Miért mondják hogy Jézust ÉRTÜNK feszítették meg?

Jézus valóban értünk vállalta a gyötrelmes halált de nem a mi bűneink végett, tehát nem miattad, hanem azért hogy tanítását alátámassza. Megváltó munkája nem a szenvedése és halála, hanem a tanítása és példamutatása, amivel tanítványa (ön-)tudatát javította felemelte, hogy ők megválthassák saját magukat. Tanítása annyira új és eredeti volt, hogy sokan vonzódtak iránta de nagy tettei ellenére, mégse voltak képesek hinni benne. Szükség volt egy erős hatékony jelre, hogy tanítványai eltudják hinni tanítását. Képzeld csak el azok lelkiállapotát mikor meggyőződtek arról, hogy a Mester áll előttük aki pár nappal azelőtt meghalt ! Szükség volt arra, hogy mindenki láthassa mi történt vele, Az akkori vallásos előjárok bérgyilkosokat is megbízhattak volna, hogy Jézust megölessék valahol titokban, úgy hogy senki se tudjon róla, de tanítása akkor ma ismeretlen lenne.

Jézus halála tehát nem volt fölösleges, de nyilvánosan kellett hogy végbevigyék, hogy mindenki tudhassa, hogy valóban meghalt, feltámadása anélkül nem lett volna eléggé hiteles. És hogyan támadhatott volna fel anélkül hogy előbb elszenvedje a halált ?

Kedves Kerdezo!

A "megvaltas" szot teologiailag ugy lehet megmagyarazni,hogy ha elfogadod annak tenyet,hogy Adam es Eva ota minden ember bunben el.

Jezus pedig,mint egyfajta masodik,bun nelkuli Adam erkezett el: nem volt O mas,mint Isten foldi megtestesulese.

Ha O csak tanitgatott volna,meg jar-kel az emberek kozott,akkor alig lett volna hatasa.De azzal,hogy megengedte,hogy megoljek,kifejezte,hogy annyira szereti az embert,hogy erte vallalja a foldi halalt,osztozik velunk,emberekkel a halando sorsban.

Azzal pedig,hogy feltamadt,megmutatta,hogy hatalma van e folott a foldi let es halandosag folott.

Leforditva,Isten szempontjabol (mar ha megengedi,hogy interpretaljam:) :

"Lehet,hogy bunos vagy,de en sokkal jobban szeretlek annal,minthogy ez erdekeljen.Meghaltam es feltamadtam,hogy megmutassam,Neked is ezt a sorsot szanom,es igy felulemelkedhetsz gyarlo embervoltodon,mert a bun tobbe nem all kozed es kozem."

"Miért mondják hogy Jézust ÉRTÜNK feszítették meg?"

Hát természetesen azért, hogy könnyebben rá lehessen tukmálni az emberekre ezt az agymosó vallást.

A kereszténység az emberek félelmeire apellál, a félelemre épül. Van egy vérszomjas tudathasadásos (szentháromság) istenük, ami mindenkit orrba-szájba büntetget még akkor is, ha a szerencsétlen épp ártatlan (eredendő bűn, utódok büntetése a felmenők bűneiért, stb), szinte mindent bűnnek tekint, főleg az értelmes gondolkodást (mert az értelmes gondolkodás hitetlenséghez vezet) és ez egy jó alap az emberek bűntudatban és félelemben tartására.

Viszont kell valami remény keltés is, hogy a "jó" isten azért mégsem fog az örökkévalóságig szopatni a pokolban, ezért kiagyalták ezt a "megváltó" mizériát, miszerint ha elfogadod Jézust megváltódnak, akkor ezzel a tetteid, "bűneid" következményét rákenheted Jézusra, és te meg mehetsz is a mennybe, mert Jézus már réges-rég megszenvedte a te bűneid zsoldját.

Ezzel gyakorlatilag csak a felelősségtől szabadulnak meg a keresztények. Ehhez pedig jól értenek.

