Szolgalmi jog bejegyzés esetén kérhetek kártérítést?
Figyelt kérdés
A telek határon belül, 100 mérter hosszban szennyvíz és csatorna halad át egymás mellett, a szomszéd utcai vizbetápja, és szennyvíze. Ez most derült ki a fagyok után elrepedt. A vizmű a csatornáról tudott, mivel van pár csatornaszem a telken, a nyomocsőről nem, kivel a közműrajzon nem szerepel, sőt a csatorna sem ez most derült ki. Az önkormanyzat küldött tervezőt és földmérőt miszerint felmkell ujitanini a hálozatot, kicserélik a csöveket. Azt mondta a tervező hogy szolgálni jogbejegyzés jelenleg nem volt, de most lesz. Na de nekem el lesz bontva egy kerti faházam, épitett kerti sütögetőm, és a nyomvonalon ki lesz szedve 11db termő gyümölcsfa, és a belső keritést is megbontják. Senki nem mondott semmit hogy esetleg fizetnek e érte valamit, csak annyi hogy 3 hét mulva jönnek és kezdik a földmunkát. Tudom hogy be kell engednem őket, de kárigényem lehet? Ja és elvesznek a telkemből hivatalosan 240 nm-t! Ahová nem ültethetek, nem épithetek. Mire számithatok?máj. 1. 08:01
2/7 anonim 



válasza:





Szerintem keress meg egy ügyvédet, aki eljár a nevedben
3/7 anonim 



válasza:





Teljes mértékben kártalanítani kell a szolgáltatónak, vagy pedig helyre állítani az eredeti állapotot.
Létezik vízszintes talajfúrás, így a problémás területek felett nem kell elbontani semmit. pl kerti grill, kisház, kerítés. De ez csak akkor kivitelezhető, ha van elegendő hely a munka gödörnek.
Ha a szolgáltatónak nincs rá eszköze, keressen alvállalkozót. Amúgy is többnyire alvállalkozók végzik az ilyen munkákat.
Sajnos a gyümölcsfákat ki kell vágni, nem lehet közmű gerinc fölé ültetni közvetlenül, van neki védőtávolsága. Előfordulhat, hogy a fák gyökere okozta a gondot. De majd a feltárás után megtudod pontosan.
4/7 anonim 



válasza:





Nem kérhetsz. Nekem is volt egy hasonló ügyem, vezetékjog mindent felülír.
5/7 anonim 



válasza:





A vezetékjog csak akkor érvényesihető,ha más műszaki megoldás nem valósitható meg.Hogy készülhetett ez tervezés nélkül,ha nincs rajt a közmű térképen ?? A terület akkori gazdája erről tudott,vagy nem.A szolgalmi jogot a biróság mondhatja ki,nem a tervező.Termő fákat csak úgy kivágni,mert a tervező úgy gondolja.Lehet ám ezt a dolgot boncolgatni ,gondolja neki ez az egyszerűbb.Lehet ám ezt a dolgot boncolgatni.Azt tanácsolnám keress egy rámenős ügyvédet.Azt kérdezd meg először mennyi az esélye hogy nyertesek lesztek ? Ha biztosra tud menni,a költséget is a vízműre nyomja .
6/7 anonim 



válasza:





Annak idején biztosan megtervezték, mert egy komplett utca ellátásról van szó. A vízmű mindig is hanyag volt papírmunka terén, így valószínűleg elfeledkeztek a bejegyzésekről.
7/7 A kérdező kommentje:
Ez a rendszer még palacső, tehát lehet úgy 40-50 éves, és a közműtérképen nem szerepel, sem a szennyvíz sem az ivóvíz. Ezen az önkormànyzat és a vizmű is meglepődött. A tulajdoni lapon nincs szolgálmi bejegyzés! Màsfelé nem tudják vinni mert vasút alatt nem vuhihetik, az átemelő még nagyon drága lenni. Marad a kertem feldulása, és a 240 nm hssználata. Kiváncsi leszek mit fognak mondani, hétfőn bemegyek az önkormányzathoz.
máj. 1. 22:44
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!