Miért mondják hogy nem igényes ha a falon kábelvezetékben futnak a kábelek? Például panelben sokszor csak így lehet megoldani, de azon túl mi ennek a hátránya? Alig látszik plusz bármi baj van könnyebben hozzáférsz.





Nem tudom ki mondott neked ilyet, de tőle kellene megkérdezned.
Az hogy mi igényes vagy nem az egyrészt a lehetőségektől függ, másrészt meg a kivitelezéstől.
Az egyik lakás amit vettünk ott valóban igénytelenül volt ez megoldva, de nem amiatt mert kábelvezetékben mentek a kábelek a falon, hanem mert úgy tapétázták le hogy a tapéta nem volt szögben a falhoz simítva, hanem mint egy íves buborék, csak átemelték felette és ahogy sikerül úgy ragasztották meg alatta és felette. Mintha valami felfújt buborékhurka ment volna körbe a falon. Azt a tapétát leszedtük és megcsináltuk rendesen, akkor mér csak vékony szegélynek tűnt a falon. Persze az igénytelenség nem csak ebben nyilvánult meg a korábbi lakóktól, a szobában a szekrénysort nem húzták el a faltól tapétázáskor hanem simán körbe tapétázták, az üres szobában ott volt a szekrénysor sziluettje a falon amikor mentünk beköltözni. Utána vettük észre hogy fedték le a kábelvezetéket.
Vannak különleges díszlécek ma már amikben könnyen tudod vezetni a kábeleket és inkább néznek ki dísznek a falon, mint kábelvezetéknek. Ha a párodnak nem tetszik amit kitaláltál akkor nézegessetek ezek közül és oldjátok meg valamelyikkel ami tetszik neki, és igényesnek tartja! Persze a villanykapcsolóknál, konnektoroknál akkor is be kell vésni a falba, az tényleg nem néz ki jól ha ott megy a kábelvezeték függőlegesen le vagy fel.





#3 Ez csak egy javaslat nőként: ha neked nem olyan fontos, neki meg igen, akkor hagyd rá és legyen úgy ahogy ő szeretné. Egyrészt akkor ő jól fogja magát ott érezni, másrészt meg akkor más dologban ami neki kevésbé lényeges, neked meg igen, joggal várhatod majd el tőle hogy ő is megértő legyen veled.
A lényeg viszont, hogy ha másképp szeretné mint ahogyan neked kedved lenne csinálni, akkor segítsen utána benne. Tehát ne csak mondja neked hogy ez nem jó, menjetek és közösen válasszátok ki azt ami majd jó megoldás lesz helyette és segítsen akkor is amikor csinálni kell. Akkor érteni fogja legközelebb, hogy nem olyan apró kicsi a különbség munkában, a megvalósítás idejében és pénzben az egyszerűbb és a neki jobban tetsző bonyolultabb megoldás között és legközelebb majd belátóbb lesz vagy jobban értékeli a teljesítményt amit beletettél, hogy úgy nézzen ki ahogy ő szeretné.
Nálunk a kerti munkában van/volt így. Amíg csak én mondtam, hogy inkább így legyen ne úgy addig az könnyű volt, de amint nekem is ki kellett mennem megcsinálni - metszés, gyomlálás stb. máris megtapasztaltam, hogy attól mert ő gyorsan meg tudja csinálni, ez még nem egyszerű, nem könnyű feladat. Ma már csak olyasmit kérek amit utána én is meg tudok csinálni ha kell, amiben az ő munkája van főleg azt inkább rá hagyom, hiszen ő dolgozik vele ha őszerinte úgy jobb és elég jó, akkor elfogadom. Sok belső munkát is közösen csináltunk mint a padló lerakása, falfestés, tapétázás. A festések ma már az én feladataim, pont mert azt szívesen csinálom én, szívesebben a kertészkedésnél és neki kevésbé fontos hogy mi hogy van kifestve, mint nekem. Ő meg azt hagyja rám hogy eldöntsem mi milyen színű legyen, hol legyen benne dekor rész stb.
A lényeg hogy legyen benne közös munka és akkor értékelni is jobban értékeljük amit a másik csinál mert tudjuk mekkora feladat.










Vezetékcsatornának hívják azt.
Mindenkinek más jön be van ahol nem lehet mindig falat vésni(panelek), vagy utólagos munka miatt lett így. A hiba mindíg a csatlakozásoknál van(!) nem vezetéken.
A csatornát is el lehet rejteni, de vannak padlószegély csatornák, vagy ajtó tok takaróléc gyanánt is megoldható. Lehet kulturáltan szerelni vele, de nem mindenkinek jön be.





Nem esztétikus, ez a hátránya. Ha tapétáztatsz akkor bonyolultabbá teszi a műveletet.
Kb olyan mint amikor a fűtés cső. Ez sem szép ha falon kívül van, ezért is építik az új házakat úgy hogy a padlóban van a radiátor kiállása.





Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!