A keresztényekre ugyanis nem jellemző a felelősség vállalás!

Ha rosszat tesznek, azt mondják "ez volt isten akarata", vagy azt, hogy "az isten útjai kifürkészhetetlenek", vagy épp azt, hogy a sátán tette, mert az hatott rá, mert csábította a sátán, mert megkísértette, stb, stb, de még véletlenül sem ők a felelősek, hanem vagy az istent, vagy szerencsétlen sátánt hibáztatják, rájuk kenik a saját mocskukat (erre pont jó is az isten, ha másra nem is).

Így nem meglepő, hogy a tetteik következményét is másra akarják hárítani (Jézusra) a "Jézus meg váltott" és a "Jézus az én megváltóm" típusú agyrémmel, amit egy épeszű normális ember sem vesz komolyan.

Szerintem azok akik ezt a megváltás ostobaságot elhiszik, azok gyáva, felelősségtudat mentes, akarat gyenge, gerinctelen emberek, mert nem hajlandóak vállalni a felelősséget a tetteikért, és nem hajlandóak vállalni azokért az esetleges következményeket sem. Mint az ovisok!

Többek közt ezért is mondom, hogy a kereszténység nagyon káros betegsége a civilizációnak. Egy rosszindulatú daganat...

Valószínűleg azért mert tévednek...a valóságban úgy nézett ki, ahogyan 21:11 említi meg. Jézus nem mártírkodott, hanem mutatott, bizonyított. :)

üdv

26/F

LastOne.Left

KRISZTUS SZENVEDÉSÉNEK AZ ÖSSZES BŰNÖSÖK SZERZŐI VOLTAK

Az Egyház hitének Tanítóhivatalában és szentjeinek tanúságában soha sem feledkezett meg erről az igazságról: minden büntetésnek, amit (Krisztus) elviselt, szerzői és szolgái a bűnösök voltak. Ez a bűn mindazokat terheli, akik a bűnökbe gyakrabban beleesnek. Ugyanis mivel bűneink hajtották az Úr Krisztust a kereszthalálba, kétségtelenül akik bűnökben és víciumokban fetrengenek, amennyiben rajtuk áll, önmagukban újra megfeszítik Isten Fiát, és csúfot űznek belőle. Ez a vétség a mi esetünkben súlyosabb, mint a zsidók esetében volt, hiszen, ahogy az Apostol mondja, ők, ha fölismerték volna, soha nem feszítették volna keresztre a dicsőség Urát (1Kor 2,8); mi pedig valljuk, hogy ismerjük Őt, és mégis tettekkel megtagadva szinte erőszakos kezet emelünk.

„Nem is a démonok feszítették keresztre Őt, hanem te feszítetted meg, velük együtt, és újra mindig megfeszíted, amikor örömödet leled a víciumokban és a bűnökben.” (Assisi Szent Ferenc)

Tehát minden egyes bűnös, azaz minden ember valóságos oka és eszköze a Megváltó szenvedésének, és még vétkesebben azok – elsősorban a keresztények –, akik gyakrabban visszaesnek a bűnbe és gyönyörködnek a bűnös szokásokban.

Krisztus megváltó halála az üdvösség isteni tervében

"JÉZUST ISTEN HATÁROZOTT TERVE SZERINT ÁRULTÁK EL"

Jézus erőszakos halála nem szerencsétlen körülmények összjátékának gyümölcse volt. Isten tervének misztériumához tartozik, ahogy ezt Szent Péter már első, pünkösdi beszédében a jeruzsálemi zsidóknak elmagyarázta: Ezt az embert "Isten elhatározott terve és előretudása szerint" (ApCsel 2,23) árulták el. Ez a bibliai kifejezésmód nem azt jelenti, hogy azok, akik Jézust elárulták, egy Isten által előre megírt jelenet passzív végrehajtói lettek volna.

