is érdeke annak fenntartása?

Figyelt kérdés

Napjainkban az ateizmus = modern kori rabszolgaság.

Mert hát egy ateista embernek nem maradt más mint a szegényes földi örömök hajkurászása egy életen át.

Csakhogy ezeknek elérésért bitang sokat kell dolgozni, és minél többet dolgoznak, annál többet hajtanak az egyház malmára.


Ne legyünk már annyira naivak, hogy bevesszük azt a dumát "egyház hatalma meggyengült".

Ez is csak trükk, a gyanú eloszlatására! Sőt, sosem volt akkora hatalma mint most.


Már eleve az evolúció, ősrobbanás stb.. csak azért van jelen az oktatásban, mert ők azt akarták.

A dolog ott kezdődik, hogy ezeket megtanítják nekünk az iskolában, az emberek egy részét ez nem győzi meg, ők mennek az egyház soraiba ahol boldog gazdag és gondtalan életet élhetnek, mert hát ők azok akik kiállták a próbát.

A másik rész pedig mehet robotolni, hajkurászni a földi örömöket, illetve a tudományos közösségekbe, de ők már eleve úgy is a materialista vonalat fogják tovább vinni a tudományos elméletiket illetően, ezzel a végtelenségig éltetve a rendszert.


Az ateista ember az egyház szemében a tökéletes munkagép.



2022. dec. 14. 12:44
1 2
 1/16 anonim ***** válasza:
94%
Az ateista nem feltétlen materialista. Innentől kezdve az egész elméleted bukó.
2022. dec. 14. 12:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/16 anonim ***** válasza:
93%
Én nem hajszolok földi örömöket. Csá!
2022. dec. 14. 12:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/16 Mojjo ***** válasza:
94%
Ezért nem iszunk gyógyszerre.
2022. dec. 14. 13:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/16 A kérdező kommentje:

"Az ateista nem feltétlen materialista."


De ateista!


" Innentől kezdve az egész elméleted bukó."


Tényleg?


Ki találta ki az evolúciót?


Charles Darwin hívő keresztény.


Ki találta ki a genetika alapjait?


Gregor Mendel szudétanémet származású Ágoston-rendi szerzetes.


Ki találta ki az ősrobbanást?


Georges Lemaître Belga pap.


A tények és a logika engem igazolnak!


Eleve, mi a magyarázata annak, hogy az eredeti bibliát a vatikán alatt elzárva tartják, nekünk meg ide lökték ezt az átírt, megmásított

változatot?

Direkt olyan változatot kreáltak amiben Istent ellenszenvesnek, gonosznak

unszimpatikusnak állítják be, és ellehetetlenítik a benne való hitet.

Csak azért hogy több legyen az ateista.


Közben ők meg az eredetit tanulmányozzák, ős röhögnek a markukban.

Halálra dolgoztassák az embert, aztán meg pokolra küldik.

2022. dec. 14. 13:50
 5/16 anonim ***** válasza:
100%

"Direkt olyan változatot kreáltak amiben Istent ellenszenvesnek, gonosznak, unszimpatikusnak állítják be"


Én azt a változatot még nem olvastam, nekem csak az van meg, hogy szeretetre tanít és gyakorlatilag bármit megbocsájt.


És mi a helyzet a többi vallással? Mert abból indulsz ki, hogy aki nem keresztény, az ateista, miközben ez így nem igaz. Ahogy az sem, hogy aki ateista, az materialista lenne.

És kit dolgoztatnak halálra? A léha modern individualist avilágban az ember egyre kevesebbet dolgozik:D

2022. dec. 14. 13:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/16 anonim ***** válasza:
100%
Vannak itt bajok.
2022. dec. 14. 13:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/16 A kérdező kommentje:

"És mi a helyzet a többi vallással?"

Elenyésző százalék.


" Ahogy az sem, hogy aki ateista, az materialista lenne."

A nem materialista ateisták száma is elenyésző.


"A léha modern individualist avilágban az ember egyre kevesebbet dolgozik:D"


Ezt beszéld meg az építőipari munkásokkal, útépítőkkel akik napi 10órában szívnak odakint stb...

2022. dec. 14. 14:06
 8/16 anonim ***** válasza:
84%

#4


Az evolúció alapjai már az ókori görög gondolkodásban is megjelentek.

Sőt, ha jól tudom, nem sokkal Darwin előtt is ismert volt valamilyen formában.


Véleményem szerint Darwin érdeme nem abban van, hogy kitalálta az evolúciót, hanem abban, hogy összegyűjtött annyi adatot, hogy egy erős elméletként tudja tálalni. Tőle függetlenül Alfred Russel Wallace is ugyanerre a következtetésre jutott el.


Darwin eleinte volt csak keresztény, de aztán fokozatosan eltávoldott tőle. A felesége keresztény maradt, de amikor elkísérte a templomba, akkor Darwin nem ment be oda, hanem kint a parkban sétálgatott.

Hogy nem volt keresztény már, azt abból is tudjuk, hogy agnosztikusnak nevezte magát, meg abból is, hogy nem sokkal a halála előtt egy fiatal ügyvédnek írt levelében közölte, hogy nem hisz a Bibliában, mint Isten szavában, meg abban sem, hogy Jézus Krisztus Isten fia volt.

Szóval Darwin nem volt hívő keresztény a későbbiekben.

2022. dec. 14. 14:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/16 anonim ***** válasza:
42%
*és abban sem
2022. dec. 14. 14:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/16 anonim ***** válasza:
100%

Tehát elenyésző.


A világon

2.3 milliárd keresztény

1.9 milliárd muszlim

1.1 milliárd hindu

1.1 milliárd hivatalosan is nem vallásos (de nem feltétlen ateista!)


Tehát

""És mi a helyzet a többi vallással?"


Elenyésző százalék."


az az elenyésző százalék majdnem 150%-a a keresztényeknek, hisz csak muszlimból és hinduból több van, mint keresztényből. A többi vallást nem csekkoltam, de még hiányzik 2milliárd a képletből, a nemvallásosok meg már benne vannak, szóval vszeg a maradék 2 milliárd is valahova tartozik.


Úgyhogy akár az is kijelenthető, hogy kétszer annyi nem-keresztény vallásos ember van, mint keresztény.


"" Ahogy az sem, hogy aki ateista, az materialista lenne."


A nem materialista ateisták száma is elenyésző."


Erre ugye nincs adat, hisz még az ateistákra sincs külön szűrő a nem-vallásosok tekintetében, nemhogy az azon belüli materialistákkal.

De az étny, hogy kb feleannyi nem-vallásos van, mint keresztény, és ugye az ateisták ennek csak a töredéke...


Szóval igaz, hogy a nem-materialista ateisták száma elenyésző... mert önmagában ateistából sincs arányaiban túl sok.


Összegzés: hülyeségeket beszélsz.

2022. dec. 14. 14:15
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!