Kezdőoldal » Politika » Egyéb kérdések » Az NSDAP 25 pontja. Velemenyek?

Az NSDAP 25 pontja. Velemenyek?

Figyelt kérdés

A cégbíróságon Német Nemzetiszocialista Munkás egyesületként nyilvántartásba vett Német Nemzetiszocialista Munkáspárt programját először 1920 február 20-án müncheni Hofhauser Sörcsarnokban rendezett tómeggyűlésen hirdette ki.

Partunk alapszabályának 2. passzusa szerint ez a program megváltoztathatatlan.

A Német Nemzetiszocialista munkáspárt programja:

A Német Nemzetiszocialista Munkáspart programja időszakhoz kötött program. A vezetőség határozottan szembehelyezkedik azzal a más partoknál megszokott gyakorlattal, amikor is a programban megfogalmazott célok elérése után újabb programpontokat tűznek ki célul csak azért, hogy a tömeg elégedetlenségének szitásával partjuk működésének további létjogosultságát biztosítsák.

1. A népnek önrendelkezési jogának alapján követeljük a német nemzet minden tagjának egy nagy Németországban való egyesítését.

2. Az egyenlő bánásmód elve alapján követeljük a német nemzet más népekkel szembeni egyenjogúságának érvényesítését, a versailles-i és a Saint Germaini békeszerződés hatályon kívül helyezését.

3. Nemzetünk élelmezési problémainak megoldása és a túlnépesedés miatt Németország jelenlegi területét elhagyni szándékozó néptársaink elhelyezése érdekében követeljük a Német Birodalom korábbi területi egységének helyreálitását gyarmataink visszaadását.

4 Állampolgárságot csak néptárs kaphat, néptársnak pedig a vérségi alapon német származásúak minősülnek, természetesen vallásra való tekintet nélkül. Eboll kifolyólag zsidó származású egyenek nem minősíthetőek német néptárssá és nem kaphatnak német állampolgárságot.

5 Az állampolgársággal nem rendelkező vendég-státuszban tartózkodhatnak Németország területén, rájuk külön idegenrendészeti törvények vonatkoznak.

6 Követeljük, hogy az államigazgatási és törvényhozási, valamint minden egyéb közhivatali pozíció betöltésének legyen feltétele a német állampolgárság. Harcot hirdetünk a korrumpálódott parlamentáris demokrácia azon bevett gyakorlata ellen is, melynek alapján az esetek többségében elsődlegesen pártpolitikai szempontok figyelembevételével és nem pedig szakmai alapon történik.

7 Az állam vállaljon kötelezettséget az állampolgárok munkavállalási és életfeltételeinek kiemelt támogatására vonatkozóan. Ha az össznépesség ellátásának megszervezése akadályokba ütközik, akkor a külföldieket( az állampolgársággal nem rendelkezőket) ki kell utasítani a birodalom területéről.

8. Meg kell akadalyozni a nem német nemzetiségű bevándorlok további letelepedését. Követeljük, hogy az 1914. Augusztus 2-át követő időszakokban letelepedett nem német nemzetiségű lakosokat azonnal utasítsák ki a Birodalomból.

9. Minden állampolgárt azonos jogok és kötelezettségek illetik meg.

10. Minden állampolgár elsődleges feladata a szellemi vagy fizikaialkoto munka. Az egyén tevékenysége soha nem sérthet közérdeket.

Ebből kifolyólag követeljük:

11. A munka nélkül, könnyűszerrel, spekulációs és nyerészkedő módszerekkel folytatott jövedelemszerező tevékenységek betiltását.

A kamatrabszolgaság megszüntetését.

12. Emlékezvén azon hatalmas anyagi és véráldozatra, amelyet a háború során népünk elszenvedett, indítványozzuk, hogy a háborúval közvetlenül összefüggésbe hozható, ennek ideje alatt bekövetkezett személyes meggazdagodással járó tevékenységet nyilvánítsák bűncselekményé; ezen kívül követeljük a háború alatt szerzett gyors vagyonok felülvizsgálatát valamint azonnali és teljes elkobzását.

13. Követeljük a már társasággá alakított(trösztösített) üzemek államosítását.

14. Az állam kapjon nyereségrészesedést a nagyüzemek bevételeiből.

15. Követeljük a nyugellátást kiszélesitését, fejlesztését.

16. Társadalmi szempontból nagyon fontos a középosztály megerősítése, megtartása; e célunk elérése érdekében követeljük a nagy áruházak köztulajdonba vételét és szerkezeti átalakítását, benne üzlethelyiségek kisiparosok és kistermelők számára kedvező áru bérbeadását,különös tekintettel az állami, szövetségi, vagy önkormányzati megrendeléséket teljesítő kisvállalkozókra.

17. Követeljük továbbá a nemzet érdekeit szolgáló földreformtorvény és a társadalmi célú, ellenértek terítésmentes kisajátítási törvény kidolgozását, a földbére és mindennemű földspekuláció lehetőségének megszüntetését.

18. Könyörtelen harcot hirdetünk mindazok ellen, akik tevékenységükkel a közérdekei ellen cselekszenek. Halállal bűnhődjön származás és vállasra váló tekintet nélkül a nép minden ellensége: sikkasztónak, csalóknak, uzsorásoknak és más bűnöző elemeknek nincs helye a társadalomban!