Az idő minden pillanata a maga aktualitásában jelen van Istennél. Ő tehát a maga "eleve elrendelésének" örök tervét meghatározza úgy, hogy belefoglalja minden egyes ember szabad válaszát az Ő kegyelmére: "Mert valóban összefogott ebben a városban Heródes és Poncius Pilátus a pogányokkal és Izrael népével a Te fölkent szent szolgád, Jézus ellen, hogy végrehajtsák azt, amit hatalmad és akaratod előre elhatározott" (ApCsel 4,27--28). Isten az ő vakságukból eredő cselekedeteket megengedte [Vö. Mt 26,54; Jn 18,36; 19,11.], hogy a maga üdvözítő tervét megvalósítsa.

"MEGHALT BŰNEINKÉRT AZ ÍRÁSOK SZERINT"

Ezt az "Igaz Szolga" [Vö. Iz 53,11; ApCsel 3,14.] megölésére irányuló isteni tervet az Írás előre hirdette mint az egyetemes megváltás misztériumát, azaz az embereket a bűn rabszolgaságából kiszabadító megváltásét. Szent Pál egy hitvallásban, amelyről azt mondja, hogy úgy "kapta", megvallja, hogy "Krisztus meghalt a bűneinkért az Írások szerint" (1Kor 15,3). Krisztus megváltó halála egész különlegesen teljesíti be a szenvedő Szolgáról szóló jövendölést. Maga Jézus életének és halálának értelmét a szenvedő Szolga fényében mutatta meg. Föltámadása után az Írásoknak ezt az értelmezését adta az emmauszi tanítványoknak, majd maguknak az Apostoloknak.

"ISTEN ÉRTÜNK BŰNNÉ TETTE ŐT"

Következésképpen Szent Péter az isteni tervbe vetett apostoli hitet így fejezheti ki: "Tudjátok, hogy nem veszendő ezüstön vagy aranyon szabadultatok ki az atyáitoktól rátok hagyományozott értéktelen életmódból, hanem Krisztusnak, a hibátlan és egészen tiszta báránynak a drága vére árán. Ő előre, már a világ teremtése előtt kiválasztatott, de csak az utolsó időkben jelent meg miattatok" (1Pt 1,18--20). Az emberek áteredő bűnt követő bűneinek büntetése a halál. Amikor tulajdon Fiát szolga alakjában, tudniillik az elesett és a bűn miatt halálra szánt emberség formájában küldte el, Isten "Őt, aki bűnt nem ismert, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazságossága legyünk Őbenne" (2 Kor 5,21).

Jézus nem ismerte az elvetettséget, mintha Ő maga vétkezett volna. De a megváltó szeretetben, mely Őt mindig egyesítette az Atyával, Istentől való bűnös eltévelyedettségünkben úgy magára vett bennünket, hogy a nevünkben elmondhatta a kereszten: "Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?" (Mk 15,34). Mivel ennyire hozzánk, bűnösökhöz kötötte Őt, Isten "saját Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért áldozatul adta" (Róm 8,32), hogy "Fia halála által kibéküljünk ... Istennel" (Róm 5,10).

ISTEN A KEZDEMÉNYEZŐ AZ EGYETEMES, MEGVÁLTÓ SZERETETBEN

Isten azáltal, hogy a bűneinkért odaadja a Fiát, kinyilvánítja, hogy az Ő ránk vonatkozó terve a jóakaró szeretet terve, mely minden érdemünket megelőzi: "Ebben áll a szeretet, nem mintha mi szerettük volna Istent, hanem hogy Ő szeretett minket, és elküldte a Fiát engesztelésül a bűneinkért" (1Jn 4,10). "Isten azonban azzal ajánlja irántunk való szeretetét, hogy amikor még bűnösök voltunk, Krisztus meghalt értünk" (Róm 5,8).

