Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Valláskritika » Kedves ateisták, ti az ilyen...

Kedves ateisták, ti az ilyen gondolkodók logikáját startból elvetitek?

Figyelt kérdés

[link]


[link]



2017. szept. 3. 21:44
1 2 3 4 5 6 7
 1/65 Mojjo ***** válasza:
92%

Nincs ezekben semmi elvetnivaló, hiszen pont annyi látszik belőlük, amit amúgy is tudunk: az emberek sokfélék. Vannak kutatók, akik a tanulmányaik, kutatásaik hatására, azáltal, hogy egyre mélyebben megismerik a világ bizonyos aspektusait, úgy érzik, kell lennie Istennek. Mások pedig pont ugyanezek hatására érzik azt, hogy nem létezik Isten. Van akinek meg sem pro sem kontra nem mond semmit az, amit a világból megismer.

Sokfélék vagyunk, ugyanazokat a tényeket, tapasztalatokat sokféleképp látjuk, sokféle érzést tudunk leszűrni belőlük. Amit tudunk, az az, hogy a tudomány nem támasztja alá és nem is cáfolja Isten létét.


Az első link arról beszél, hogy még nem állt össze a kép, de majd lesz bizonyíték. Oké, akkor várjunk a majdig :) Addig ez nem sokat jelent. Hozzáteszem, Kaku eleve nem valami mérvadó nekem - sajnos akármilyen jó tudós, a médiaszerepléseire leginkább a szenzációhajhászás jellemző, aminek kedvéért tudományos pontosságot is hajlandó félretenni. Ráadásul az avilagtitkai egy álhírportál, így egyáltalán nem csodálkoznék, ha Kaku valójában nem is mondott volna ilyet. Annyira nem érdekel, hogy utánanézzek, meg a fentebb elmondottak értelmében sok jelentősége nincs is, de egy álhíroldalon leírtakat nem érdemes készpénznek venni.


A második meg azt mondja, hogy szerintem ez meg ez logikus, az meg amaz meg értelmetlen és én inkább ebben meg ebben hiszek, mint abban meg amabban. Oké. Nincs ezzel semmi baj, legyen. :) De úgy amúgy sokat nem jelent. Egy vélemény, ennyi.

2017. szept. 3. 22:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/65 anonim ***** válasza:
87%

Kedves kérdező!


Megbízható oldalakról tájékozódj. Nem olvastam el a Michio Kaku-s cikkedet, mert hosszú, de a cím arra utal, hogy Kaku elismerte egy isten létezését. Ez így önmagában hamis. Itt egy rendes link, hogy ő miképp vélekedik erről: [link]


A legnagyobb tudósok általában elvetik az istenek létezésének gondolatát. (Szegény Einsteinről is ezer kitalált történet kering, de olvasd el a véleményét a dologról.) És ha léteznének is, honnan tudnád hogy az általad követett isten vagy mondjuk másikak (pl a görög vagy egyiptomi istenek) tevékenykednek? Igazából mindegy is, hiszen tényleg nem lehet se bebizonyítani, se megcáfolni. Én úgy vagyok vele, hogy az istenkövetés egy tökéletes módja annak, hogy kordában tartsák az embereket. Amúgy van alapja, hiszen jelenleg igencsak keveset tudunk az univerzumról, és bizonyos dolgok emberi eszközökkel feltérképezhetetlenek, ezért sok embernek megnyugtató, hogy valaki fentről figyeli stb. Én minél többet olvasok az univerzumról, annál inkább azt érzem, hogy bármi megtörténhet, de az istenek gondolata számomra még mindig gyerekes.

2017. szept. 3. 22:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/65 anonim ***** válasza:
86%

Kedves Kérdező!

Az a kérdés, hogy logikájuk mely részét?

De amúgy nem, "startból" semmi logikát sem vetek el, max más véleményen vagyok.


De azért nézzük csak meg közelebbről is, mit is állítanak...

Elsőre vegyük górcső alá Michio Kaku-t. Jópárszor láttam már videóit, és valahogy pont nem az ugrik be, hogy vallásos lenne, vagy ilyen kijelentést tett volna... Szóval, kis googli, és máris:

"Michio Kaku: There is a website that quoted me incorrectly. That’s one of the drawbacks of being in a public sphere: sometimes you get quoted incorrectly. And the reference I saw said that I said that you can prove the existence of God. My point of view is different. My own point of view is that you can neither prove nor disprove the existence of God. [...]

I don’t think there’s any one experiment that you can create to prove or disprove the existence of God. Therefore, it’s not a falsifiable statement. You cannot create an experiment that disproves the existence of God. Therefore, it’s a non-falsifiable statement."

forrás: [link]

Hopsz!


Amúgy meg intő jel, ha valahol "teoretikus fizikusa"-ként említenek olyant, amit minden rendes ember "elméleti fizikus"-ra fordít, ott jól érezhető, hogy nemigazán néznek utána, mit is másolnak be az oldalukra.


Persze, az (angol) interjút tovább olvasva találhatóak érdekes gondolatok, filozófiai gondolatok... de semmi az ID-ről, és mégkevesebb a Biblia judeokeresztény istenségéről.


Másodszor Freund Tamás. Nos, ahogy elnézem, Freund Tamás a vallásos természettudósok sorát erősíti - ami természetes dolog. Kutatásai és természettudományos gondolatai számára megerősítik Isten létét. Ez nem meglepő, s nem fantasztikus: az 1700-as, 1800-as évek jelentős kutatóit megnézve nagyjuk mély keresztény vallásos volt, és vizsgálódásait Isten Teremtett Világának megismeréseként végezte. Ami egy szép gondolat. Egy nemes gondolat. De egy filozófiai gondolat. Maga Freund Tamás is így nyilatkozik: "természettudományos bizonyítékaink pedig egyik álláspontra sincsenek."


