Kezdőoldal » Politika » Egyéb kérdések » Szándékosan csinálják az...

Szándékosan csinálják az esőzéseket most nyugat-európában, hogy rávezessék az embereket a klíma miatti korlátozásokra, vagy természetesek?

Figyelt kérdés

Kb. fél éve, amikor a CNN-nél kirobbant a rejtett kamerás botrány beismerték, hogy a koronavírus sztori szándékosan lett felfújva, az USA elnökválasztását meghamisították, illetve hogy a következő jogainkat korlátozó eseménysorozat ürügyét a globális felmelegedés fogja adni. Ekkor már sejteni lehetett, hogy ezt előkészítendő, be fognak avatkozni az időjárásba (úgy, ahogyan ezt a Vietnami háborúban is tették, elvágva a rendellenes esőzésekkel az ellenség utánpótlási útvonalait), hogy az embereket megfélemlítsék és azok maguk is akarják majd a korlátozásokat. A technia azóta sokat fejlődött, a módszerek pedig kifinomultabbak lettek. Egészen tavalyig az időjárás ugyan produkált néha szélsőséges dolgokat, de ami idén történt, az több mint gyanús, ráadásul olyan hirtelen a változás, hogy ez nem lehet természetes.

Ezen okból kíváncsi vagyok arra, hogy ön mit gondol, vajon ezek az irreális mértékű esőzések természetesek és tényleg csak az emberi szennyezés következményei, vagy direkt rájátszanak, és már inkább valamilyen időjárás mainupálásnak a következményei, hogy felkészítsék, rávezessék az embereket a covid utáni klíma ürügyén bevezetendő korlátozásokra?



2021. júl. 20. 10:30
A kérdező szavazást indított:
Ez természetes, az időjárás ilyen, néha előfordulnak ekkora esők.
Szándékosan manipulálják, avatkoznak be az időjárásba, hogy ürügyet szolgáltassanak a majdani klíma miatti korlátozásokra.
21 szavazat
1 2
 1/16 anonim ***** válasza:
94%
Igen, betöltötték a Mátrixba a Brutal Rain programot.
2021. júl. 20. 10:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/16 anonim ***** válasza:
92%
Ezt te most komolyan gondolod?
2021. júl. 20. 10:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/16 anonim ***** válasza:
88%
Találtam a kérdezőről egy képet: [link]
2021. júl. 20. 10:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/16 anonim ***** válasza:
92%
Persze hogy direkt, Soros Gyuri bácsi tartja a locsolótömlőt Németország felett.
2021. júl. 20. 10:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/16 anonim ***** válasza:
80%

#3 Én is....

[link]

2021. júl. 20. 10:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/16 anonim ***** válasza:
66%
Chemtrail-lel irányítják... :-DDD
2021. júl. 20. 10:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/16 anonim ***** válasza:
90%
Ez is a Soros-terv része kérdező.
2021. júl. 20. 10:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/16 anonim ***** válasza:
89%
Mindigis előfordultak ekkora esőzések. Azért a nagyvárosok az érintettek elsőként, mert a beton nem tudja elnyelni a vizet, csak vezeti, nincs fa, nincs növényzet és a csatornák meg nem tudják a felgyűlt vizet gyorsan eltűntetni. Nincs ebben semmi szándékos.
2021. júl. 20. 10:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/16 anonim ***** válasza:
84%

www.mindmeghalunk.com



:-D

2021. júl. 20. 10:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/16 anonim ***** válasza:
73%

Részlet egy Index-cikkből...

"....a 2002-ben Európában pusztító halálos árvizek...."


Biztos hogy új dolgok ezek? Avagy az idő tette széppé a múltat?

2021. júl. 20. 10:57
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!