Ez a szeretet nem ismer kivételt. Jézus erre az elveszett bárány példázatának záradékában emlékeztetett: "Ugyanígy mennyei Atyátok sem akarja, hogy egy is elvesszen e kicsinyek közül" (Mt 18,14). Állítja, hogy "életét adja, váltságul sokakért" (Mt 20,28). Ez az utóbbi kijelentés nem leszűkítő értelmű: az emberiség egészét állítja szembe a Megváltó egyetlen személyével, aki odaadja magát, hogy megmentse azt. Az Egyház az Apostolok nyomán tanítja, hogy Krisztus kivétel nélkül minden emberért halt meg: "Nincs, nem volt és nem lesz olyan ember, akiért (Krisztus) ne szenvedett volna" [Quiersy-i Zsinat 853-ban].

Összefoglalva: Isten, hogy megbékéltesse magával a bűn miatt halálra ítélt összes embert, szeretetből úgy határozott, hogy elküldi a Fiát, hogy adja magát halálra a bűnösökért. Jézus halála – mert az Ószövetség előre hirdette, különösen mint a szenvedő Szolga áldozatát – „az Írások szerint” történt.

Krisztus a bűneinkért ajánlotta fel önmagát az atyának

KRISZTUS EGÉSZ ÉLETE ÁLDOZATI AJÁNDÉK AZ ATYÁNAK

Isten Fia, aki nem azért szállt alá a mennyből, hogy a maga akaratát teljesítse, hanem annak akaratát, aki küldte, "így nyilatkozik, amikor a világba lép: (...) Íme, eljövök, (...) hogy megtegyem, Isten, a te akaratodat; (...) mely akaratban megszentelődünk Jézus Krisztus testének feláldozása által egyszer s mindenkorra" (Zsid 10,5--10). A Fiú megtestesülésének első pillanatától magáévá teszi megváltói küldetésének isteni tervét: "Az én eledelem az, hogy annak akaratát tegyem, aki küldött, s elvégezzem művét" (Jn 4,34). Jézus áldozata "az egész világ bűneiért" (1Jn 2,2) az Atyával való szeretetközösségének kifejezése: "Azért szeret engem az Atya, mert én leteszem az életemet" (Jn 10,17). A világnak meg kell ismernie, "hogy szeretem az Atyát, és ahogyan az Atya parancsolta nekem, úgy cselekszem" (Jn 14,31).

Ez a vágy -- hogy az Atya megváltó szeretetének tervét magáévá tegye -- áthatja Jézus egész életét, mert megtestesülésének miértje az Ő megváltó szenvedése: "Mit is mondjak: Atyám, szabadíts meg ettől az órától! De hiszen éppen ezért jöttem ebbe az órába!" (Jn 12,27). "Ne ürítsem ki a kelyhet, amelyet az Atya nekem adott?" (Jn 19,18). És még a kereszten is, mielőtt minden "beteljesedett" (Jn 19,30) volna, így szól: "Szomjazom!" (Jn 19,28).

"A BÁRÁNY, AKI ELVESZI A VILÁG BŰNÉT"

Keresztelő János, miután elfogadta, hogy a bűnösök között kiszolgáltassa neki a keresztséget, Jézusban meglátta és megmutatta Isten bárányát, aki elveszi a világ bűnét. Így nyilvánítja ki, hogy Jézus egyszerre a szenvedő Szolga, aki némán engedi, hogy leölésre vigyék és sokak bűnét hordozza, és a Húsvéti Bárány, Izrael megváltásának szimbóluma az első húsvétkor. Krisztus egész élete a küldetését fejezi ki: szolgálni és életét adni váltságul sokakért.