Amúgy semmi gondom nincs Freund Tamás vélekedésével. Ahogyan Ken Millerével sem. Ahogyan a teista evolúciót vélő emberekében sem. Nem értek velük egyet, de ez nem is gond :). Egy esetleges vita velük - mint már rámutattam - pedig filozófiai, s nem természettudományos témájú lenne.


Viszont nem tudom, volt-e kérdésednek evolúciós elméletet érintő célzata: a 2 természettudós - meg még sokan mások - elfogadják az evolúciós elméletet.

2017. szept. 3. 22:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/65 anonim ***** válasza:
66%
Csuhajja, ez a hátulütője a gondolkodásnak és a tartalmas válasznak: mások leköröznek! XD
2017. szept. 3. 22:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/65 Ákos13 ***** válasza:
71%

Ákos13 nevű felhasználó válasza:


Hol itt a logika? :D Ráadásul az egyik oldal kamu, soha semmilyen igaz dolgot nem írtak még le.


A kérdés nekem egy kicsit tekintélyre való hivatkozásnak tűnik, még akkor is, ha konkrétan most a logikára kérdeztél rá. Reklámozod a vallást nagy tudósok nevével. Ez nem éppen helyénvaló, úgy gondolom.

2017. szept. 4. 00:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/65 anonim ***** válasza:
40%
Konkrétan lexarom mit gondolnak. :)
2017. szept. 4. 00:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/65 anonim ***** válasza:
89%

"avilagtitkai" Ezt már itt elvetem, ez az oldal értelmes dolgot még nem írt le.


"Én inkább abban hiszek, hogy volt egy teremtő lélek" Ezt meg itt. Nem létező dolgokban hívő ostobák logikáját alapból elvetem, mert butaságból nem lehet értelmes dolgot kihozni.


"Akármennyire komplex terméke az agy az evolúciónak, nem gondolom, hogy képes kitermelni egy olyan nem anyagi entitást" A szokásos "én nem tudom elképzelni tehát nem létezik" érvelési hiba. Na hagyjuk.

2017. szept. 4. 10:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/65 anonim ***** válasza:
86%

Mi az, hogy starból elvetni? :) Hogy csak ránézek, hogy "ja, hívő tudós?", és el sem olvasom?

Én elolvastam.

Kakura a fentiek miatt nem reagálok, mert ahogy írták előttem, ő tisztázta, hogy egyáltalán nem mondott ilyet, hogy Isten szerinte 100% létezik.


Freund Tamás meg gyakorlatilag annyit mond, hogy "Én inkább abban hiszek", ezért "én nem látom az értelmét", mármint az ateizmusnak (tehát: miért nem hisz mindenki abban, amiben én?). "Inkább azt tudom elképzelni", ezért az ateisták meg nagyobb hívők, mint én, mert ők meg nem azt hiszik amit én, de persze "természettudományos bizonyítékaink pedig egyik álláspontra sincsenek".


Ez az ő álláspontja. Nagyszerű. Legyen neki véleménye. De nem tudok azonosulni vele.

Úgyhogy nem utasítom el startból, csak mint mindig, egy kis kritikát gyakorlok.

2017. szept. 4. 10:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/65 Tom Benko ***** válasza:
85%

Nem, mi végiggondoljuk, megvizsgáljuk. A többit már fent leírták, nincs mit hozzáfűzni.


Mondjuk a források megbízhatósága lényeges. A vilagtitkai honlap megbízhatósága például meglehetősen alacsony. Rengeteg a hibás, pontatlanul átvett cikk, a források hiányzanak, ha vannak, szintén rossz, megbízhatatlan oldalakra mutatnak. Rengeteg az áltudományos cikk, a hangulatkeltés, a clickbait. Ezek után érdemes erős fenntartásokkal kezelni az ide mutató hivatkozásokat.


A másik oldalon pedig az interjúalany a saját véleményét közli. Szerinte így, szerinte úgy. Ezzel nincs mit kezdeni, állításokat nem tesz, amivel érdemben foglalkozhatnánk, a véleméynalkotás pedig szabad. Illetve bocs, egy állítást tesz, ami viszont inkább érvelési hiba: elképzelhetetlennek tartja az élet ilyen komplexitású kialakulását.


Szóval nem utasítjuk el élből, csak éppen nincs mivel érdemben foglalkozni. Ha lenne, foglalkoznánk vele.

2017. szept. 4. 10:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/65 Pombe ***** válasza:
88%

Kérdező: "Kedves ateisták, ti az ilyen gondolkodók logikáját startból elvetitek?"


Elolvastad PencroftTivald leleplező erejű megjegyzését?


Van önkritikád is?


Nem lehet, hogy pont te vagy inkább az olyan, és a hozzád hasonlóak, akik az utánanézés legcsekélyebb igénye nélkül falják be a legotrombább füllentéseket, ha azok a hit támaszainak tűnnek?


Érdekes! Pontosan tudjátok, mi lenne a helyes magatartás, de ti nem gyakoroljátok, ám számon kéritek azokon, akik a tudomány területein dolgoznak, és akiknek pontosan az önkontroll az egyik alapelvük.


Gondolom, most sem fogja elönteni pír az arcotokat...

2017. szept. 4. 10:56
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!