Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Valláskritika » Honnan tudni, hogy a feltámadá...

Honnan tudni, hogy a feltámadás után az új világ nem megy azonnal tönkre, ha Isten az első teremtést sem tudta helyesen megítélni?

Figyelt kérdés
A Biblia alapján Isten azt hitte, hogy amit teremtett az igen jó, aztán mégis látjuk, mi lett belőle. Miért ne lenne egy ugyanilyen világ a második próbálkozásból is?
2019. febr. 4. 11:29
1 2
 1/16 anonim ***** válasza:
66%

Ebben csak hinni lehet, tudni nem, mert az egész vallási téma ilyen, hit és nem tudás dolga.

Miért lenne a túlvilág tökéletes, ha ez a világ sem az, pedig ez is Isten munkája, ez nem egészen világos, persze a sátán aknamunkája az belejátszik, de ahogy itt és most ez megtörténhet a vallásosak szerint, úgy semmi garancia nincs rá, hogy később ez ne jöhessen megint számba és hát ugye Ádám is 'tökéletes' volt, de mégis félrecsúszott, ahogy ez a Mennyek országában sem lehetetlen, mert azt csak hinni lehet, hogy Isten végül lehetetlenné tudja tenni a lázongást, még akkor is, ha a híres szabad akarat nem szenved csorbát.

Pedig mindenható és mindent tudó lévén semmi szüksége nem lenne ilyen felvezetésre, előzetes rendszerre, mert nyilván tudnia kellene egyből rendes és jól működő világot teremtenie, de mit tesz Isten, ez a világ hibásra sikeredett, már ugye ha van Isten és ő teremtette a világot, de semmi vész, neki is kell egy kis gyakorlat, előbb, utóbb belejön majd és olyan túlvilágot rittyent, mint annak a rendje, oszt jól van, mit kukacoskodsz, fizesd be az egyházi adót, meg térgyepelj az imához és ne kételkedj, mert akkor irgum, burgum, megkapod a magadét!

2019. febr. 4. 12:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/16 anonim ***** válasza:
55%

"amit teremtett az igen jó, aztán mégis látjuk, mi lett belőle"

Miért, mi lett belőle? Ha kozmikus távlatokban nézzük, akkor az emberiség egy apró porszemnél is kisebb és nem hogy a világra, de igazából még a Föld működésére sincs túl nagy hatással.


Ráadásul sokan úgy értelmezik, hogy Isten tökéletes világot teremtett. Pedig ez nem igaz, sehol se állítja a Szentírás. A világ sokkal inkább "úton van" végső tökéletessége felé. Amit az Egyház így fogalmaz meg:

"Ez a folyamat Isten tervében magában foglalja egyes létezők megjelenésével együtt mások eltűnését, a tökéletesebbekkel együtt a kevésbé tökéletes dolgokat, a természet építésével együtt a rombolásokat is. Így a fizikai jóval együtt létezik a fizikai rossz is, mindaddig, amíg a teremtés el nem éri tökéletességét."

2019. febr. 4. 12:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/16 anonim ***** válasza:
6%

"A Biblia alapján Isten azt hitte, hogy amit teremtett az igen jó, aztán mégis látjuk, mi lett belőle. Miért ne lenne egy ugyanilyen világ a második próbálkozásból is?"

Egyrészt ez is benne van a Bibliában, másrészt pedig Istent ismerve úgy lesz ahogy mondta. Eddig is úgy volt


Egyeske nagyon odavan:) ezeket már milliószor megválaszoltuk. Isten előtt ez elég karcsú lesz, ha már itt a gyak-on simán cáfolunk:)

2019. febr. 4. 12:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/16 A kérdező kommentje:

"másrészt pedig Istent ismerve úgy lesz ahogy mondta. Eddig is úgy volt"

Pont hogy eddig se volt úgy. Isten azt hitte hogy jó világot teremtett, aztán mégse.

2019. febr. 4. 12:52
 5/16 anonim ***** válasza:
71%

"másrészt pedig Istent ismerve úgy lesz ahogy mondta. Eddig is úgy volt"


Akkor tegyük fel úgy a kérdést, hogy "Isten vajon miért teremtette olyanra a világot, hogy azt később megbánja?" Hiszen ha eddig is minden úgy volt, ahogy Isten akarta, akkor azt is akarnia kellett, hogy megbánja a teremtést, hiszen ezért bocsátott özönvizet a világra, mert megbánta annak teremtését.

2019. febr. 4. 13:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/16 anonim ***** válasza:
60%

A 34%-os egy ismert troll, hagyjátok.

A mennyországban valószínűleg nem lesz szabad akarat.

2019. febr. 4. 14:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/16 anonim ***** válasza:
91%

#6

A mondandód első felével egyet is tudok érteni, de a második szerintem igen csak téves állítás. Ennek megértéséhez előbb azt kéne megértened, hogy mi az üdvösség. Mert számtalan téves elgondolás abból fakad, hogy az üdvösség állapotát sokan valami paradicsomi helynek képzelik el materialista módon (még sok állítólagos keresztény is), ami alapjaiban téves elképzelés. Az üdvösség sokkal inkább egy időtlen szellemi életállapot, amiben már nincs nyoma a változásnak olyan formában, ahogy most időben értelmezzük.

2019. febr. 4. 14:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/16 anonim ***** válasza:
Ami van az saját természetében jó, a probléma az, hogy olyasmivé vált ami nincs és egy valótlan természettel rendelkezik. Olyan lassan zajlott és zajlik az evolúció, lehet régen a sejtek játszották ezt a játékot amit mi, egy szép napon miután már kinőtték a versengést, szervezetet tudtak alkotni. Ezek vagyunk mi. (Ez csak egy nézőpont ne vedd kézpénznek)
2019. febr. 4. 14:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/16 anonim ***** válasza:
Ez már a sokadik feltámadás ezen a planétán, és eddig mindig tönkrement így vagy úgy...
2019. febr. 4. 19:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/16 Mansour ***** válasza:

"Az üdvösség sokkal inkább egy időtlen szellemi életállapot, amiben már nincs nyoma a változásnak olyan formában, ahogy most időben értelmezzük"

De a kereszténység testben való feltámadást tanít! Igaz, romolhatatlan testben...

2019. febr. 5. 12:09
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!