Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Valláskritika » Ha valaki látja az ellentmondá...

Ha valaki látja az ellentmondásokat a vallásban, az hogyan képes hinni továbbra is benne?

Figyelt kérdés

Én konkrétan ismerek olyat (családtag) akivel beszélgettünk párszor a hitéről, és talált már saját maga is jópár ellentmondást, de ezek ellenére ugyanúgy hisz benne továbbra is ugyanolyan meggyőződéssel.

Én ezt azért nem értem, mert ha valamiben látom, hogy olyan tanításai és gondolatai vannak amik kizárják egymást, az nem hiteles és főleg nem is létezhet, szóval értelmetlenség hinni benne. A vágy, hogy legyen Isten és Mennyország tényleg ennyivel erősebb, mint a logikus gondolkodás? Ez hogyan lehetséges?


2018. nov. 14. 11:22
1 2
 1/13 anonim ***** válasza:
50%

Ellentmondás a tudatlanságból ered. Én magam is találtam ellentmondást, szerintem minden hívő, aki egy kicsit gondolkozik is.

De utána olvastam, beszélgettem róla a pásztoromnak, stb. És eltűnt minden kételyem.

Azt mondtam, minek imádkozni, ha Isten ismeri a vágyaimat? A válasz bennt van a Bibliában, nem megyek bele, de azóta nem kérek, hanem hálát adok, ha imádkozom.


Nàlam is volt, hogy rossz dolog történt az életemben, és Istent hibáztattam, hogy miért nem segített rajtam. Rájöttem, hogy mert nem tettem semmit az ügyért, csak elvártam, hogy megtörténjen.

Volt, hogy valakit meggyűlöltem, mert rosszat tett nekem, majd meg bocsátottam, és sokkal jobban éreztem magam a hitemnek köszönhetően.

Az, hogy Isten nem tűnik logikusnak, attól lehet, hogy az én logikám a rossz. Az, hogy nem tudom megmagyarazni ezt, és ezt, az csak az agyam korlátoltsága miatt van.

Így vagy vele te is, csak neked még hited sincs hozzá (no offense)

2018. nov. 14. 11:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/13 anonim ***** válasza:
71%

Attól függ mi a konkrét ellentmondás. Ilyen okok lehetnek:

-Érti az ellentmondást, úgy gondolja hogy van rá magyarázat csak ő nem tud eleget a témáról.

-Úgy gondolja hogy mivel a Bibliát több ezer évig írta elég sok ember, így az esszenciája fontos nem pedig hogy egy-egy apró ellentmondáson rugózzunk.

-Még ha van is valami ami nem stimmel, úgy gondolja hogy Jézus meghalt érte a kereszten, akkor meg kit érdekel.

2018. nov. 14. 11:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/13 anonim ***** válasza:
85%

A válasz az érzelmi elköteleződésben van. Ha valaki egy életet épített fel egy bizonyos hitre, akkor minden ellentmondás ezt a világképet errodálja. Hogy a világkép hibáival nem kelljen szembenézni ("lehet hogy tévedtem és évek vagy évtizedek óta hülyeségekben hiszek") az illető az ellentmondásokkal kapcsolatosan kifejleszt egy bizonyos vakságot. Sokszor a teljesen egyértelmű tényeket is képes úgy forgatni, hogy maga is elhiszi azt ami egyébként komplett hülyeség.


Ez nem csak a vallásoknál van így, megfigyelhető szinte mindenben, amiben az ember komolyan elköteleződött érzelmileg (lásd "a szerelem vak", de akár egy autóvásárlásnál is)

2018. nov. 14. 12:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/13 anonim ***** válasza:
26%

3:Az, hogy valaki vakon hisz valamiben, nem csak a hivőre lehet igaz.

Aki kijelenti, hogy nincs Isten, és görcsösen ragaszkodik az elkepzelesehez, lehet ugyanolyan vak ("lehet hogy tévedtem és évek vagy évtizedek óta hülyeségekben hiszek") tehát itt van egy téveszme, ami lehet akár az ateizmus is. Ott is vannak ellentmondások, az élet minden területén lehet találni.

És akkor visszajutottunk az eredeti kérdésre, ha valaki látja az ellentmondásokat az ateizmusban az, az hogyan képes hinni továbbra is benne?