JÉZUS SZABADON TESZI MAGÁÉVÁ AZ ATYA MEGVÁLTÓ SZERETETÉT

Jézus emberi szívében az Atya emberek iránti szeretetét magáévá téve "mindvégig szerette őket" (Jn 13,1), mert "nagyobb szeretete senkinek sincs annál, aki életét adja barátaiért" (Jn 15,13). Így embersége a szenvedésben és a halálban szabad és tökéletes eszközévé vált annak az isteni szeretetnek, mely az emberek üdvösségét akarja. Valóban, szenvedését és halálát szabadon fogadta el az Atya és az emberek iránti szeretetből, akiket az Atya üdvözíteni akar: "Senki sem veszi el (...) (az életemet) tőlem, hanem én magamtól teszem le" (Jn 10,18). Ezért Isten Fiának szabadsága akkor a legnagyobb, amikor a halál felé megy.

Összefoglalva: Krisztus egész élete önkéntes fölajánlás az Atyának, hogy véghezvigye az Ő üdvözítő tervét. Krisztus odaadja „az életét váltságul sokakért” (Mk 10,45), s ezáltal megbékélteti Istennel az egész emberiséget. Szenvedése és halála megmutatja, hogy az Ő embersége mennyire szabad és tökéletes eszköze az isteni Szeretetnek, amely minden ember üdvösségét akarja.

AZ UTOLSÓ VACSORÁN JÉZUS ELŐVÉTELEZTE ÉLETÉNEK SZABAD FELÁLDOZÁSÁT

Jézus önmaga szabad föláldozását a lehető legjobban kifejezte a tizenkét apostollal elköltött vacsorán, "azon az éjszakán, amelyen elárultatott" (1Kor 11,23). Szenvedése előestéjén, amikor még szabad volt, ezt az apostolaival elköltött utolsó vacsorát az Atyának az emberek megváltásáért fölajánlott szabad önfeláldozása emlékünnepévé tette: "Ez az én testem, mely értetek adatik" (Lk 22,19). "Ez az én vérem, az Új Szövetségé, mely értetek kiontatik a bűnök bocsánatára" (Mt 26,28).

Az Eucharisztia, amelyet Jézus ebben az órában alapít, áldozatának "emlékezetévé" lesz. Jézus az Apostolokat belefoglalja önfeláldozásába, és kéri tőlük, hogy folytassák azt. Ezáltal apostolait az Újszövetség papjaivá teszi: "Értük szentelem magam, hogy ők is megszenteltek legyenek az igazságban" (Jn 17,19).

Jézus szenvedésének vigíliáján, az Apostolaival megült utolsó vacsorán elővételezte, azaz jelezte és előzetesen megvalósította önmaga önkéntes feláldozását: „Ez az én testem, mely értetek adatik…” „Ez az én vérem, mely kiontatik…” (vö. Lk 22,19–20). Ezzel egyidejűleg megalapította az Eucharisztiát mint áldozatának „emlékezetét” (1Kor 11,25), és Apostolait az Újszövetség papjaivá tette.

HALÁLKÜZDELEM A GETSZEMÁNI KERTBEN

Jézus az Új Szövetség kelyhét, melyet a vacsorán önmagát fölajánlva elővételezett, az Atya kezéből elfogadja halálküzdelmében, a Getszemáni kertben, "engedelmes lett mindhalálig" (Fil 2,8). Jézus imádkozik: "Atyám, ha lehetséges, múljék el tőlem ez a kehely..." (Mt 26,39). Így fejezi ki a borzadást, amit a halál emberi természete számára jelent. Valójában az Ő emberi természete, miként a miénk is, örök életre van rendelve; ezenkívül a miénktől eltérően az övé tökéletesen mentes a bűntől, ami halált okoz; de főként ezt az emberi természetet "az élet Vezérének", az "Élőnek" isteni személye vette magára. Emberi akaratával elfogadván, hogy legyen meg az Atya akarata, elfogadja halálát, mint megváltó halált, hogy "bűneinket Ő maga" fölvigye "testében a fára" (1Pt 2,24).

Az iszonyat ellenére, melyet a halál váltott ki annak teljesen szent emberségében, aki „az élet Szerzője” (ApCsel 3,15), Isten Fiának emberi akarata belesimul az Atya akaratába: Jézus „engedelmesen mindhalálig” (Fil 2,8) elvállalja, hogy testében hordozza bűneinket, hogy bennünket megszabadítson.

