Kezdőoldal » Otthon » Felújítás » Munkásokra főzni?

Munkásokra főzni?

Figyelt kérdés
Apósom régen gázszerelő volt, már nyugdíjba ment. Hamarosan fűtést korszerűsítünk, lecseréljük a konvektorokat központira. Apósom ismeretsége jön, ugyanannyit fizetünk nekik is, mint bárki másnak. Azért hívtuk őket, mert rengeteg gáz szerelővel megszívtuk már régen, a konvektort volt, aki úgy hagyta itt szerelés után, hogy hiányzott egy fontos alkatrész, így jött vissza a szén monoxid. Stb. Szóval olyat akartunk, akik talán megbízhatóak. Apósom minap megkérdezte tőlem mit főzök majd a munkásoknak? Pislogtam. Mert, ingyen jönnek? - kérdeztem. Hát, éhesek lesznek ám a nagy munkában! Én még ilyet nem hallottam. Tudom, régen szokás volt, de mamám is pl azért főzött anno,talán 30 éve, mert ismerősök jöttek, jóval olcsóbban. Mi pedig most ugyanannyit fizetünk, mint bárki másnak. Nem apósom jön, csak neki valami régi kollégájának a brigádja, semmivel sem olcsóbban, mintha bárki más jönne. Én is megéhezek a munkában,elém sem teszik, az amúgy negyed ennyire nem fizetett munkámban délben oda ingyen(!) a kaját. Először azt hittem, apósom viccel, de nem. A férjem nem szólt semmit, de megnyugtatott, hogy ez hülyeség, naná, hogy igen alacsony áron kellene dolgozniuk, hogy mi főzzünk még rájuk. Ti főztetek, vagy főznétek a munkásokra? Mennyivel dolgoztak, dolgoznának ehhez olcsóbban? Nem azért kérdem, hogy ha valaki főzött, akkor én is fogok, csak tapasztalatok érdekelnek.

2022. jan. 20. 06:54
1 2 3
 1/27 anonim ***** válasza:
100%

Ha haverok lennének és ingyen dolgoznának, akkor elvárható lenne a dínomdánnom.


Most nem az, sőt, röhejes is, hagyd az öreget. Biztosíts ebédidőt, amikor mindenki mehet étterembe, kifőzdébe, vagy akárhova enni.

2022. jan. 20. 07:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/27 anonim ***** válasza:
88%

Nem főztem. Ha ismerős jött szerelni se (nálunk is általában a szüleim félig ismerős régi szakijai szoktak jönni okosba, és már ezer éve ők szerelnek mindent). Kávéval esetleg megkínálom, ha hosszabb meló lett, mint számította és szegény itt ragadt este 8 után is vagy végül is megesett, hogy pont sütöttem valami sütit, de az meg véletlen volt. Ha egész napos brigád jött felújításnál, akkor el szoktak menni enni valamerre vagy hoznak maguknak. Most ünnepek alatt romlott el a termosztátunk, ott adtam egy pezsgőt is, mert nagyon rendes volt a mestertől, hogy hajlandó volt jönni, kb. nem kért semmit és elég "életmentő" is volt, hogy nem maradtunk karácsonykor fűtés nélkül két gyerekkel.

Én ezt a főzés dolgot csak valami haveri kalákában épülő háznál tudom elképzelni, amikor a barter része, de ilyen szituáció meg már nincs nagyon.

2022. jan. 20. 07:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/27 Noren1989 ***** válasza:
91%
Lóf@szt. Khm. Nem főznék nekik semmit sem.
2022. jan. 20. 07:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/27 anonim ***** válasza:
39%
Festő vagyok,és rengeteg helyen kapunk enni.Kávét,ebédet stb.Ez csak egy gesztus.Mi sosem vártuk el,valahol kapunk valahol nem.EZ CSAK EGY GESZTUS...szerintem ne lihegd túl,hogy az öreg megnyugodjon csinálj vmi egyszerűt,spagettit vagy vmi..
2022. jan. 20. 07:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/27 anonim válasza:
92%

Főzzön akkor apósod nekik.