2018. nov. 14. 12:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/13 anonim ***** válasza:
100%
Alapvető emberi tulajdonság. Onnantól, hogy érzelmek fűzik valamihez, nehéz elszakadni tőle, ösztönösen nem is akar az ember. Ebben az állapotban, ha ellentmondást is talál, könnyebb mindenféle kifogást találni mintsem beismerni hogy hibás lehet az a kötődés ami akár már évek, évtizedek óta meghatározza az életét.
2018. nov. 14. 12:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/13 anonim ***** válasza:
64%

Ne haragudj de érvelés szempontjából egy nulla.


Egyrészt az ateizmus nem hit másrészt mi is benne pontosan az ellentmondás? Az ateizmus csak annyit jelent, hogy nem hiszek abban, ami nincs bizonyítva, ami viszont bizonyítva van azt nem utasítom el egy vállrándítással meg azzal a felkiáltással, hogy "olvastam egy több ezer éves könyvet, amiben úgyan százezred annyit sem tudtak a világról mint ma tudunk de mivel ez nem volt benne ezért nem lehet igaz.


De egyébként ha az ateizmus vallás lenne (nem az), amiben ellentmondások vannak és hülyeség benne hinni abból még egyáltalán nem következik az, hogy akkor a válasz a kereszténység! Nem, akkor egyik sem, hiszen egyik sem igaz.


Egyébként a keresztényeknek nincs bajuk az ateizmus 99.9%-val hiszen ők maguk sem hisznek a többi vallásban. És ez minden más vallásra is igaz. A muszlimok is ateisták, egy vallást leszámítva. A zsidók ugyanígy.

2018. nov. 14. 12:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/13 anonim ***** válasza:

Mindezeken felül bizonyára létezik egy olyan közösségi kötődés, mint mondjuk a drukkerság.

A fradista akkor is hisz abban, hogy az ő csapata a legjobb, ha éppen tönkreverik.

2018. nov. 14. 14:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/13 anonim ***** válasza:

Nem én csak hívők írtam, nem keresztényt.

Isten vagy létezik, vagy nem.

Azaz valakinek tévképzete van, vagy nekem, vagy neked.

Még nem tudjuk eldönti,(és soha nem is fogjuk tudni eldönteni) hogy kinek van igaza, szóval ezt a kérdést ugyanúgy fel lehet tenni fordítva is, egy elvakult hívő által.

2018. nov. 14. 14:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/13 anonim ***** válasza:
82%

Igen, meg láthatatlan szagtalan manók a kertben, unikornisok, az űrben lebegő teáskannák stb stb. Mind megannyi dolog amiről nem lehet eldönteni, hogy léteznek-e vagy sem. Természetesen nem tudom kijelenteni, hogy nem léteznek, hiszen valaminek a nem létét lehetetlen bebizonyítani.


Ezzel együtt mivel nem látom semmi jelét annak, hogy léteznének és mivel a létezésük vagy a nemlétezésük semmilyen észrevehető befolyással nem bír a világra ezért azt mondom, hogy ugyan létezhetnek csak NAGYON valószínű hogy mégsem léteznek.


Nahát pont így van az istennel is a dolog. Nem mondom, hogy nincs mert valaminek a nem létezését nem lehet bebizonyítani. Csak éppen semmi jele nincs annak, hogy létezne, úgyhogy nagyon valószínű, hogy nincs. Ezzel szemben az ún hívőknek rengeteg észrevételt kell nem észrevenniük, tudatlanságból negligálniuk ahhoz, hogy el lehessen hinni a vallásukat.

2018. nov. 14. 14:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/13 anonim ***** válasza:
0%

Nem "vallásban" van a hiba, hanem az írások értelmezésében.

Igazság nem lehet több, csak egy. S erre az egységre Jézus kijelölte azokat a személyeket, akiket áldással vezet, és Ők pedig tovább adják a helyes oktatást.

Sajnos emberi felfogás, hogy mindenki az egyéniségének megfelelően akar "vallást" létrehozni, vagy az egyéníségéhez kerest oktatást, tanítást.


Na ez a baj, ugyan is Isten nem szelektálja egyéniségre az elvek értelmezését, hanem az egyik emberre ugyan az vonatkozik, mint ami a másikra.


" vágy, hogy legyen Isten"

Nos ez nem vágy kérdése. Hanem benne van a génjeinkbe, hiszen úgy lett az ember megalkotva, hogy erkölcsi elvekben korlátok között kell élnie, amire egyedül Jehovának van joga meghatározni ezeket az erkölcsi elveket.

A szabad akarat relatív, ami azt jelenti, hogy az ember nem határozza, és nem is határozhatja meg, mi a rossz az embernek, azt Isten határozza meg, és tiltja is.

2018. nov. 14. 16:47
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!