Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Valláskritika » Ateista VS hívő? Veszekedés...

Ateista VS hívő? Veszekedés nélkül, ki miért?

Figyelt kérdés
Inkább az ateistákra vagyok kíváncsi mivel én is hívő vagyok.
2010. okt. 17. 21:09
1 2 3 4 5 6 7
 51/64 anonim ***** válasza:

A bibliával egy nagy baj van, éspedig, hogy emberek írták le, nem Isten (egyetlen iromány származik Istentől a tízparancsolat, de az eredeti táblákat Mózes széttörte népe fején!), valamint a keresztény egyház bírálta felül, ami kérdésessé teszi hitelességét és valódiságát.

Ha létezne a hitek által leírt Isten, akkor annak sem igazságosság, sem jogosság nem kellene - hiszen önmagát nem kell igazolnia senki előtt. Amikor megteremtette "e világot" már beleavatkozott mindenbe. Esetleg "elfuserált" világot teremtett, mert önmaga teremtvényeinek sem tud parancsolni (lásd sátán). Ami egyértelműen nem világos és nem is értem, hogy azok akik "szabályosan" az elvárásoknak megfelelően hisznek Istenben, elfogadják Jézust - aki megváltotta őket - azoknak most miért van bűnük. Ez akkora ellentmondás, amit Isten sem akarhat.

2010. okt. 27. 21:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 52/64 A kérdező kommentje:

Azért, mert az ember nem hibátlan, de Isten ezt elfogadja és ha megbánjuk bűneinket ő elnézi nekünk és elfelejti.

A Biblia pedig: Azoknak a könyvelnek a gyűjteménye amelyet az egyház Istentől sugalmazottnak ismer el. Magyarul: mint ahogy ma sem a hívő gyógyít hanem imádkozik és rajta keresztül Isten, persze úgy látjuk mintha az ember tette volna. A Bibliát írásban is Istentől kapott üzeneteket és Jézus életét írja le. Persze sok könyv készült akkoriban így később a Biblia összerakásába nem is kerül bele mind (un. apokrif íratok amelyek nem tartoznak a sugalmazott könyvek közé.) Persze emberek írták le és rakták össze a Bibliát de ami benne van az Istentől származik.

2010. okt. 27. 21:38
 53/64 anonim válasza:

Milyen érdekes kedves Kérdező, hogy éppen Te ütötted fel a kérdést úgy, hogy "veszekedés nélkül". Mégis győzködsz, igazolsz, magyarázol. Nem lehetne, hogy egyszerűen csak leírja mindenki, hogy én azért nem vagyok hívő mert.... Hitről, meggyőződésről kérdezni és arra adott válaszra reagálni mindig magában hordozza a provokációt a kérdező szándékától függetlenül.

Kérdésedre a válaszom: azt gondolom, hogy minden a halál utáni továbblétezést (létezéskontinuitást) tartalmazó meggyőződés (hit) számomra nem elfogadható. Ebbe nemcsak a keresztény hitet, de az inkarnáción és reinkarnáción alapuló meggyőződéseket is értem. Úgy vélem a halállal megszűnök majd létezni minden értelemben (fizikailag, lelkileg, szellemileg, ahogy akarod).

A keresztény hit összes állítása visszavezethető arra, hogy a halál után mi történik, arra, hogy ki viaskodik halálom utáni lelkemért egész életemben: Isten és sátán. Mivel úgy gondolom, hogy a halálom után semmi nincs, Isten léte és nem léte egyszerűen érdektelen számomra ebből a szempontból.

Meg kell jegyezzem, hogy öröm látni, hogy vannak akik nem kapják a ("készen levő") hitüket, hanem eljutnak hozzá. Gratulálok.

2010. okt. 28. 11:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 54/64 A kérdező kommentje:

Kedves hozzászóló!

Ön is leírja a véleményét és én is az Ön véleményéről.

Nem tudom mi ebben a provokáció.

