Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Valláskritika » Jézusnak volt szabadakarata,...

Jézusnak volt szabadakarata, vagy mindenben isten szavát és az előre megírt életútját követte?

Figyelt kérdés

2019. jan. 16. 23:04
1 2 3 4 5 6
 1/53 anonim ***** válasza:
54%

Természetesen volt, bármikor dönthetett volna úgy, hogy Ő ezt nem folytatja a sok mihaszna bűnös emberért, de engedelmességből és az emberek iránti szeretetből megtette amit kellett.

Egyébként már korábban is meg akarták ölni a zsidók az evangéliumi beszámoló szerint, de akkor nem hagyta Jézus nekik.

2019. jan. 16. 23:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/53 anonim ***** válasza:
0%
Próbált elszaladni, de Kálvin keze elől senki sem futhat el.
2019. jan. 16. 23:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/53 anonim ***** válasza:
18%

A szabad akaratról nem a Biblia, hanem a Védák, közelebbről a Bhagavad-Gíta adja a legjobban érthető magyarázatot.


Amikor Ardzsuna, az isteni harcos megkapta a parancsot Krisnától, azaz Istentől, hogy küzdjön a kuruksetrai csatában, tiltakozott ez ellen. Hiszen az ellenség táborában volt számos régi barátja, tanítója, akiket tisztelt, sőt, rokonai. Úgy gondolta, ha megöli őket, azzal Isten ellen vét. Felajánlotta Krisnának, hogy inkább elvonul az erdőbe remetének, és így szolgálja majd őt, nem lesz többé harcos.


Krisna erre azt felelte, persze, megteheti, de mivel ő már eldöntötte, hogy itt csata lesz, egyszerűen a helyére fog állni egy másik harcos, aki majd végrehajtja az ő akaratát. Annyi lesz csak a különbség, hogy nem Ardzsuna, hanem ez a másik harcos fog részesülni az isteni szolgálat jutalmából.


Ardzsuna erre belátta, hogy a szabad akarat valójában illúzió. Két út áll az ember előtt: vagy részt vesz az isteni tervben, vagy nem. Hogy mit fog csinálni, ha nemet mond, az már mindegy, mert nem fog semmit változtatni vele a világon. Mindig Isten akarata érvényesül, ha így, ha úgy.


Jézus a vaisnavák szerint siksa-avatár volt, Isten küldötte a Földön. Persze ettől még vonatkozik rá a fenti megkötés, hiszen az minden lényre vonatkozik. Jézus, ha akarta volna, nem kezd bele mindabba, amit véghezvitt, hanem egyszerűen megörökli az apja szerszámos ládáját, ő is ács lesz, és soha nem ismerjük meg a nevét. De előbb-utóbb jött volna helyette egy másik siksa-avatár, akit lehet, hogy mondjuk Csámcsogi Abaújné született Spacc Kisztihand Delikátesz néven terjesztette volna az evangéliumot. Mert Isten azt akarta, hogy legyen evangélium.


Ennyiben volt Jézusnak szabad akarata, ahogyan mindenkinek. Ő úgy döntött, az isteni utat követi. Bizonyos értelemben ez a sors előre meg volt írva. De ha nem ezt követi, hanem egyszerű ács marad, azt is pontosan tudhatjuk, hová vezetett volna. Nyilván nem a legapróbb részletekig, de könnyen elképzelhető.

2019. jan. 16. 23:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/53 anonim ***** válasza:
13%

Akkor viszont Jézus csupán Istennek egy eszköze, akár egy kalapács, vagy modern szóval egy intelligens robot, akit Isten gyártott és semmi nem függ tőle, akár van szabad akarat, akár nincs.

Ha ács maradt volna, akkor jött volna egy N 2 "Jézus", vagy más nevű, ahogy fentebb olvastam és beteljesítette volna Isten akaratát, tehát a szabad akarat csak illúzió, mert csakis egyetlen akarat számít, mégpedig Istené.

Semmi más nem számít, így nincs is valójában szabad akarat.

2019. jan. 16. 23:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/53 anonim válasza:
62%

4-es, kicsit kevered a szezont a fazonnal. Először is Jézus is Isteni személy, az Atya, a Fiú (Jézus) és a Szentlélek mindhárman isteni személyek. Ezt a legtöbben nem tudják felfogni: egy isten három személyben.

Szabad akarata pedig még az embernek is van, pl. Te is dönthetsz arról, hogy ateista leszel vagy követsz valamilyen vallási irányzatot...

2019. jan. 17. 08:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/53 anonim ***** válasza:
17%

Nincs választásom, mert ha egyszer nem hiszem el a Biblia sorait, akkor nem lehetek hívő.

Álszentként persze megjátszhatnám, se az szerintem semmit sem ér, meg minek is játszanám meg, ha egyszer nem hiszem el?

Az különben mindegy, hogy Jézus isteni személy e, vagy sem, akkor sem függött tőle semmi.

2019. jan. 17. 08:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/53 anonim ***** válasza:
19%

Megmagyarázom, ha nem lenne világos.

Nekem a keresztény vallás pont olyan, mint a görög, vagy római mitológia, gondolom te sem hiszed el, hogy Jupiter villámokat dobál, így nem hiszem el a Jézusos meséket sem, számomra semmi különbség nincs közöttük, na és te sem választhatsz abban, hogy hiszel e, vagy nem, mert ha egyszer hiszel, akkor nem választhatod azt, hogy ateista legyél.


Ami meg Jézust illeti, az döntött a sorsáról, aki elintézte, hogy a Földre kerüljön, vagyis ő semmit nem számít a történet szerint.

2019. jan. 17. 08:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/53 anonim ***** válasza:
55%
Szabad akarata minden embernek van. Hogy mit tesz vele, hogy miként él, hogy alakul ez - annak száma (ma)több, mint hétmilliárd. Mi a kérdés?
2019. jan. 17. 09:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/53 anonim ***** válasza:
7%

"Szabad akarata minden embernek van."


De hát ez az, hogy nincs!

Te talán el tudod hinni, hogy Jupiter ül az Olümposzon és dobálja a villámokat?

Na én így nem tudom elhinni a keresztény mitológiát, nekem ugyanolyan ókori mese.

Nem megy, akár akarom, akár nem.


Jézus talán mondhatta volna, hogy:

- Nem akarok Mária hasában csecsemő lenni?!-

2019. jan. 17. 09:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/53 anonim ***** válasza:
71%

Természetesen volt Jézusnak szabad akarata, hogyne lett volna! Ám Ő mindenben engedelmes volt az Atyának, hogy Isten akarata teljesüljön mindenben.


Csak egy példa Jézus szabad akaratáról.


Luk.22;42.Mondván: Atyám, ha akarod, távoztasd el tőlem e pohárt; mindazáltal ne az én akaratom, hanem a tiéd legyen!

Mt.26,53.Avagy azt gondolod-é, hogy nem kérhetném most az én Atyámat, hogy adjon ide mellém többet tizenkét sereg angyalnál?

Jn.10,18.Senki sem veszi azt el én tőlem, hanem én teszem le azt én magamtól. Van hatalmam letenni azt, és van hatalmam ismét felvenni azt. Ezt a parancsolatot vettem az én Atyámtól.


Röviden és tömören, Jézusnak volt szabad akarata dönteni. Ez már akkor kiderült, amikor Jézus 40 napig volt a sivatagban, ahol a Sátán, Jézusnak pont az Isteni hatalmával akarta megkísérteni.

2019. jan. 17. 10:37
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!