KRISZTUS HALÁLA EGYETLEN ÉS VÉGSŐ ÁLDOZAT

Krisztus halála egyszerre húsvéti áldozat, mely megvalósítja az emberek végleges megváltását a Bárány által, aki elveszi a világ bűnét, és az Új Szövetség áldozata, mely az embert, kiengesztelve Ővele a bűnök bocsánatára sokakért kiontott vér által, újra közösségbe hozza Istennel.

Krisztusnak ez az áldozata egyetlen, és az összes áldozatot beteljesíti és felülmúlja. Ez az áldozat elsősorban magának az Atyaistennek az ajándéka: az Atya odaadja a Fiát, hogy megbékéltessen minket Önmagával. Ugyanakkor Isten emberré lett Fiának áldozata, aki szabadon és szeretetből fölajánlja életét Atyjának a Szentlélek által, hogy a mi engedetlenségünket helyrehozza.

JÉZUS SAJÁT ENGEDELMESSÉGÉT ÁLLÍTJA A MI ENGEDETLENSÉGÜNK HELYÉBE

"Ahogy egy embernek engedetlensége miatt bűnössé váltak sokan, úgy válnak egynek engedelmessége miatt sokan igazzá" (Róm 5,19). Jézus halálig tartó engedelmessége által beteljesítette a szenvedő Szolga helyettesítő szerepét, aki engesztelésül adja oda életét, hordozva sokak bűnét, akiket gonoszságaikat hordozva megigazulttá tesz. Jézus helyrehozta vétkeinket, és elégtételt adott az Atyának bűneinkért.

A KERESZTEN -- JÉZUS BEVÉGZI ÁLDOZATÁT

Ez a mindvégig való szeretet Krisztus áldozatának megváltó, helyrehozó, engesztelő és elégtételt adó értékét ad. Ő életének föláldozásban mindnyájunkat ismert és szeretett. "Krisztus szeretete sürget minket, hiszen arra a meggyőződésre jutottunk, hogy ha egy meghalt mindenkiért, akkor mindenki meghalt" (2Kor 5,14). Egyetlen ember sem volt képes, még ha a legnagyobb szent lett volna is, minden ember bűnét magára vállalni és áldozatul fölajánlani önmagát mindenkiért. A Fiú isteni személyének -- aki felülmúl s ugyanakkor magába is foglal minden emberi személyt, és Krisztust az egész emberiség fejévé teszi -- Krisztusban léte tette lehetővé, hogy áldozata mindenkiért megváltó áldozat legyen.

"Szentséges szenvedése által a keresztfán kiérdemelte számunkra a megigazulást" -- tanítja a Trienti Zsinat, kiemelve Krisztus mint az örök élet Szerzője áldozatának egyedülálló jellegét. És az Egyház a keresztet tisztelve így énekel: "Üdvözlégy, kereszt, egyetlen remény!"

Jézus önként ajánlotta föl életét engesztelő áldozatul, azaz mindhalálig tartó szeretetének teljes engedelmességével helyrehozta a mi bűneinket. Isten Fiának ez a „mindvégig tartó” szeretete (Jn 13,1) megbékéltette az egész emberiséget az Atyával. Krisztus húsvéti áldozata tehát egyedülálló, tökéletes és végleges módon váltja meg az embereket, s teszi számukra lehetővé a közösséget Istennel.

RÉSZESEDÉSÜNK KRISZTUS ÁLDOZATÁBAN

A kereszt Krisztusnak, az Isten és az ember közötti egyedüli közvetítőnek az egyetlen áldozata. Mivel azonban megtestesült isteni személyében valamiképpen minden emberrel egyesült, mindenkinek fölkínálja a lehetőséget, hogy Istennél ismert módon társuljon ehhez a húsvéti misztériumhoz. Hívja Apostolait, hogy vegyék föl keresztjüket és kövessék Őt, mert Ő szenvedett értünk, példát hagyván nekünk, hogy kövessük nyomdokait. Ő ugyanis megváltó áldozatához azokat is társítani akarja, akik annak első kedvezményezettjei. Ez valósul meg legfelső fokon az Ő Anyjának személyében, aki mindenkinél bensőségesebben társult megváltó szenvedésének misztériumához.