2010. okt. 28. 16:23
 55/64 anonim ***** válasza:

Nálam nagyon egyszerű oka van,hogy nem vagyok vallásos. Nem akarok egyrészt semmilyen agymosott szektához tartozni,szeretem a saját véleményem az önálló gondolataimat,az értékrendem a helyén van annak ellenére,hogy a szüleim se vallásosak..nincsen szükségem rá,és ennyi. A Biblia számomra tele van ellentmondásokkal,a téritők mindig félremagyaráznak,nlhány történet meg annyira meseszerű,hogy nem fogadja be a szervezetem..nevetségesnek találom.

VISZONT soha nem szólok meg snekit amiatt ha vallásos,mert mindenkinek a magánügye és tiszteletben tartom. Ezt azokról az emberekről nem mondhatom el,akik egy héten 5* jöttek vissza tériteni,nem értenek a szép szóból,a csúnyából se. Számomra ez megintcsak visszatetsző,hogy a vallásuk nem tanitja őket jómodorra,vagy tiszteletre? Akkor meg mi értelme van..

2010. nov. 2. 09:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 56/64 Srapnel ***** válasza:
100%

"Nem félelmetes érzés abba belegondolni, hogy aki vagy az érzéseid, a gondoltaid,az emlékeid mind-mind megsemmisül, vagy az mit tettél már többé nem lesz fotonos."


Ha örökké élsz, akkor ugyanúgy nem fontos az egyes tetted, mert azon kívül végtelen sok ideig mást csinálsz. Csak véges időben van hőstett, vagy nagy tett, mert az értékes véges idődet és életedet áldozod rá. A hősi halál és önfeláldozás mitől lenne az, ha utána a paradicsomban partyzom az örökkévalóságig?


"Az ateista tudósok kedvenc szórakozása a kísérleti egér, patkány, nyúl (nem kívánt törlendő) ők tesztelnek minden cart állatokon, sőt, ha már itt tartunk, az abortusz is jó ötlet, mert embriókon még jobb kísérletezni."


Az már ne is zavarjon, hogy a keresztények ugyanúgy használják az iméntiek eredményeit, mint az ateisták.


"Ami az evolúciót illeti: semmi ellentmondásba nem kerül a bibliával. A teremtés sorrendjét olvasd el. Miért ne lenne lehetséges az evolúció mint módszer a Biblia szerint?"


Mert rossz a sorrend.


"Mi csak a tervezettséget tartjuk fenn, hogy nem véletlenszerű mutációk, hanem tervszerű változások történtek."


Ez az, amit még soha, egyikőtöknek sem sikerült bizonyítania.


"Egy ősi könyvet szó szerint értelmezni legalább akkora badarság mint egy kémia tankönyvben szimbolikus jelentést keresni. Lehet, de fárasztó és nem érdemes."


Hasonlóan nem érdemes bármi kozmológiai v. létfilozófiai levezetés alapjává tenni. Onnantól, hogy valamit nem szó szerint kell érteni, a mű nem tartalmazza a saját mondanivalóját, mert te egészíted ki (azzal, hogy a szimbolumnak te mondod meg, hogy mit szimbolizál).


"Azok a keresztények, akiknek a hat nap az hat naptári nap, nyilván nem értenek ehhez, ő bajuk, ha így gondolják, de én nem tenném teológiai hitkérdéssé."


Ez meg egy hatalmas tévedés. Ha le van írva, hogy 6 nap, majd tudjuk, hogy 4.5 milliárd év, akkor az nem érv, hogy a 6 napnak megfeleltetek a 4.5 milliárd évből egy-egy időszakot. Még jó, hogy a "6*X = 4.5 mrd" egyenletet meg tudod oldani. De hogy a 6-ból sehogy nem tudod levezetni a 4.5 milliárdot, az biztos, tehát a műben NINCS benne a valós információ, még csak szimbólum formájában sem.


"De míg az átlag ember nem vitatkozik a tudományos tételeken, addig az ateista értelmiség imád olyan dolgokkal foglalkozni, amiről gőze sincs."


Ez esetben az Univerzum keletkezése nem vallási kérdés. Törölni kellene a Bibliából.


"de szerintem az emberek eléggé alábecsülik azt amit nem értenek. Kár."


Ez hatványozottan igaz a tudományra és a tudományos módszertanra. Nem beszélve az ismeretelméletről.


"a szentírás mélyebb értelmezése nélkül olyan kijelentéseket tesznek, aminek nincs értelme, és főként: természettudományos műnek kezelik a Bibliát,ami sosem volt az, és azt hiszik van értelme annak,hogy szó szerinti értelmezéssel "megdöntenek" benne állításokat."