19. Követeljük a materialista világrendre alapuló romai jog német közjoggal történő kiegészítését.

20. Minden tehetséges és szorgalmas német néptárs számára lehetővé tesszük a felsőoktatásban való részvételt; ezáltal nő az esélyé annak, hogy valóban a leginkább arra érdemesek kerülnek vezetői pozíciókba. Az oktatasi intézmények tanterveit a gyakorlati élet követelményeinek és a jövő elvárasainak megfelelően alakítjuk át. Az új állam gondolatával már az általános iskola élős éveinek állampolgári ismeretek órain meg kell ismertetnünk az ifjúságot. A szegény családokból származó jó képességű, tehetséges gyermekek oktatásának költségeit az állam finanszírozza.

21. Az állam következő fontos feladata a népegészségügy színvonalának emelése: az anya és az újszülött védelme, a gyermekmunka betiltása, a testedzési kötelezettség törvényi bevezetése, a sportegyesületek, ezen belül az ifjúsági sportegyesületek kiemelt támogatása mind mind eszt a célt szolgálják.

22. Követeljük a zsoldos hadsereg megszüntetését, a nemzeti hadsereg újból életre hívását, valamint a sorkötelezettség visszaállítását.

23. Követeljük a politikai hazugságokat tudatosan terjesztő sajtótermékek elleni harc törvényi kereteinek megteremtését. A német sajtó megteremtése érdekében követeljük:

A. Hogy a német nyelven megjelenő újságok szerkesztői és munkatársai kizárólag német néptársak lehessenek.

B. A nem német újságok megjelenése legyen engedélyköteles, ezek a lapok ne jelenhessenek meg német nyelven.

C. Német újságokban bárminemű, nem német pénzügyi, tulajdoni részesedéstorvényileg tiltott, ennek megszegése az újság megszüntetését és a nem német résztulajdonosok Birodalomból történő azonnali kiutasítását vonja maga után. A közjót és közízlest sértő lapokat azonnal tiltsak be. Követeljük a néplélekre káros, romboló hatást kifejtő művészeti és irodalmi irányzatok elleni harc törvényi kereteinek megteremtését, az ilyen irányultságú kiadok, egyesületek, szervezetek betiltását.

24. Követeljük a szabad vallásgyakorlás olyan szintű engedélyezését, amely nem sérti a germán faj erkölcsi érzését. A part egyfajta pozitív keresztény irányultságot képvisel, anélkül azonban, hogy e keresztény irányultságon belül bármely felekezet szerepet kihangsúlyozna. Elsősorban a zsidó materialista világszemlelet fizikai és szellemi megnyilvánulásai és térnyerése ellen küzd; Szilárd meggyőződése, hogy népünk tartós felemelkedése csak és kizárólag a közérdek egyéni érdekek elé való helyezése által lehetséges.

25. Mindezek magvalósítása érdekében követeljük: a Birodalom központi végrehajtó hatalmának új alapokra helyezését és megerősítését, a központi nemzetgyűlés feltételen irányítási jogkörének, tekintélyének biztosítását, a Birodalom egész területén, minden szervezeti és közigazgatási egységre vonatkozóan. A Birodalom törvényéinek végrehajtása tartományi helyi szinten az újonnan alakított szakmai szervezetek és kamarák feladata lesz. A partvezetők a fenti pontok maradéktalan megvalósításának életünk árán is érvényét szereznek.



2013. márc. 25. 09:54
 1/9 anonim ***** válasza:

" Elsősorban a zsidó materialista világszemlelet fizikai és szellemi megnyilvánulásai és térnyerése ellen küzd;"

A V rakéták milyen materialista szemléletből születtek?

2013. márc. 25. 10:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
Jó.
2013. márc. 25. 10:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 A kérdező kommentje:
Ne keverd osze a programjukat a haboru kimenetelevel. A ketto teljesen kulombozik!
2013. márc. 25. 10:18
 4/9 anonim ***** válasza:
ez nem program csak célkitűzés :)
2013. márc. 25. 11:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 anonim ***** válasza:
74%

Eléggé ellentmondásos...10 perces gyors átfutás után is kapásból 4-et találtam.


Így én a bullshit kategóriába sorolnám.

2013. márc. 25. 11:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 hollófernyiges ***** válasza:
És ezzel itt most mit csináljunk? Az Aranybullát ne kopizzam be?
2013. márc. 25. 13:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 anonim ***** válasza:
0%

11. A munka nélkül, könnyűszerrel, spekulációs és nyerészkedő módszerekkel folytatott jövedelemszerező tevékenységek betiltását.

A kamatrabszolgaság megszüntetését. ?????


Én mint zsidó, ragaszkodom a kamatrabszolgasághoz!!

Pfujj az egész.

2013. márc. 25. 14:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 anonim ***** válasza:

Az biztos, hogy van aki erről is bebizonyítaná, hogy nem egy náci politikai program., és kikéri magának, hogy lenácizzák.

:)

2013. márc. 25. 16:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim válasza:

Ma is ilyen célkitűzésekre lenne szükség, kiegészítve párral a 48-as 12 ponttal.


Én is végigolvastam, és ellentmondás nincs benne. Legfeljebb annak, aki nem érti miről van szó.


"Én mint zsidó, ragaszkodom a kamatrabszolgasághoz!! "

Akkor ne csodálkozz, ha majd a pénzváltók és uzsorások sorsára jutsz, akik korbáccsal lettek kikergetve a templomból.


"Senki sem szolgálhat két úrnak. Mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti; vagy az egyikhez ragaszkodik és a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a Mammonnak." Máté 6,24


A Német Birodalom kereskedelme javarészt cserekereskedelemre alapult, így kiszorult a birodalomból a cionista parazita tőke. Ez nagyon nem tetszett a bankármaffiának, így provokációval, a német kisebbség határon túli üldözésével be kellett őket rángatni a háborúba úgy, hogy majd a végén ők vigyék el a balhét.

2014. okt. 25. 12:39
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!