Kezdőoldal » Otthon » Egyéb kérdések » Hol tudom megnézni, hogy...

Hol tudom megnézni, hogy van-e még állandó lakcímem?

Figyelt kérdés

A problémám eléggé összetett! Tulajdonképpen idős nevelőszülőknél nevelkedtem, az állandó lakcímem természetesen oda szólt. A szülők időközben meghaltak, én pedig jó ideje már egy másik megyében élek albérletben, ahová tartózkodási hellyel vagyok bejelentve. A házat a nevelőszülők hozzátartozói, akik szintén abban a faluban élnek eladták.


Kíváncsi lennék, hogy az új tulaj kijelentett-e engem? Ez azért lenne fontos nekem, mert hamarosan megszűnik a munkajogviszonyom. Ezáltal ha tudtomon kívül időközben kijelentettek nem leszek jogosult gyakorlatilag semmire. Az bérlőm igazából bejelentene, de én pár hónap múlva költözni szeretnék. Nem biztos, hogy így ennek lenne értelme. Ha pedig nem jelentett ki, akkor a hivatalos papírok lehetséges oda fognak menni az új tulajhoz, akik persze ismerik a volt nevelőszüleim gyermekeit, akiknek oda fogják adni a papírokat. Ők pedig utána fognak nekem pampogni, hogy miért szűnt meg a jogviszonyom, nem mintha közük lenne hozzá, de pont ez a baj hogy semmi közük hozzá. Mégis jogtalanul tudomást szerezhetnek róla.



2023. febr. 7. 08:25
1 2
 1/20 A kérdező kommentje:
A másik dolog se kutyám, se macskám. Gyakorlatilag senki nem jelentene be engem állandóra. A tulaj igen, de akkor ha pár hónap múlva költözök akkor megint szívni fogok vele. Hová jelentsem be magam? 2023-tól elvileg már nem muszáj, hogy oda jelentsem be magam, ahol tartózkodom. Mégis kellene egy nyomorult hely, ahová be tudnám magam jelenteni állandóra. Főleg úgy, hogy mások ne férjenek hozzá a leveleimhez.
2023. febr. 7. 08:28
 2/20 anonim ***** válasza:
73%

Kormányablakban a lakcímkártya intézésénél simán meg tudod kérni az ügyintézőt, hogy ellenőrizze le a lakcímkártyádat.

Elméletileg a törvény szerint mindig be kellene jelentened a lakcímedet ahol tartózkodsz, ezt nevezték régen ideiglenes lakcímnek - ez a "Tartózkodási hely" hivatalosan. Tehát nem csak van értelme pár hónapra is bejelentened a tartózkodási helyedet, de valójában kötelességed is lenne.

Ez azonban nem fogja biztosítani hogy mások ne férjenek hozzá a leveleidhez, hiszen azt simán csak bedobják a postaládába. Ha nem te veszed ki belőle a küldeményeket akkor az a másik személy hozzáférhet. Ilyen esetre megoldás lehet ha van saját postafiókod - de ez nem olcsó dolog, 3 hónapra 26000Ft.

Vagy megteheted hogy ahol a címed van ott saját, csak kulccsal nyitható postaládát teszel ki a neveddel és időnként te magad veszed ki belőle a küldeményeket.

2023. febr. 7. 08:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/20 A kérdező kommentje:

Félreérted. Tartózkodási helyem van eddig is volt, ahol jelenleg is bérlem az albérletet. Állandó lakcímről írtam, mivel meghaltak az ősök és eladták a lakást. Gyanítom az új tulajdonosok kijelentettek onnan, de lehetséges hogy nem is tudják hogy én oda be vagyok/voltam jelentve állandóra.


Ha az új lakók kijelentettek arról nem kaptam semmilyen tájékoztatást, de a lakcímkártyám akkor lehetséges érvénytelen. Ha pedig nem jelentettek ki, akkor oda fog menni a munkáltatómtól a papír, az új tulaj pedig mivel egy falu oda fogja adni a legközelebbi ismerősömnek, a nevelőszüleim fiának, akiknek semmi közük nem lenne felbontani a levelemet. De felfogják, mert patkányok!


Szóval a legnagyobb bajom az, hogy nem tudom egyáltalán kijelenttek-e ha igen akkor én hová jelentsem be magam állandóra. Tiszta agyrém ez az egész, agyonbonyolított nyavaja... totál idiotizmus, amit csinálnak ezekkel.

2023. febr. 7. 08:54
 4/20 anonim ***** válasza:
91%
Ahogy írtam, a kormányablakban tudod megkérdezni az ügyintézőt.
2023. febr. 7. 09:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/20 anonim ***** válasza:
47%

Nincs alsó korlátja, hogy mennyi időre lehet bejelentkezni "állandóra". Pontosan ugyanolyan bonyolult és ugyanannyi ideig tart "ideiglenesre" bejelentkezni. Ha csak egy címed van, az "állandó" lakcím.