Rendben, akkor ha a Biblia pusztán irodalmi mű, akkor miért kell beszivárognia a hétköznapi élet törvényeibe és miért kell beleszólni pszichológiai problémák megoldásába?


"és nem dob a piacra évenként olyan könyveket mint a vak órásmester és az isteni téveszme"


Szemmel láthatóan egyszerűen nem értetted meg azt, ami a könyvekben le van írva.


"Mindezekhez mérnöki munka (tervezés) kellett. Én így hiszem a teremtőt. Nem hiszem a mindenható, szerető, könyörületes Istent, mert ezt az ember találta ki."


Érdekes, hogy Észak-Magyarországon a Duna pont a szlovák-magyar határon fekszik, hát azt tuti, hogy oda tervezték és ráadásul tuti, hogy nem emberek, hát egy ekkora folyót hogy irányíthattak a határra ilyen pontosan? Véletlen meg ugye pláne, hogy nem lehet. Tehát valami természetfeletti tervezte.

2010. nov. 5. 01:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 57/64 anonim ***** válasza:

Szia utolsó! Sok mindenre reagáltál itt, amik nem függenek össze. A saját hozzászólásaimból is ráismertem egy-két mondatra, ezekre tudok reagálni. Amit más írt, arra csak részlegesen.


"hősi halál és önfeláldozás mitől lenne az, ha utána a paradicsomban partyzom az örökkévalóságig? " Miután neked nem tetszik az a tény, hogy a Biblia szimbolikus mű, csak suttogva írom le, hogy a paradicsom az nem egy hely, és nem lesz ott party. Jézus maga is megmondta: a mennyek országa nem evés nem ivás hanem igazság, békesség és szent szellemtől való öröm. Meg hogy a mennyek országa tibennetek van stb. Mindenkinek van egy egója, mindenkinek az egója el fog pusztulni a testével együtt és mindenkinek az egója retteg a haláltól. A hívőé is. A szellem (lélek) visszamegy Istenhez.


"Az már ne is zavarjon, hogy a keresztények ugyanúgy használják az iméntiek eredményeit, mint az ateisták."

Nyilván nem olvastad el a későbbi válaszomat,amelyben hozzátettem, hogy ezt csak azért írtam le, hogy rávilágítsak: nem a keresztények a kegyetlenek az állatokkal, hanem az emberek vallástól függetlenül. Ha már válaszolsz, nézd végig hogy mire.


"Mert rossz a sorrend."

Pezsdüljenek a vizek (ősleves) az élő állatok nyüzsgésétől, és legyenek madarak.Így lettek a vízi állatok, csúszómászók és mindenféle szárnyasok. Hozzon a föld élő állatokat a nemük szerint, végül: az ember. Röviden összefoglalva. Szerintem ez nem is rossz egy őskorból származó beszámolótól.


"Mi csak a tervezettséget tartjuk fenn, hogy nem véletlenszerű mutációk, hanem tervszerű változások történtek."

Ez az, amit még soha, egyikőtöknek sem sikerült bizonyítania. "


A baj az hogy ennek az ellenkezőjét ti nem tudjátok bizonyítani, sőt! Úgy tűnik, minden változásnak oka van. Az tudósok észre sem veszik hogy nap mint nap használják a ilyen kifejezéseket (még Dawkins is)hogy sok állat színe azért olyan mert....a hím a tarka tollakkal hívja fel magára a figyelmet, a nőstény a szürkeségével elrejtőzik, mert....a zsiráf nyaka azért hosszú, mert....

mert miért is? Tapasztalataink szerint a mutációk nem hasznos változások és csak az egyedekre jellemzők. Mutass nekem egy hasznos mutációt manapság. Ami fejlődést hoz.


"Hasonlóan nem érdemes bármi kozmológiai v. létfilozófiai levezetés alapjává tenni. Onnantól, hogy valamit nem szó szerint kell érteni, a mű nem tartalmazza a saját mondanivalóját, mert te egészíted ki (azzal, hogy a szimbolumnak te mondod meg, hogy mit szimbolizál). "


A kozmológiát meghagyjuk a tudósoknak, mivel mint írtam, ez nem természettudományos mű. A teremtés története szimbolikus formában a szellem (lélek) története. Ő/az van a középpontban és rá való tekintettel íródott meg az egész. Az anyag létrejötte mellékes körülmény.

