Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Valláskritika » Isten teremtett mindent tehát...

Isten teremtett mindent tehát a bűnt is, és minden amit Isten teremtett, az jó, akkor a bűn is jó?

Figyelt kérdés
2008. febr. 23. 15:28
1 2 3
 1/21 anonim ***** válasza:
67%

Ez egy igen érdekes kérdés, már többször vitáztam erről.

A keresztények többsége simán elfogadja, hogy minden rosszért a Sátán a bűnös, őmiatta van a rossz. Miközben megfeledkezik arról, hogy a Sátánt is Isten alkotta, és ő adott neki lehetőséget az állítólagos gonoszságokra.

Mindezt azzal magyarázzák általában, hogy Isten szabad akaratot adott mindenkinek; így az embernek és a Sátánnak is. Tehát szerintük nem Isten a bűnös.

Mindösze arról az apróságról feledkeznek meg, hogy Isten tudja, hogy mi fog történni; tudja a jövőt, a múltat, tisztában van/volt azzal, hogy az ember mit fog csinálni, és természetesen - mindenhatóként - tisztában van/volt azzal, hogy a Sátán mit fog csinálni. (Ha nem tudná előre, nem lenne mindenható.) Tehát - mivel tudja előre a cselekményt - mindenképpen legalábbis bűnrészes. Sőt, felbújtó!

Kisded szadista játszadozás az, amit művel. Megbüntet, holott előre tudja, hogy mit fogsz tenni. Tehát nincs szabad akarat - legalábbis csak látszólag van meg.

A lényege az, hogy:

1. A végén Őt választod, és üdvözülsz.

2. Nem őt választod, és megdöglesz.

(Ebben ha valaki látja a szabad akarat lehetőségét, az szerintem vagy vallási fanatikus, vagy szellemi fogyatékos.)

Más választási lehetőséget nem mutat, nem ad. Lehetsz vele, vagy ellene. Harmadik út nincs. Csoda-e, hogy egyes angyaloknak nem tetszett ez a zsarnokoskodás, és megpróbáltak egy harmadik lehetőséget találni?! (És csoda-e, hogy ezeket kiáltotta ki Isten főgonosznak, ellenségnek?! - "Aki nem velünk van, az ellenség.")


Ja, és mindezt ugyebár a Biblia szemszögéből nézve.

(Aminek valódisága és szavahihetősége legalábbis erősen vitatható abból a szempontból, hogy az Isten "szava" lenne...)

2008. febr. 23. 16:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/21 anonim ***** válasza:
81%
Isten tökéletesnek teremtette az emberpárt és nem bűnben.De kaptak valamit ami csodálatos dolog:a szabadakaratot!Ezzel ők visszaéltek és elkövették a bűnt.Tehát Isten csak jó dolgot teremtett és elmondta hogy mit tegyenek ahhoz hogy minden a javukra váljon.Ő egy végnélküli életet szánt az embereknek.Ami még most is elérhető,ha Isten igaz útján járunk.Ján 17:3
2008. febr. 23. 16:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/21 anonim ***** válasza:
77%

A bűn sohasem jó, és Isten nem teremtette meg a bűnt, csak a szabad akaratot. Éppen azért, mert Isten nem zsarnok, hanem azt szeretné, ha szabad akaratunkból, őszintén szeretnénk Őt. A bűn mindig önző, pusztító, gyilkos. A szeretet pedig önfeláldozó, építő, életet adó. Nincs normális ember (élőlény), aki nem örülne az életének, pedig az életet mind Istentől kapjuk! És Isten megoldást is adott a bűnre: Jézus Krisztust!

"Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az Ő Egyszülött Fiát adta oda érte, hogy aki hisz Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert az Isten nem azért küldte el a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem, hogy üdvözüljön a világ általa." (János ev. 3:16-17.)

A bűn sohasem jó.

"Mert a bűn zsoldja a halál, az Isten kegyelmi ajándéka pedig örök élet a mi Urunk Krisztus Jézusban." (Róma 6:23)

Isten parancsolatai, útmutatásai semmit sem vesznek el az ember életéből, sőt, éppen azért vannak, hogy megelőzzék azt, hogy az életedből bármi is elvesszen! Isten azt szeretné, ha teljes, boldog életünk lenne, és a nehézségek azért vannak, hogy fejlődjünk általuk. Ha egy sportoló sohasem edzene, mi lenne belőle? Ha a mi életünkben nem kellene folyton újra és újra a szeretet mellett dönteni, mi lenne belőlünk?

