Kezdőoldal » Politika » Egyéb kérdések » Másodrendű állampolgárnak...

Másodrendű állampolgárnak számítok az EU-ban, mert keleti vakcinát kaptam?

Figyelt kérdés

Én elfogadtam az első vakcinát, amit felajánlottak, mivel azt gondoltam, a semminél bármelyik vakcina jobb. Úgy tűnik tévedtem, mert az EU szerint a keleti vakcina semmit se ér, úgy kezelnek, mintha nem lennék beoltva.


Olaszországba tervezünk utazni a párommal. Mivel mindketten kínait kaptunk, magán uton kell teszteltetnünk hogy beengedjenek az országba. Plusz az olaszok mindenhol kérik a green passt, ezért ha múzeumba vagy étterembe akarunk menni és eltelt 48 óra a legutóbbi teszt óta, nem engednek be minket. Emiatt a nyaralás alatt is kell teszteltetnünk. Ez több tízezer forintot jelent, nem is beszélve a vele járó kellemetlenségekről.

Franciáknál ugyanez.


Nyilván aki ilyenkor külföldre utazik, ezzel is számolni kell, de azt a pénzt jobban is el tudnánk költeni. Nem milliós nyaralásról van szó, próbálunk minél olcsóbban utazni, ezért ez arányaiban eléggé megdobja a költségeket. Persze ez is több, mint amit sokan megtehetnek, nincs okom panaszkodni.


Ugyanakkor felháborít ez az egész. A kormány azt ígérte, nem fogja semmilyen hátrány érni a keleti vakcinákkal oltott állampolgárokat, ők is szabadon utazhatnak majd. Persze én voltam a hülye, hogy egy szavukat is elhittem. Ezek után az lenne a minimum, hogy a Sinopharmmal és Szputnyikkal oltottaknak ingyenes tesztelést biztosítanak.


Ti mit gondoltok erről?



2021. aug. 25. 11:56
1 2
 1/16 anonim ***** válasza:
38%
Azt, hogy ne utazgass külföldre világjárvány idején. Örülj neki, hogy kaptál bármilyen oltást ingyen. Amúgy egy csomó ország elfogadja a magyar védettségit, ha már utazhatnékod van (nem kéne), mehetsz oda.
2021. aug. 25. 12:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/16 anonim ***** válasza:
12%
Nem azért vagy másodrendű mert beoltattad magad.pár év múlva már rejtegetni fogod a kutyakönyvedet,bár a rendszerből nem fogod tudni töröltetni magad.
2021. aug. 25. 12:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/16 anonim ***** válasza:
31%
Ezt a fogalmat a balliberális média találta ki, hogy lázíthassa vele a prolikat.
2021. aug. 25. 12:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/16 A kérdező kommentje:

Köszi a válaszokat.


1-es, nyilván örülök neki. Tudom, hogy nagyon szerencsés helyzetben vagyunk Magyarországon.

Ugyanakkor lassan másfél éve tart a világjárvány. Eddig én sem utaztam, de jelenleg nagyon alacsony a fertőzés kockázata. Megkaptam mindkét oltást, hónapok óta csak oltottakkal érintkezem, kevés az új fertőzött itt is és Olaszországban is. Ráadásul kénytelen leszek teszteltetni, ugyhogy megnyugodhatsz, annak az esélye, hogy elkapom és visszahozom, konvergál a nullához.

Utazhatnék oda is, ahol elfogadják a magyar védettségit is, csak már meg van szervezve az út. Szinte naponta változnak a szabályok, nehéz így előre tervezni. Mivel Olaszország a magyarok egyik kedvelt célpontja, azt gondoltam, a kormány elsők között fog velük megegyezni (ugyanígy Görögország, Ausztria). Sajnos nem így lett.

2021. aug. 25. 12:43
 5/16 anonim ***** válasza:
76%

Pontosan. Másodrangúnak, ahogy mondod. Méghozzá több szempontból is.