Egy csapatnak sem főztem, hidegben kaptak meleg teát, melegben hideg limonádét, igény szerint kávét, a véletlenek miatt néha süteményt. Majd a munkahelyemre délután megyek be, hogy nekik főzőcskézzek. Hát persze.

2022. jan. 20. 08:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/27 anonim ***** válasza:
100%

Ez a főzés dolog max akkor elvárható, ha a te baráraid jönnek dolgozni ingyen.

Régen mentek egymáshoz segíteni az emberek építkezni.

Ha vállalkozónak fizetsz a munkáért mondjjuk megegyezés tárgya lehet a kaja, de akkor azt le jell vonni a munkadíjból.

2022. jan. 20. 08:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/27 anonim ***** válasza:
100%

Előfordult egyszer-kétszer, hogy próbáltak megetetni :D

Én nem szeretem, nagyon nem. Baromira finnyás vagyok. Kellemetlenül érzem magam, mert elutasítani bunkóság. Egy helyszínre a melósok ált. úgy indulnak el, hogy visznek magukkal kaját. Én is szoktam mindig. 15 év alatt jó ha kétszer fordult elő ilyen, hogy megkínáltak, de az is kollégám ismerőse volt, nem idegen. Ilyen már nincs, hogy főznek a melósra. Az régen volt. Apósod még régivágású ember, nem érdekes... Főzzön a mama, ha annyira akarja ezt apósod!

Kávéval sűrűn megszoktak kínálni, azt is el kell utasítsam, mert nem ihatok kávét.

Üdítővel is szoktak, cukrosat sem szeretek inni, vizet szoktam kérni ilyenkor, hogy valami legyen, valamit fogadjak el, arra meg néznek, hogy vizet??? Viszek magammal mindig ásványvizet is a helyszínre, nyilvánvalóan, nem kellene kínálgatni semmivel sem, úgy érzem, hogy ezzel csak feltartanak, de mindegy. Akkor iszom, amikor megszomjazom, nem akkor, amikor valaki megkérdezi...

Kávézó kollégák nevében tudom azt mondani, hogy a kávé az egyedüli olyan dolog, amivel érdemes a dolgozót megkínálni. Bár az is tény, hogy nagyobb brigádok kávéfőzővel közlekednek mindenhová. Szóval onnan tudod, hogy beköltöztek, hogy kávéfőző és a rádió az beállítva. Főleg a festők. Rádióval együtt születnek. Amilyen a munkájuk kell is hozzá valami ami a figyelmet eltereli, mert minden sz-rságot rájuk tol a kőműves, a kartonos, a burkoló, a többiek. Hoznak, visznek, leb-sszák a falat, nem baj, majd a festő. Görbe egy kicsit, nem baj, majd a festő, stb. stb. A legmélyebb tiszteletem az övék, én szétpofoznék mindenkit a helyükben. Olyan türelem kell hozzá, hogy születni kell festőnek.

Ha nem akarod az öreget megbántani (mert majd szégyennek érzi ezt helyetted, ilyenek...) akkor vigyél valami péksüteményt, ne délben, hanem napközben, meg kávét reggel vagy délben, esetleg üdítőt, de nem általános ez ma már egyáltalán! Ez még a kalákában így ment, meg abból adódóan az abban nevelkedett korosztály a 90-es években így építkezett. Én 2006 óta melózom, ez azóta biztos, hogy nem általános dolog, sőt ritka!

2022. jan. 20. 08:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/27 anonim ***** válasza:
100%
Jól írják az előzőek, max egy kávé, de általában már a melóba tartva megisszák azt is valahol.
2022. jan. 20. 08:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/27 anonim ***** válasza:
100%

a szomszédom jópofa akart lenni, és főzött a kőműveseknek...ugyanannyit kértek, ugyanolyan szarul dolgoztak, és még balhé is volt, mert valami finomságtól-(körömpörkölt sok belevalóval)-fosott az egész kompánia..


Azóta nem főz senkinek, de híre ment, el sem fogadnak még egy kávét sem..


Szóval mindenki egyen azt, amit hozott.

2022. jan. 20. 08:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/27 anonim ***** válasza:
90%

Dehogyis!


Hidegben 1 meleg ital, melegben 1 hideg ital.

Slussz-passz!

2022. jan. 20. 08:36
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!