Azon kívül látom, nem értesz a szimbólumokhoz. Nem én egészítem ki ahogy akarom, hanem az ősi analógiás - szimbolikus gondolkodásmód idején íródott, amikor mindenki tudta, mit jelentenek ezek hiszen így beszéltek, így gondolkodtak, így élték az életüket. Nézd csak meg a kőkori geometrikus ábrázolásokat, az egyiptomi hieroglifákat. Ma már ezeket csak felületesen értjük mivel a scientifikus gondolkodás a szimbólumlátás elkorcsosulását jelenti. Ezért van az, hogy aki sok ősi, ókori művet olvas, ismer legalább egy ókori nyelvet, tisztában van a mitológiával, hozzászokik és elkezdi nagy vonalakban érteni a lényeget. Ez nem elvárható mindenkitől, de az ókori metafizikák egyetemessége pontosan annak köszönhető, hogy több rétegű jelentése van minden szónak.


Ez meg egy hatalmas tévedés. Ha le van írva, hogy 6 nap, majd tudjuk, hogy 4.5 milliárd év, akkor az nem érv, hogy a 6 napnak megfeleltetek a 4.5 milliárd évből egy-egy időszakot"


Nnna. Itt is az értelmezéssel van probléma. Te mint tudományos gondolkodású ember, előkapod a matematikát és a logikát.

A héber nyelveben a nappal és a rend rend az éjszaka és a káosz ugyanazt jelenti. Tehát a "lőn este és lőn reggel az első nap" így értelmezhető: És rend volt és káosz volt, az első időszak.

Az időszak pedig bármilyen hosszú lehetett, magad is látod hogy annak alapján osztják be, ami akkor történt. (De még ha hat egyforma időszaknak kellene is lennie, a föld kiszámított életkora nem hajszál pontos, hanem becsült érték, kerekített, ha úgy tetszik, ilyen nagy távlatokban lehetetlen pontosan számolni. )


"Rendben, akkor ha a Biblia pusztán irodalmi mű, akkor miért kell beszivárognia a hétköznapi élet törvényeibe és miért kell beleszólni pszichológiai problémák megoldásába?"

A Biblia nem pusztán irodalmi mű, hanem elsősorban tartalmazza a kijelentést, másodsorban pedig metafizika, filozófia, és egy olyan nép történelme és irodalma, akik birtokolták a kijelentést, így élő példává és figyelmeztetéssé lettek az egész világ számára.


Az kijelentés pedig a Tíz parancsolat, a próféciák, és Jézus Krisztus személye.


Addig örülj, amíg a törvényekben ott van, melyiket szeretnéd kivetni a ne ölj-t, esetleg a tiszteld szüleidet? Mi bajod van azzal, hogy ott van a törvényben? És a pszichológa? Tanultam ám pár évig és sajnos a férjem révén van tapasztalatom a pszichológusokkal. Csak egy embert mutass nekem, aki "meggyógyult" a tudományos pszichológiától.

Egyébként meg maga Jung a pszichológia egyik megalapítója és úttörője, Freud barátja és tanítványa azért vált hívővé, mert a pszichológia területén szerzett tapasztalatai bizonyították számára a lélek és Isten kapcsolatát.


"és nem dob a piacra évenként olyan könyveket mint a vak órásmester és az isteni téveszme"

Szemmel láthatóan egyszerűen nem értetted meg azt, ami a könyvekben le van írva."


Megértettem. Nem értek egyet, ahogy te sem velem. Megjegyzem, nagyon sok (nem csak keresztény) tudós nem ért egyet Dawkins bácsival, és nem a tudományos dolgaival, hanem azokkal az arcpirító teológiai és filozófiai butaságokkal, amiket összehord. Ne érts félre, egy biológusnak egyáltalán nem kötelező teológiai ismeretekre szert tennie, de akkor miért ír könyvet róla? Persze nem érdekli az építő kritika, és miért is érdekelné, hiszen az ő olvasóközönsége és hallgatói azt kapják amiért fizetnek, és ez számít, igaz?


