Kezdőoldal » Kultúra és közösség » Valláskritika » Miért azzal szeretnék megcáfol...

Miért azzal szeretnék megcáfolni isten létezését, ami valójában nem zárja ki hogy létezik, vagy csak megerősíti?

Figyelt kérdés

Nagyon sokan a sok háború, az emberi gonoszság, különböző természeti csapások miatt nem hisznek Istenben. Azt mondják hogy ha létezik Isten, akkor miért van ez? Ez jelenti számukra a magyarázatot arra, hogyha létezik Isten az akkor is gonosz, vagy nem is létezik. Ezt az elképzelést már az is kizárja, amit a mai elkényelmesedett világban élő embereknek, nagyon nehéz felfogni. A földi élet a kereszténység szerint egy próbatétel. Isten próbára tesz bennünket, és ha kilépünk a komfortzónánkból, a biblia szerint élünk, lemondunk magunkról és a kényelmünkről, oda adjuk magunkat a másiknak és segítünk az embereken akkor istenek tetsző életet élünk. Ha Istenek tetsző életet élünk akkor boldogabbak leszünk, jobb lesz az életünk. De ehhez az kell, hogy nemet mondjunk annak, amit a reklámok és a mai világ sugall nekünk. Nemet kell mondani a neked ez jár szövegeknek és gondolatmenetnek. Ha így élne mindenki, vagyis a biblia szerint, akkor kevesebb háború lenne a földön. A szegények nem szenvednének, kevesebb háború is lenne a földön, mivel az emberek nem saját magukkal foglalkoznának hanem azon, hogy egymáson segítsenek. Mi miatt van a legtöbb háború? A kapzsiság, a hatalomvágy stb. miatt, ezért mondom hogyha inkább az emberek lemondanának egy kicsit legalább magukról, akkor béke lehetne mindig. Természeti csapások, és megpróbáltatások persze mindig lennének. Ezek azért jók, hogy még jobban közelebb kerülhessünk Istenhez és Jézushoz. A földi élet erről, a megpróbáltatásokról szól. Isten szeretné azt látni hogy mennyire vagyunk hűségesek hozzá, és akkor is ha elvesz tőled mindent, megsérülsz, megvakulsz, meghal mindenki a családodból, meghal a feleséged/férjed, fiad akkor is őt választanád e? Ha őt választod, és nem kezdesz el inni és bűnben élni, drogozni akkor boldog leszel, és lehet a dupláját kapod vissza, boldog lehetsz, hallálod után ha végig hűséges maradsz hozzá ott lehetsz a színe előtt. Beszéltem ilyen emberekkel, akik mindent elveszítettek, de még is Jézust választottak, és oda adják még mindig magukat a másiknak. Sugárzik belőlük a szeretet, és az öröm. Ez az amit nem tudnak megmagyarázni, ez az amit nem tudnak az okos tudósok és kételkedők megérteni, hogy hogyan lehet boldog ha már semmi sincs neki. Isten adta a szabad akaratot, hogy őt válaszuk vagy az ördögöt azaz magunkat? A békét válaszuk vagy a háborút? A szabad akarat miatt vannak gyilkosságok, a szabad akarat miatt vannak lopások, a szabad akarat miatt van a pedofília is. A legnagyobb hitű keresztény ember is ember. Neki is szabad akarata van. Ezért van az, hogy sokszor a papok is képesek bántani a gyerekeket, vagy még lopni is. Minden ember, még a leghűségesebb embert is megkísérti a gonosz és a szabad akarat miatt azt tehet amit akar. De a szabad akarat nélkül nincs öröm sem, nincs boldogság érzet sem, nincs szerelem se, nincs szeretet sem. Isten azért adott nekünk szabad akaratot, hogy ne legyünk beprogramozva, úgy mint az ember által készített robotok, vagy úgy mint az Isten által teremtett növények. Növények napfény hatására megnőnek, mert így vannak beprogramozva, ha meg nem kapnak elég napfényt elszáradnak. Ezért csodálatos amit Isten tett, mert nem vagyunk beprogramozva, és mindenki szabad akaratából dönthet. Ezért vannak hívők, nem hívők, és kételkedők!