„A paradicsomnak ez az egyetlen és igazi lépcsője, a kereszten kívül nincs semmi, amin föl lehetne menni az égbe.” (Limai Szent Róza)

Amikor Jézus meghívja tanítványait, hogy vegyék föl keresztjüket és kövessék őt, társul akarja maga mellé venni megváltó áldozatában azokat, akik elsőként részesültek annak áldásaiból.

Összefoglalás:

* "Krisztus meghalt a mi bűneinkért az Írások szerint" (1Kor 15,3).

* Üdvösségünk Isten irántunk való szeretetének kezdeményezéséből fakad, "mert Ő szeretett minket, és elküldte a Fiát engesztelésül a mi bűneinkért" (1Jn 4,10). "Isten volt az, aki Krisztusban kiengesztelte önmagával a világot" (2Kor 5,19).

* Jézus szabadon áldozta föl magát üdvösségünkért. Ezt az odaadást jelezte előre és valósította meg, amikor az utolsó vacsorát ülte: "Ez az én testem, mely értetek adatik" (Lk 22,19).

* Krisztus megváltása ebben áll: "eljött (...), hogy életét adja megváltásul sokakért" (Mt 20,28), azaz "övéit (...) mindvégig szerette" (Jn 13,1), hogy meg legyenek váltva az atyáktól áthagyományozott hiábavaló életmódjuktól.

* Jézus Atyja iránti szeretetből fakadó teljes, "mégpedig a kereszthalálig" (Fil 2,8) tartó engedelmességével teljesíti be kiengesztelő küldetését, a szenvedő Szolgáét, aki igazzá tesz sokakat, és gonoszságaikat Ő hordozza.

Szia!

Sokféle szabadító ígéretben és személyben hittek az emberek a történelem folyamán. Jézus Krisztus személyéhez azonban olyan szabadításnak az ígérete kapcsolódik, amit rajta kívül senki más nem kínált fel embereknek. Ez pedig a bűn lelki betegségéből való szabadítás, amely a Biblia szerint az egyetemes emberi nyomorúságnak és minden rossznak a gyökere, mind az egyes ember, mind pedig az emberi közösségek és a történelem esetében.

Jézus így szólt küldetéséről földi életében:

"Bizony, bizony mondom néktek, hogy mindaz, aki a bűnt cselekszi, szolgája a bűnnek. Azért ha a Fiú (önmagára utalt ezzel a megjelöléssel, mint Isten Fiára) megszabadít titeket, valósággal szabadok lesztek" (János 8:34,36).

"Isten ráébreszti az embert, hogy alaptulajdonsága az önszeretet, amely vesztébe sodorja, s ebből egyedül Ő tudja kigyógyítani. Jézus Krisztus tulajdonképpen csak arra tanította az embereket, hogy önmagukat szeretik, hogy rabszolgák és hogy neki kellett őket megszabadítania" (B. Pascal: Gondolatok, 544–545. töredék)

Vajon hogyan lehet megszabadítani az embert a bűn, vagyis az önzés a világban mindenütt jelenlevő és az ember egész lényét átható betegségétől? Kivihetetlennek, felfoghatatlanul nehéz vállalkozásnak tűnik ez az emberi értelem számára. És az ember számára valóban az is. A Biblia szerint egyedül csak Isten "végéremehetetlen" bölcsessége és szeretete tudta ezt megoldani. A Biblia legmélyebb eszméi a Krisztus megváltó munkájáról szóló tanításban tárulnak fel.