Az utolsó mondat amire reagáltál nem tőlem származik, viszont a reakciód elég érdekes....

További szép napot neked.


Freya

2010. nov. 5. 09:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 58/64 anonim ***** válasza:

Ha tudsz angolul, ajánlom a figyelmedbe ezt a videót:

http://www.youtube.com/watch?v=4VOHDF7gF6w


Ez a hatodik rész, az elejétől érdemes nézni, de ha jól emlékszem, a hatosban hangzanak el olyan dolgok, amik érdekelhetnek téged is.

Anthony Flew, az egyik legismertebb ex-ateista tudós, Dawkins volt guruja ennek az embernek a hatására lett "deista". Dawkins szerint meghülyült és szenilis lett, de minden nézőpont kérdése.

2010. nov. 5. 12:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 59/64 Srapnel ***** válasza:

"Miután neked nem tetszik az a tény, hogy a Biblia szimbolikus mű, csak suttogva írom le, hogy a paradicsom az nem egy hely, és nem lesz ott party."


Tökéletesen előállt a példa, hogy mit lehet egy szimbolikus kijelentéssel kezdeni. Ui. a paradicsomi partyt szimbólumként írtam, nem úgy értettem, hogy a paradicsom egy fizikai hely, ahol mindenki party-zik. Ráadásul a mondatkörnyezetből még sejteni is lehetett volna. Erre te szó szerint értetted, ami így hasonlóan balga tett, mint amit te magad is becímkézel, ha a Bibliáról van szó.


"Szerintem ez nem is rossz egy őskorból származó beszámolótól."


Szerinted. Ha van 5 dolog, aminek ismered a helyes sorrendjét, akkor hány sorrendi tévesztésig "elég jó" még a felsorolás? Miért annyiig?


"Tapasztalataink szerint a mutációk nem hasznos változások és csak az egyedekre jellemzők. Mutass nekem egy hasznos mutációt manapság. Ami fejlődést hoz."


Ld. az egész európai populáció alkoholbontó enzimrendszere. Hasonlóan a tehéntej bontásának képessége. Hasznos? Hasznos, mert a tej plusz kalóriaforrás. Csak egyedre jellemző? Nem, hisz tömegével fogyasztanak emberek tejet.


"A teremtés története szimbolikus formában a szellem (lélek) története."


Ha úgy érted, hogy az ilyen történetek az emberi gondolkodás és annak fejlődését tükröző, irodalmi stílusú korrajz, akkor egyetértek. De akkor ennyi és nem több. Ne kezdjük már az alkotmányba is beírni, meg szépen kozmológiai kérdésekbe átszivárogni, nem is beszélve arról, amit előtte az evolúcióról mondtál. Bízd azt is a tudósokra. Vagy akkor mi alapján válogatsz a tudományágak között, hogy melyik "jó", melyik nem? Ahogy tetszik?


"Azon kívül látom, nem értesz a szimbólumokhoz."


Már a konkrétakhoz, vagy úgy általában?


"Nem én egészítem ki ahogy akarom, hanem az ősi analógiás - szimbolikus gondolkodásmód idején íródott, amikor mindenki tudta, mit jelentenek ezek hiszen így beszéltek, így gondolkodtak, így élték az életüket. Nézd csak meg a kőkori geometrikus ábrázolásokat, az egyiptomi hieroglifákat. Ma már ezeket csak felületesen értjük mivel a scientifikus gondolkodás a szimbólumlátás elkorcsosulását jelenti."


Ez utóbbi mondatod a legbiztosabb jelzője annak, hogy a természettudományokat egyáltalán nem érted és nem ismered. Nem baj, csak akkor ne fogalmazz meg valótlan állításokat velük kapcsolatban, vagy ha mégis megteszed, akkor ne csodálkozz, hogy ellent mondanak neked.


"Ez nem elvárható mindenkitől, de az ókori metafizikák egyetemessége pontosan annak köszönhető, hogy több rétegű jelentése van minden szónak."


Ez puszta többértelműség, ahol végül az alapján választasz, hogy te mit gondolsz. Szubjektív.