Egészségügyileg is, és ez ugye tükrözi az ország színvonalát ahonnan jöttél.

2021. aug. 25. 12:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/16 anonim ***** válasza:
75%
Ilyen az amikor a politika beleszól szakmai kérdésekbe.
2021. aug. 25. 13:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/16 anonim ***** válasza:
89%

Azt gondolom, hogy az összes többi oltás se ér kb.semmit ilyen szempontból. Ugyanúgy fertőzhetnél, bármivel vagy beoltva. Szóval az oltás alapú megkülönböztetést eleve f.szságnak tartom.

Emellett viszont azt is gondolom, hogy iszonyatosan naiv voltál, ha elhitted, hogy ugyanúgy utazhatsz. Az elejétől kezdve nem fogadta el az EU a keleti vakcinákat, ezt lehetett tudni. Mire számítottál? A mindenható Orbán majd megmondja az összes kormánynak, hogy milyen szabályokat hozhat a saját országában?

Az ingyen teszt ilyen esetekre jogos lenne, de ugye te se gondoltad komolyan, hogy majd állam kifizeti? Amíg egy rakás országban minden állampolgárnak járt ingyen teszt Mo.-n soha senkinek. Ne mondd, hogy meglepődtél.

2021. aug. 25. 13:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/16 anonim ***** válasza:
100%
A véleményem az, hogy elmehet az eu a rákba, de főleg azok az országok akik nem fogadjak el a keletit. Én a pandémia után évekig nem is fogok ezekbe az országokba utazni elvből. Amúgy meg rengeteg ország van, ahova mehettek kínaival is, ha meg olcsó nyaralást terveztek nem is értem hogy jön szóba a brutáldrága Olaszország
2021. aug. 25. 15:55
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/16 A kérdező kommentje:

Köszönöm a válaszokat.


6-os válaszoló, igen sajnos én is így látom. Ami az utóbbi hónapokban itt ment, az undorító. Sajnos még abból is sikerült politikai kérdést kreálni, hogy ki milyen gyártmányú vakcinát kap.

Nem is tudom melyik volt a szánalmasabb. Az ellenzék pfizer mániája és keleti vakcina utálata, vagy a fidesz gagyi statisztikái és szputnyik/sinopharm ajnározása.


7-es, valóban naiv voltam. Bár akkor az volt a fontos, hogy minél hamarabb védett legyek. Nyilván nem gondoltam, és most sem gondolom, hogy bárhová utazhatok majd ezzel a vakcinával, de azért egy minimálisan kompetens külügytől talán elvárható lenne, hogy a magyarok top 5-10 uticéljának számító országgal megállapodjon, különösen az EU-s országokkal. (Ha meg valamilyen oknál fogva nem sikerül megegyezni az adott országgal, akkor lehessen ingyen tesztelni utazási célból.)


8-as, köszi a válaszod. Ez lesz az első nagyobb közös utunk, ezért egy távolabbi, teljesen más kultúrájú országot nem mertünk volna bevállalni. És az olasz kultúra, gasztronómia és tájak nagyon vonzanak. Az árak meg szerintem más európai országban is hasonlóak. Jövőre okosabbak leszünk, és csak olyan helyre megyünk, ahol már biztosan elfogadják majd a keletit.

2021. aug. 25. 17:04
 10/16 anonim ***** válasza:
0%
A kormány próbált megegyezni mindenkivel, csak pár barom ország nem ment bele. Miért is kéne a kormánynak a tesztet fizetni más országok baromságai miatt? Kb mintha azt várnád el, hogy a vízumodat is fizessék, ha olyan helyre akarsz menni. Amúgy én is kínait kaptam, és már 4 országban voltam idén teszt nélkül (Ausztria, Horvátország, Szlovákia, Románia), valamint jövő héten megyek Grúziába, oda is jó a Sinopharm.
2021. aug. 25. 17:39
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!