Lehet, hogy most kérdéseid, kételyeid vannak, és ez nem baj, de a legfontosabb az, hogy mindig keresd meg az igazi választ, amit Isten ad a Bibliában! Tegyél egy próbát! Adj Istennek egy napot! A többi napodat pedig meglátod, már önként fogod odaadni! :)

2008. febr. 23. 18:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/21 anonim ***** válasza:
57%

Látod? Erről beszéltem az elsőben... (Lásd a 2. és 3. hozzászólást.) :D

No comment. :)

2008. febr. 23. 18:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/21 anonim ***** válasza:
80%

Nos, én meg azt is üzentem a 3. hozzászólásommal, hogy ne bízd el magad, hogy mennyire okos vagy, inkább tanulj még egy kicsit, és ezt most nem rosszindulatból mondom!


Továbbá a teljes Szentírást kell figyelembe venni, és nem csak a neked tetsző részeket!

2008. febr. 23. 19:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/21 anonim ***** válasza:
65%

Előző hozzászólónak: persze, persze...


És ami kimaradt az elsőből:

Sok ember azt hiszi, hogy létezik rossz, meg bűn.

Általában ezt azért gondolják, mert a keresztény tanítások a sokszáz év alatt elhitették az emberekkel, hogy bűnösek. És sok ember még most is fél ettől. Fél, hogy bűnt követ el, fél, hogy nem fog megfelelni egy elképzelt lénynek. A keresztény uralom megpróbálta kiölni az emberekből a felelősséget a tetteik iránt, és elhitetni az emberekkel, hogy félni kell valamitől.

Az átlagembert pedig - ha sikerül megfélemlíteni - sokkal könnyebb irányítani.

Ezért létezik az "eredendő bűn" is, hogy az ember mindenképpen csak bűnösnek érezze magát, és féljen a megtorlástól. Szimpla manipuláció. Ugyanezeket a módszereket alkalmazta/alkalmazza Hitler (kommunizmustól és a zsidóktól való félelem), Lenin és Sztálin (tőkétől, kapitalizmustól való félelem), Bush (terroristáktól való félelem), és még sorolhatnánk.

A módszerek hasonlóak - csak a külső változik.

Mindegyik két választási lehetőséget adott az embereknek: MI (a jók) és ŐK (a rosszak). Pedig mindig sokkal több lehetőség van.

Szerencsére minden időben voltak, vannak, és lesznek olyanok, akik nem kérnek a rájuk kényszerített félelemből, és nem csak feketén-fehéren látják a világot. Vagy ha félnek is, képesek uralkodni rajta, és nem a félelemtől hajtva hoznak döntéseket és élik életüket.

Nincs bűn: csak merd felvállalni a tetteidet, és viseld a következményeit; ne hárítsd át másra. Te vagy egyedül felelős érte.

(Bocsi, kicsit elkalandoztam. :) )

2008. febr. 23. 19:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/21 anonim ***** válasza:
76%

Tudod mit? Meghívlak egy sörre vagy egy üdítőre, és elbeszélgetünk. Mit szólsz? Tűnhet úgy, hogy én egy fanatikus vallásos vagyok, és ez így is van! :)


Van Skype elérhetőségem is, privát e-mailben megírom, ha akarod.

2008. febr. 23. 20:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/21 anonim ***** válasza:
61%

Ha már ilyen szépen szétoffoltuk a kérdést, felőlem...

(Bocsi a kérdezőtől. - Kár, hogy nincs fórum.)

2008. febr. 23. 20:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/21 A kérdező kommentje:

:D

egy szép szerelem kezdete...


majd írjátok meg, mire jutottatok, mármint a kérdésemet illetőleg

2008. febr. 23. 21:09
 10/21 anonim ***** válasza:
43%
Hát az közismert tény, hogy az Isteneket az emberek teremtették, még pedig jó sokat. Több mint 10.000 Istent eddig. Szerintem bűn volt az Istenek teremtése. Emberiségellenes bűn.
2008. febr. 24. 07:54
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!