Kezdőoldal » Otthon » Albérlet » Nektek nem furcsa, ha barátkoz...

Nektek nem furcsa, ha barátkozni kell a lakótársakkal?

Figyelt kérdés

Mármint nyilván a jó viszonyhoz kell egyfajta kapcsolat, de nekem az kicsit sok, ha 2 nappal a beköltözés után már minden olyan dolgot megbeszélnének velem, amit a legjobb barátnőjükkel, vagy anyukával kellene/szoktak.


Igazából időm se nagyon lenne/van órákat beszélgetni minden nap lakótársakkal. Arról nem is beszélve, hogy hulla vagyok a nap végén, és nem feltétlen díjazom, ha hazaesek, már levegőt se vehetek, letámadnak a napjukkal, meg hogy nekem milyen napom volt. Ehhez túl introvertált vagyok. Párszor volt olyan lakótársam, akiknek nem volt igényük beszélgetni, sokkal jobban tudtam beosztani az estéimet, mint pl. most. Persze, ha dolgom van, akkor tényleg nem állok le hosszadalmasan beszélni, ellenben ha "csak" aludnék egyet délután, vagy filmeznék, magammal foglalkoznék, akkor nem mondom azt, hogy most pihenni szeretnék, bocsi. És hallgathatom az életüket...


Szóval ja, elég rossz vagyok ebben. Én továbbra is azt gondolom, hogy a lakótársaknak nem szükséges összebarátkozni, elég, ha hagyjuk egymást nyugodtan élni a megfelelő határok között.



2019. jan. 27. 16:35
 1/7 anonim ***** válasza:
100%
Én teljesen egyetértek! Pont ugyanígy viszonyultam a lakótársamhoz, akivel 3 évig laktunk együtt. Ő sokat sírt, mivel egyedül érezte magát, majd végül elköltözött, mivel "mindketten tudjuk, hogy milyen volt a viszonyunk". Én végig azt hittem, hogy szuper jól kijövünk egymással, hiszen néha beszélgettünk is és soha sem volt konfliktusunk. Sajnos ez emberfüggő, téged lehet, hogy az zavar ha beszéltek, őt meg az, ha nem.
2019. jan. 27. 16:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 A kérdező kommentje:

Nem a beszélgetés zavar, hanem, hogy folyton muszáj. Néha szeretném, ha hagynának a magam világában órákra meg ilyenek.


De amúgy sosem értettem, hogy miért nem lehet megkérdezni, ha valami baja van az illetőnek, jelen esetben ő azt hitte, hogy neked van bajod vele, azért nem beszéltek. Én akkor is rákérdezek, ha nem számítok semmilyen szép válaszra. :D


Akik lakótársakban keresik a barátot, ott már rég baj van szerintem. Ugyanúgy, ha a munkatársakban. Persze, van amikor összejön, mert annyira egy húron pendülnek, de mindenkivel görcsösen erőltetni.... mert az a lakótársam, aki utált, nem bírta feldolgozni, hogy bizony nem mindenki köteles kedvelni őt, és megfelelni az elvárásainak. Pláne, hogy a saját házirendi szabályainak a felét se volt képes betartani. :D Hagyjuk az ilyet, inkább elmentem.

2019. jan. 27. 17:04
 3/7 anonim ***** válasza:
88%
Az én lakótársam azt mondta, hogy ő azt gondolta, hogy a lakótársak a legjobb barátnők. Szerintem látott amerikai filmeket és az alapján gondolta. Nekem viszont az volt a véleményem, hogy minél kevesebbet kommunikálunk, annál jobban megmaradunk "idegeneknek" és így kevesebb a konfliktus. Ebben szerintem igazam lett, mert tényleg nem volt semmilyen összezörrenésünk.
2019. jan. 27. 17:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim ***** válasza:
100%

Pont azt akartam írni mint a 3-as, hogy egyesek abban a tévhitben vannak, hogy a társas albizás egy Jóbarátok sorozat és azt a feelinget erőltetnék.

Engem nem érdekelt senki lelkivilága, hogy sértődik vagy sem, szereztem egy szállodai "Ne zavarjanak!" táblát és kitettem az ajtómra, miközben az ajtót is kulcsra zártam.

Hozzáteszem, hogy egyébként aranyos és kedves vagyok, de szükségem van a személyes térre és az elvonulásra még egy közös bérletnél is.

2019. jan. 27. 18:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 anonim ***** válasza:
100%
Hát nem tudom, nekem az utolsó albimban a legjobb barátaim lettek a lakótársaim, pedig előtte nem ismertem őket. Nem volt kötelező beszélgetni, volt, hogy csak köszöntem és bezárkóztam, volt, hogy hajnalig pálinkáztunk a konyhában. Ezt előre megbeszéltük, hogy van e kedvünk, semmi gond nem volt, ha nem. Volt, hogy hetekig nem találkoztunk. Viszont volt olyan hely, ahol a srácok nevét sem tudtam, max köszöntünk egymásnak plusz néhány szó. De nem is éreztem otthon magam. Az együttélés nem egyszerű, összeillő emberek kellenek hozzá,mert egy eléggé "intim" viszony. Persze tiszteletben kell tartani a másik igényeit, de ha nem vagytok szimpik egymásnak, nem vagytok egy hullámhosszon, nem lesz tökéletes.
2019. jan. 27. 18:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 anonim ***** válasza:
100%
Egy nyugodt délután ültesd le őket a konyhában kávézni, kérd meg, hogy hallgassanak meg, aztán ugyanilyen szépen, kulturáltan, ahogyan itt leírtad, mondd el nekik, hogy munka után mindig fáradt vagy, szeretnél egy kicsit elvonulni pihenni, mert ilyenkor nem tudsz úgy figyelni a beszélgetésre. Mondd el, hogy értékeled, hogy ilyen kedvesek hozzád, a bizalmukba avattak, de egy kicsit introvertált vagy, több személyes térre van szükséged, ezért szeretnéd, ha a beszélgetéseket rövidebbre fognák. Mindenképpen változás lesz utána, ha elég tapintatosan fogalmazol, remélhetőleg nem sértődnek meg.
2019. jan. 27. 21:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/7 anonim válasza:
100%
Arra figyelj, kinek mit mondassz, milyen mélységben, mert mindennel vissza lehet élni, amit magad mondassz. Legyen egy alap jó viszony, pakoljon el mindenki szépen maga után, de nem kell öri barinak lenni.
2019. szept. 18. 16:38
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!