Van aki azért nem hisz Istenben, mert szerinte a tudomány kizárja Isten létezését. Szerinte csak a tudatlanok hisznek Istenben. Valójában a tudomány és a vallás nem zárja ki egymást. Nem tudja senki bebizonyítani hogy létezik Isten, de nem tudja senki, még a tudomány sem bebizonyítani hogy nem létezik Isten. Az a tévhit sem igaz, hogy a keresztények tudatlanok, elítélik a tudományt, és a tudást. Ez már csak azért is nem igaz, mivel rengeteg keresztény tudós van, és rengeteg olyan iskola amelyet az egyház alapított. A középkorban is az iskolák az egyház tulajdonában álltak, a kolostorokban is tudásra oktatták az embereket. Ez már itt elbukik hogy a tudás és Isten nem fér össze! Egyszerűen semmi sincs ami kizárná isten jelenlétét, de valahogy az van ami megmagyarázza a hitetlenséget.



2019. jún. 7. 12:11
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯
 1/377 hollófernyiges ***** válasza:
85%

"a szabad akarat miatt van a pedofília is"


Ez így nagyon szép hogy Isten próbára teszi a pedofilt, a gond a gyerek oldaláról van, akinek a próbatétele egy kicsit erős és részéről szó sincs szabad akaratról. Ez a problémám Jób meséjével is, mert valóban tanulságos ahogy Jób kitart a hite mellett, de azért kíváncsi vagyok, hogy a halomra ölt gyerekeinek mit mond Isten a túlvilágon, bocsi, ti most módszertani eszközök voltatok, akármilyen életet is éltetek.

2019. jún. 7. 12:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/377 A kérdező kommentje:
#1 De hogy ne legyen pedofília, ahhoz az kellene hogy ne lehessen szabad akarat. Ha nincs szabad akarat akkor nincs szeretet sem. Egy ártatlan kisgyereknek pedig kell a szeretet nincs igazam? Az igaz hogy ilyen esetben a sértetnek nincs szabad akarata, de nem isten miatt. Hanem az miatt, aki szabad akarata miatt a sátánra/ördögre hallgatott!
2019. jún. 7. 12:30
 3/377 anonim ***** válasza:
93%

2#

1. Szóval mert nem tudsz 10 méterre felugrani az azt jelenti, hogy nincs szabad akarat? Nem tudsz felugrani addig, mégis azt mondod, hogy létezik a szabad akarat, nemde? Teljes szabad akarat most sincsen, csak korlátolt ugyebár. Akkor nem változna, ha nem lenne pedofília, csak a korlátok kicsit szűkebbek lennének. De mivel a rossz oldal lenne szűkebb, ez pont, hogy jó lenne.


2. Szép dolog, hogy a Sátánnak meg a gonosz lelkű embernek szabad akarata van, csak azzal, hogy Isten nem szól közbe azzal pont a gyereket szívatja meg, aki nem tehet semmiről, csak áldozata az egész helyzetnek.

2019. jún. 7. 12:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/377 anonim ***** válasza:
13%

Pedofíliához nem csak szabad akarat kell. Az is kell hozzá, hogy a szabad akaratomat istenellenesen használjam. így jönnek létre a pszichés aberrációk: melegség, pedofília, stb.


"Miért azzal szeretnék megcáfolni isten létezését, ami valójában nem zárja ki hogy létezik, vagy csak megerősíti?"

A materialisták legtöbbje nem azért fogadja el a materializmust, mert végiggondolta. Különben hamar rájön az ember, hogy marha egyszerűen cáfolható. de az ember aki el akarja fogadni, beleerőlteti az agyába a paradoxonokat, logikai és természettudományos ellentmondásokat, lehetetlenségeket. Így egy idő után teljesen leépül a materialista ember logikai gondolkodó képessége. Így már nem tudják saját magukat ellenőrizni, ezért van ez, amit kiírtál kérdésként.