Az ókorban ismerős dolog volt a rabszolgák váltságdíjért való kiváltása. A Biblia szól arról, hogy Jézus is "váltságdíjat" fizet az ember megszabadításáért, mégpedig sohasem hallott, soha senki által nem fizetett, döbbenetes váltságdíjat: "Nem veszendő holmin, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg a ti atyáitoktól örökölt hiábavaló életetekből, hanem drága véren, mint hibátlan és szeplőtlen Bárányén, a Jézusén" (I. Péter 1:18–19).

Hallomásból ismerős a kereszténység környezetében élő, nem vallásos embereknek is, hogy a kereszténység fő tanítása Jézus Krisztus "keresztáldozata, váltsághalála". Egy egész sereg kérdés vár azonban megválaszolásra ezzel kapcsolatban.

A Biblia szerint az ember a bűn ösztöneinek és elvakultságának, valamint a bűn szerzőjének, Sátánnak fogságában van a bűneset óta. A következő okokból kellett "váltságdíjat" fizetni az ember szabadításáért:

Isten nem adhat bűnbocsánatot az embernek úgy, hogy bűnei büntetlenül maradjanak, mert ez nem a megmentését eredményezné, hanem a bűnben való megkeményedését. Azt a csodálatos megoldást választotta ezért Isten, hogy az ember bűneit nem hagyja büntetlenül, de a büntetést maga veszi magára. Ő maga szenvedi el azt a vétkes ember helyett. Úgy marad igazságos, hogy közben ingyen bocsánatot is ad. Krisztusnak, aki – mint Isten Fia és az ember Teremtője – ezt a helyettesítést vállalta, olyan kínhalált kellett elszenvednie a földön, amely a legbűnösebb ember büntetésének is megfelel, amely teljesen kielégíti a bűn igazságos megbüntetését kívánó jogosság követelményét. Így Isten megerősíti az igazság érvényességét, miközben kegyelmet gyakorol.

Másrészt Isten meg akarta győzni az embert a maga változhatatlan szeretetéről, amely az ember elesése, lázadása ellenére is létezik és vágyakozik az elveszett teremtmények megmentésére. Isten jellemének a felfoghatatlan nagysága nyilatkozik meg abban, hogy Ő a kezdeményező, Ő igyekszik "megbékéltetni magával" az embert (II. Korinthus 5:19), aki ellene fordult és vétkezett Teremtője és Gondviselője ellen. Krisztus áldozata által egyszerre látja meg az ember a bűn borzalmát, Isten erkölcsi ítéletét rá nézve, valamint Isten igazságának és szeretetének szépségét. Jézus tehát nem a rabszolgatartónak fizet váltságdíjat. Nem száll vitába és nem alkudozik Sátánnal. Az ember miatt kell "váltságdíjat" fizetni. Ára van annak, hogy megtörjön az ember lelkében a bűn elvakultsága és hatalma.

A magyar bibliafordítások engesztelő áldozatnak mondják Krisztusnak az emberért való helyettes szenvedését a golgotai kereszten. Az "engesztelés" szó azonban nem szerencsés visszaadása az eredeti bibliai kifejezéseknek, amelyekben az "elfedezés vagy befedezés" (az ószövetségi szavaknál) és az "irgalmasság és könyörület" (az újszövetségi szavaknál) foglaltatik benne. Istent nem lehet "engesztelni" – azaz érzelmi alapon engedékenységre bírni – a bűnnel szemben, mert ismeri a bűn gonosz természetét. Éppen ezért engesztelhetetlen a bűngyűlölete, nemcsak igazsága, hanem szeretete révén is. A bűnös emberrel és emberiséggel szemben pedig nem kell engesztelni, mert az Atya és a Fiú egyaránt meg akarja menteni az embert. Krisztus helyettes halála tehát befedezi az embert a törvény igazságos ítéletével szemben, és meg nem érdemelt szeretetet fejez ki az ember iránt, mind az Atya, mind a Fiú részéről.

Üdv. Péter