Kezdőoldal » Otthon » Egyéb kérdések » Ha tudnád, hogy valaki bejár...

Ha tudnád, hogy valaki bejár a hétvégi házadba, hogyan védekeznél ellene?

Figyelt kérdés

Sajnos olyan helyzetbe kerültem, hogy nyilvánvaló vávált, hogy valaki bejár és nem csak a telekre, hanem a házba is. Gyanúsítottam van, viszont nem tudom rábizonyítani.

Évek óta tűnnek el (2-3 éve), dolgok, de az ember először úgy volt vele, hogy biztos én vagyok a hülye. Apróságokkal indult, pl. zacskó dohány, doboz cigi, golyóstoll, üveg pia, konzervek. Később nagyobb értékű tárgyak is felszívódtak, pl. fúró, zseblámpa, de ezek még mindig apróságok voltak, aztán mostanság nagyméretű dolgoknak is lábuk kélt, amire azért nem mondja azt az ember, hogy bizos elkavartam a padláson, vagy valahol.

Zárcsere mindeközben megtörtént. Lakatok kerültek fel. De mintha, csak most kezdene belejőnni az extrém méretű tárgyakkal.

Szomszédok nem láttak semmmit/ senkit, van aki ránéz a telekre, mikor nem vagyok ott, de ő lenne az utolsó akit gyanúsítanék, (idős és nem szorul rá), mellesleg régi barát. Szóval nappal a telken van mozgás. Meg ráadásul főút mentén helyezkedik el.

DIY módszerrel egyértelműen meg tudtam állapítani, hogy valaki bejár, de innentől meg vagyok lőve. Erőszakos behatolásnak nyoma sincs, zárak kicserélve. A gyanúsítottam már járt, a házban 1-2 éve többször is, de az új zárcserék óta nem, legalább is tudtommal nem. Rendőrségnek nem sok értelmét látom, mivel ennyiből úgysem lenne semmi.

A következő amire gondoltam, az a kamera, viszont, mi van, ha azt is ellopja?


Ötletek?



2020. jún. 4. 21:35
1 2
 1/14 anonim ***** válasza:
88%

1. Hogy jár be? Van kulcsa?...

2. Te a házban laksz?

3. Lehet riasztót és mozgásérzékelős lámpát is feltenni.

4. Kutya.

5. 5-6000 Ft-ért már lehet venni kamerát, ami vagy közvetít, vagy fel is vesz 24-48 órát és visszanézheted.

2020. jún. 4. 21:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/14 anonim ***** válasza:
73%
6. A bizonyítás nem a te dolgod, hanem az ügyészé.
2020. jún. 4. 21:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/14 anonim ***** válasza:
100%

Nem kell kamera, csak az ajtóra egy tábla, hogy "Kamerával megfigyelt terület!"

De miért nem teszel valós kamerát- persze jól elrejtve - ami mozgásérzékelésre beindul és a telefonodon meg tudod nézni a képet?

Nem tudom, hogy ez milyen költséggel jár, de nekem már a rejtély megoldása is megérne ennyit.

2020. jún. 4. 21:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/14 A kérdező kommentje:

Hétvégi ház. Havi 1-2 hétvégét töltünk ott. Nyáron szoktuk huzamosabb ideig használni.

A kamera az egy idő után lemerül. Ha elmegyek vasárnap és utána pl. csak csütörtökön jön a valaki, addigra lemerülhet a kamera. Az áram meg le van kapcsolva nyilván, nem kap tápot. Közművek elzárva.

Internet ott nincs a házban.

Néztem ezeket a nagyobb teljesítményű kamerákat, de eléggé drágák. A másik megoldás még a SIM kártyás kamera lehetne, ami szintén eléggé drága. Félek lennhagyni nagy értéket, de haza se tudok hozni mindent.

Ismeretlen tettes ellen tehetnék feljelentést, de az olyan nyomozások általában ott állnak meg, ahol elkezdődtek.

2020. jún. 4. 22:05
 5/14 anonim ***** válasza:
100%

Akkor is a rendőrséghez fordulnék, mondják meg, mi a megoldás.

A kamerán kívül volt még pár felvetés, kérdés, azokkal mi van?

2020. jún. 4. 22:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/14 A kérdező kommentje:

1#

1. Nem tudo honnan van kulcsa! Pont ez az, nem tudom hogy jön be.

2. Hétvégi ház, Havi 1-2 alkalommal vagyok lenn.

3. Riasztó. Ha megszólalna utazhatnék 120 km-t, hogy aztán leállíthassam és megtaláljam a senkit, meg a dühös szomszédokat.

Mozgásérzékelős lámpa. Ahoz hagynom kéne az áramot. Mondjuk igaz a biztosítékhoz bárki könnyen, hozzáférhet, mivel nincs elzárva. Másrészt nem hinném, hogy visszatartaná, még azt is el tudom képzelin, hogy életvitelszerűen van ott napokig.

4. Kutya értelem szerűen, mivel nem élek ott kilőve.

5. Már leírtam.

6. Mi alapján bizonyít az ügyész. És kire, ha nem vagyok biztos benne, hogy ki az? Nincs ellene bizonyítékom sajnos.

2020. jún. 4. 22:24
 7/14 anonim ***** válasza:
100%
Vannak ilyen kisfogyasztású nyomkövetők, berejted egy pofás csaliba, néha megnézed telón a koordinátáit, és meg is van.
2020. jún. 5. 00:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/14 anonim ***** válasza:
64%

3: a) Van rendőrségre bekötött riasztó.

b) Odaszaladnak a szomszédok és elfogják.


4: Szomszéd gondozhatja a kutyát.


6: Ez a szakmája. Te vagy a laikus. Bízd rá a dolgot!

Ez olyan, mintha csak akkor mennél orvoshoz, ha te magad is ki tudnád otthon venni a vakbeledet. De akkor ha ,ár kivetted, mért mennél orvoshoz?

2020. jún. 5. 00:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/14 anonim ***** válasza:
100%

5: Megkéred a szomszédot, hogy cserélgesse a kamerát.

7: Kiadod bérlőnek a nyaralót.

8: Egyszer ott maradsz 2 hétig, de úgy teszel, mintha elutaztál volna.

2020. jún. 5. 00:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/14 subrette ***** válasza:
100%
Mozgásérzékelős vadkamera kb. 30 000 Ft-ért kapható az Aldi-ban.
2020. jún. 5. 05:44
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!