(nem is "állandó" meg "ideiglenes" a neve, hanem lakóhely és tartózkodási hely)


Ebben az életben semmi sem állandó, hanem minden ideiglenes. Előbb-utóbb még az is meghal, aki egyetlen lakásban élte le az életét.

2023. febr. 7. 09:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/20 A kérdező kommentje:

5. Nem értem, hogy miről beszélsz! Milyen alsó korlátokról beszélsz? Ideiglenesre, tartózkodási helyre nem pontosan ugyanolyan bonyolult. Mivel ha van bérleti szerződés, lényegében a tulaj hozzájárulása sem kell hozzá.


Ellenben az állandó lakcímhez már kell a tulaj hozzájárulása is. Lehet játszani a szavakkal, de lényegtelen. Arra lennék kíváncsi, hogy esetleg ügyfélkapun, vagy egyéb online helyen tudom-e ellenőrizni, hogy ki lettem-e jelentve állandó lakóhelyemről, vagy sem. Ha fiktív az állandó lakcímem, akkor tudom hogy kijelentettek.

2023. febr. 7. 09:23
 7/20 anonim ***** válasza:
32%

#6 te írtad: "Az bérlőm igazából bejelentene, de én pár hónap múlva költözni szeretnék. Nem biztos, hogy így ennek lenne értelme."


Vagyis úgy gondolod, hogy rövid időre nem lehet állandó lakcímet bejelenteni, vagy az valami hátránnyal jár. Nos, ez nem igaz.


Feltételezem, azt akartad írni: a bérbeadó nem kötekedne a lakcímbejelentésed hallatán. (Amihez egyébként semmi köze; a lakcímbejelentés a te kötelességed).


Az, hogy az ideigleneshez nem kell tulaj hozzájárulás, ellenben az állandóhoz igen, nem igaz. A lakcímbejelentésnek, akár lakóhelyről, akár tartózkodási helyről van szó, ugyanaz a menete, és ugyanolyan dokumentumok kellenek hozzá. Nevezetesen egy bérleti szerződés, amit két tanú aláírt, VAGY közjegyző/ügyvéd ellenjegyzett. Ennek hiányában jó a tulajdonos hozzájárulása is. Állandó és ideiglenes lakcímhez ugyanúgy.


A te döntésed, hogy bejelentkezel-e állandóra az albérletbe. Ha nem, akkor viseled a döntésed hátrányait.

2023. febr. 7. 09:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/20 A kérdező kommentje:

Nem az én döntésem, mivel a bérleti szerződés nincs két tanúval aláíratva. Ráadásul még a hivatalban a tartózkodási helyre is alig akartak bejelenteni, úgy hogy vittem a bérleti szerződést aláírva! A tulajnak kellett még eljönnie velem külön, hogy tartózkodási helyre be legyek jelentve! Röhej.


Az állandó lakóhelyre pedig ha bejelentkezek és elköltözök két hónap múlva. A tulaj kényszerkijelentéssel fiktiválni fogja a lakcímem, szóval megint ott leszek hogy nincs állandó lakcímem. Veszélyben vagyok emiatt, mert idióta törvényhozók nem tudják mit csináljanak kínjukban!

2023. febr. 7. 09:48
 9/20 A kérdező kommentje:

A bérleti szerződések jelentős része még mindig házilag készül. Egy kiszolgáltatott bérlőnek pedig, ha kell egy lakás és sürgeti az idő nem fog ügyvédhez menni, meg közjegyzőhöz. A legtöbb tulaj akkor inkább ki sem adja a lakást, pontosan ezt kellene büntetni! A másik dolog a tulajok jelentős része kizárólag a tartózkodási helyre való bejelentést "engedélyezi", amihez persze nem kellene az engedélye, de hivatalokban szoktak kötekedni. Kiváltképpen Debrecenben, sok fogyatékos ül ott is!


Az állandó lakóhelyi bejelentésről pedig hallani sem akarnak, nem mintha ehhez lenne joguk. Mivel nem járulnak hozzá, nem kerül rá az aláírásuk a lakcímbejelentő lapra ezért élből elutasítják a hivatalban. Ezzel pedig jelentős hátrányokat szenvedhet el a bérlő, hozzáteszem jogtalanul.

2023. febr. 7. 10:05
 10/20 A kérdező kommentje:
Egyébként hálás lennék, ha valaki esetleg lenne olyan kedves és leírná, hogy például az ügyfélkapun itt és itt lehet megnézni, hogy fiktív-e a lakcímem, vagy sem.
2023. febr. 7. 10:07
1 2

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!