"Te mint tudományos gondolkodású ember, előkapod a matematikát és a logikát."


Te is logikával érvelsz, csak megállsz egy adott határnál. De nem tudod megindokolni, hogy miért.


"És rend volt és káosz volt"


Ezt hogy kell érteni? Mi a rend? Mi a káosz? Ha nem tudsz tiszta definíciót adni, akkor sötétben tapogatózol.


"A Biblia nem pusztán irodalmi mű, hanem elsősorban tartalmazza a kijelentést, másodsorban pedig metafizika, filozófia, és egy olyan nép történelme és irodalma, akik birtokolták a kijelentést, így élő példává és figyelmeztetéssé lettek az egész világ számára."


Ez csak egy puszta állítás. Ennél több kell, hogy valamit komoly dolgokra használjunk.


"Addig örülj, amíg a törvényekben ott van, melyiket szeretnéd kivetni a ne ölj-t, esetleg a tiszteld szüleidet? Mi bajod van azzal, hogy ott van a törvényben?"


Nekem semmi, de az, hogy az ember szociális lénnyé evolválódott, amiből eredően pl. formális vallás nélküli embercsoportoknál is kialakul valamilyen egyszerű erkölcs és etika, az inkább azt bizonyítja, hogy nem a szent könyvekből következnek ezek, hanem a szent könyvekben is pont úgy vannak ezek leírva, mintha azt írnám le, hogy hány fokon forr a víz. De a víz nem azért forr egy adott hőmérsékleten, mert a fizika könyvekben benne van, hanem fordítva: azért van a könyvekben, mert ahogy történik.


"Csak egy embert mutass nekem, aki "meggyógyult" a tudományos pszichológiától."


Konkrét embereket ismerek, akik a pszichiátria/pszichológia nélkül már valószínűleg nem élnének. Az, hogy te nem ismersz ilyeneket, a szakirodalom esettanulmányait meg nem fogadod el bizonyítéknak, nem a dolog igazságát fogja kétségbe vonni. De miért kérsz igazolást ezekkel kapcsolatban, ahelyett, hogy szimbolikusan értelmeznéd őket? Miért van az, hogy míg a tudományok esetén a több ezer, több szálon összefüggő bizonyítékok nem elegendőek, a saját vad spekulációid ez utóbbiak nélkül is bizonyító erővel bírnak?


"Ne érts félre, egy biológusnak egyáltalán nem kötelező teológiai ismeretekre szert tennie, de akkor miért ír könyvet róla?"


Miért nem értelmezed a könyveit szimbolikusnak és adsz neki igazat?

2010. nov. 5. 17:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 60/64 anonim ***** válasza:

Szia,

az utolsó mondattal kicsit elrontottad az amúgy értékesnek tűnő hozzászólásodat.


Te nem szimbólumként írtad, hanem iróniaként hogy a mennyországban party lesz és nem reagáltál arra amit én eredetileg oda írtam az egóról,amivel egy vallásos embernek is meg kell küzdeni. A szimbólum NEM önkényes, és nem felesleges művészi sallang, a szerepe NEM az, hogy elrejtse a mondanivalót, hanem hogy olyan módon világítsa meg, hogy univerzális legyen, minden kor minden emberéhez szóljon.

Tökéletes példája vagy annak amit a szcientifikus gondolkodásmódról írtam, ami a szimbólumlátás elkopása és ezt nem én találtam ki, ezt komoly nyelvészek és filozófusok is így látják. Ne érezd magad kritizálva, ez a fajta gondolkodás korjelenség már több,mint 2000 éve. Tehát amit írtam nem valótlan állítás, és egyáltalán nem csodálkozom hogy nem értesz egyet velem.


"Ami az evolúciót illeti: semmi ellentmondásba nem kerül a bibliával. A teremtés sorrendjét olvasd el. Miért ne lenne lehetséges az evolúció mint módszer a Biblia szerint?"

Mert rossz a sorrend. (....)

Ha van 5 dolog, aminek ismered a helyes sorrendjét, akkor hány sorrendi tévesztésig "elég jó" még a felsorolás? Miért annyiig? "


Már megbocsáss, de ha jól tudom, az evolúció a fajok eredete. Az egész teremtés 31 mondatban íródott le, ebből ezek vonatkoznak a fajok eredetére. A sorrend elég jó, nem?