De a vitakultúrában is meglátszik. Elég csak visszanézni a tegnapi napot. Szegényeket logikailag és természettudományosan is könnyedén cáfolom. Ilyenkor tehetetlen dühükben mindig a személyem ellen fordulnak. Legtöbbször önmagukat cáfolják, vagy paradoxont álltnak, így nincs is nehéz dolga az embernek

2019. jún. 7. 12:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/377 A kérdező kommentje:
Ha nem lenne szabad akarat be lennél programozva.
2019. jún. 7. 12:40
 6/377 A kérdező kommentje:
#3
2019. jún. 7. 12:41
 7/377 anonim ***** válasza:
14%

"Nem tudsz felugrani addig, mégis azt mondod, hogy létezik a szabad akarat, nemde? Teljes szabad akarat most sincsen, csak korlátolt ugyebár. "

Ez is egy jó példa arra, amit írtam a 4. hozzászólásban

A szabad cselekvéssel kevered. Nyilván van szabad akarat, hisz AKAR 10 méterre felugrani. Íme egy példa az önmaga cáfolásra...

Tehát a kolléga szabad akaratra hivatkozva próbálta cáfolni a szabad akaratot. (Akar 10 m magasba felugrani...) Logikai gondolkodás hibája pedig, hogy keverte a szabad cselekvéssel.

2019. jún. 7. 12:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/377 anonim ***** válasza:
95%

"a sok háború, az emberi gonoszság, különböző természeti csapások miatt nem hisznek Istenben. "


Nem azért nem hiszek Istenben, hanem azért, mert semmi valóságos jele, hogy létezne. Csak egy mesekönyv állítja ezt.


"A földi élet a kereszténység szerint egy próbatétel. "


Tedd gyorsan hozzá, egy SZÜKSÉGTELEN próbatétel, hiszen Isten, ha mindenható, teremthette volna a világot mindjárt a végítélet utáni állapotába.


"Ha így élne mindenki, vagyis a biblia szerint, akkor kevesebb háború lenne a földön."


Nekem a Bibliát olvasva nem ez a véleményem, hemzsegnek benne a vérfürdők. Maga Jézus is kijelenti, hogy kard és éles lándzsa ő és a végítélet során minden hitetlent borzalmas vég fog érni.


"Természeti csapások, és megpróbáltatások persze mindig lennének. Ezek azért jók, hogy még jobban közelebb kerülhessünk Istenhez és Jézushoz."


Jézus földrengéssel, árvízzel, vulkánkitöréssel, járványokkal, rákkal, pestissel, himlővel, Aidsz-el, leprával tűzvésszel, cunamival, jégveréssel, aszállyal, elsivatagosodással, éhínséggel visz magához közelebb?


Bocs, nem olvastam tovább a sok zöldséget, nem volt türelmem hozzá.

2019. jún. 7. 12:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/377 A kérdező kommentje:
#8 Ha valóban nem létezik isten, akkor miért van öröm azoknak a szemében, akik elvesztettek mindent, de ami megmaradt azt a szegényeknek adták? Miért van öröm a szemükben ha nem Jézus miatt, és az miatt mert kiálták a próbát? Nem élhetsz egy jobb világban szenvedés nélkül.
2019. jún. 7. 13:00
 10/377 anonim ***** válasza:
84%

7#

A keresztények a szabad akaratot kb. összemossák a szabad cselekvéssel, ezért én is így állok hozzá a kérdéshez. Ti használjátok mindig az akarat szót a cselekvés helyett, és ti mondjátok mindig azt, hogy azért tehetünk rosszat, mert szabad akaratunk van. Na most akkor jössz te, és elmondod, hogy nem a szabad akarat miatt lehet rosszat cselekedni, hanem a cselekvés miatt, és az más, mint az akarat. Teljesen össze vagyok kuszálódva tőletek.

2019. jún. 7. 13:04
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 ... ❯❯

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!