Ne feledd, a tudománynak rengeteg helye és ideje van fejlődni. A genezis egy őskori kijelentésen alapuló beszámoló, amit szájhagyomány útján őriztek meg, és az ókorban írtak le. Ehhez képest nemcsak hogy bámulatos de azt hiszem roppant érdekes dolgok lapulnak benne.


Ha egy tudóst megkérdeztél, a huszadik század közepéig azt a választ kaptad volna hogy az univerzum örök. 1965-ben végleg megváltozott ez a hozzáállás, amikor felfedezték az ősrobbanást, azt, hogy tágul a világegyetem, stb. Tehát első nap: ex nihilo teremtés. Tudomány: ősrobbanás. Tóra: Isten elválasztotta a fényt a sötétségtől. Tudomány: ez valóban bekövetkezett, ahogy a plazma összesűrűsödött. Második nap: Legyen mennyezet, az anyagi és a pára formátumú h2o elválasztása egymástól. Harmadik nap: víz és szárazföld különválása. (itt van az a rész, ahol a növények magjai megjelennek. Ez valóban hibás.)

Negyedik nap: ahogy a föld lehűlt, láthatóvá váltak a nap a hold és a csillagok.

Ötödik naptól a többit leírtam.


"És rend volt és káosz volt"

Ezt hogy kell érteni? Mi a rend? Mi a káosz? Ha nem tudsz tiszta definíciót adni, akkor sötétben tapogatózol."


Mint írtam, ez nem egy tudományos mű, egy nagy vonalakban ábrázolt magyarázat, hogy keretbe foglalja a lényeget, az embert. A káosz és a rend eléggé magától értetődő fogalmak, amiket egy, az univerzum kialakulásáról szóló national geographicos filmben is láthatsz. Ezeknek a váltakozása is megfigyelhető. Ha sok természettudós erre rábólint és azt mondja, igen, ez így érdekes, akkor én elhiszem nekik. Hiszen mint te is javasoltad, ën az ilyesmit meghagyom a teremëszettudosoknak.


"Ha úgy érted, hogy az ilyen történetek az emberi gondolkodás és annak fejlődését tükröző, irodalmi stílusú korrajz, akkor egyetértek. De akkor ennyi és nem több. Ne kezdjük már az alkotmányba is beírni, meg szépen kozmológiai kérdésekbe átszivárogni, nem is beszélve arról, amit előtte az evolúcióról mondtál. Bízd azt is a tudósokra. Vagy akkor mi alapján válogatsz a tudományágak között, hogy melyik "jó", melyik nem? Ahogy tetszik? "


A bibliai szellem nem egyenlő az emberi gondolkodással, inkább a lélekkel hozható kapcsolatba. Egyébként lehet hogy meglepődsz most, de egyet értek veled: nehogy már bevegyük az alkotmányba, mi köze a kettőnek egymáshoz? És nehogy már ezt tanítsák a biológia órákon, még a végén rosszul tanítanák. Ahogy hittanon is azt is hülyeség erőltetni. Egyet értek. Az evolúciót pedig a tudósokra bízom. Sokat vitatkoznak róla, mert bár jelen pillanatban ez tűnik a legjobb elméletnek a fajok kialakulására való tekintettel, de rengeteg hibája van, amit hála Istennek, agnosztikus tudósok is kimutattak, tehát nincs ott az elfogult vallásos háttér. Az, hogy az univerzum mindig is itt volt, "tény" volt 1965-ig. A tudomány egyre közelebb kerül a teológiához, de igazad van, a teológia ezt szépen nyugisan kivárja.


Végül is tökmindegy hogy evolúció vagy sem, a teremtés mint írtam egy szimbolikus történet,amelynek fő üzenete Isten személyisége (első ok, szellem, felsőbb intelligencia, dinamikus teremtő erő szemben a többi nép bálványaival, evő-ivó, paráználkodó kisisteneivel.)Továbbá a tervezettség, az időbeliség, az ember célja és szerepe a földön és a Bűn eredete, illetve az ellne való helytállás fontossága.


Ës most mennem kell, bocsi.

freya

2010. nov. 6. 11:11
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!