Kezdőoldal » Politika » Egyéb kérdések » Általánosságban elmondható,...

Általánosságban elmondható, hogy az oktatásban nyugati világ a humán tantárgyakat pártolja, míg a keleti a reál tárgyakat részesíti előnyben?

Figyelt kérdés

Régen a keleti-blokk országaiban nagyon jó volt a reál oktatás, a szovjet/magyar/román gyerekek igazi kis fizikusokként, kémikusokként léptek ki az iskola kapuján, és a matematika oktatás se volt az utolsó, ez manapság is valamilyen szinten így van a Nyugathoz képest, még akkor is, ha a legtöbb gyereket inkább a humán tárgyak érdeklik.


Nyugaton, elsősorban az USÁ-ban, azonban mindig is társadalomtudomány, a jogtudomány, a pszichológia és a közgazdaságtan volt a menő, már általános iskolában is erre gyúrtak inkább.


A legtöbb Amerikai iskolában a 80-as évek eleje elé össze is vonták a fizika, kémia és biológiaoktatást egy "science" nevű csökkentett óraszámú tantárggyá.



Én a 90-es években születtem, humán tagozatú gimnáziumba jártam, mégis elég kemény és szerteágazó reál oktatást kaptunk, érintettük a biokémia, kvantumfizika tantárgyakat is. Ezeken igaz kettesekkel bukdácsoltam át, de legalább erről is van fogalmam.


Viszont nemrég olvastam amerikai egyetemek fizikus, kémikus szakainak a tanmenetét és ezeken olyan dolgokat vesznek az első két szemeszterben, amiket mi már a gimiben megtanultunk.


Nektek erről mi a véleményetek, észre vettetek hasonló különbséget a nyugati és a keleti világ oktatási rendszerében. Ti a humán vagy a reálcentrikus alapozó oktatást preferáljátok és miért?



2015. ápr. 27. 17:57
 1/8 anonim ***** válasza:
72%
Hát ez nem így van :D Én tanultam kinn az USA-ban fél évet és fizikus vagyok az hogy differenciálszámításnak hívnak egy tárgyat mondjuk kinn az nem azt jelenti hogy megtanítják x-et x szerint deriválni. Arról nem is beszélve, hogy messze vagyunk attól itt Magyarországon, hogy reál oktatásról beszéljünk középiskolában. Elhiszem hogy beléd vertek dolgokat a kvantumfizikából, és ezt nyugaton csak Msc-n veszik elő igazából, de akkor el is magyaráznak mindent és meg is érted. Igazából csak így van értelme. Itthon meg sok felesleges dolgot megtanítanak csak gondolkodni nem, pedig a reál oktatásnak ez lenne a lényege.
2015. ápr. 27. 19:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
0%

Nem, és értelmetlen kvantumfizikát tanítani középiskolában...


Tipikus poroszos agyhalott beütés.


Divat szidni az amerikaikat, meg a "nyugatot" mind hülyék, De azon gondolkoztál ki tervezte a kütyüid nagyobbik részét.


A németek is mind hülyék...

2015. ápr. 27. 20:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 A kérdező kommentje:

Kütyüim legnagyobb részét japánok, koreaieak és kínaiak tervezték és építették meg.


A németek meg azért úgy-ahogy normálisak a többi nyugati országhoz képest, mert Németország egy része 40 évig az NDK képében egy keleti ország volt, és a mai Németországban minden vezetői pozíciót volt NDK-sok töltenek be.

2015. ápr. 27. 20:50
 4/8 anonim ***** válasza:
0%
Régen jobb vóót minden!
2015. ápr. 27. 21:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:
64%
Mondj 2 német vezetőt akik az NDK-ban születtek. Én össz-vissz egy német vezetőnek ismerem a nevét és Angela Merkel az angol megszállási övezetbe tartozó Hamburgban született.
2015. ápr. 27. 21:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:
64%

Altalanosan sem mondhato el meg egyebkent sem.


Bizonyara meg nem hallottal a vilag vezeto muszaki egyetemeirol, amik speciel az USAban vannak.

2015. ápr. 28. 08:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 The Vault Dweller ***** válasza:

Három betűt fogok most itt leírni, amely ékesen bizonyítja, hogy mekkora hülyeség miden, amit leírtál.


MIT

2015. jún. 13. 20:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 anonim ***** válasza:
100%

Igen és ezért volt a keleti blokk évtizedekkel lemaradva a nyugat mögött már a 80-as évek végén a technikát illetően! Sőt még most is le van maradva! Ékes példája ennek, hogy mekkora mondjuk egy GPS (elfér a tenyeredben)lokátor és mekkora egy orosz GLONASSZ, akkora mit egy régi rádiósmagnó.


A kínai kütyükből sorolj már fel nekem párat, mert szinte mindent nyugaton terveznek meg aztán megy a világ összeszerelő üzemébe Kínába, az tény, hogy a kínaiak előbb-utóbb lekoppintják ezeket a technológiákat, csak addigra nyugaton már előállnak valami újjal.

Azt is meg kel jegyezni persze, hogy ez nem feltétlen az oktatáshoz kapcsolódik, szimplán nyugaton a liberálisabb, vállalkozó szelleműbb mentalitás miatt sokkal több ötleten kezdenek el dolgozni, amik közül egy-kettő biztos befut (az is igaz, hogy minden sikeres újításra jut tíz selejtes, de a nagy számok törvénye itt is működik).


De te valamiért a középfokú oktatást kevered egy ország sikerességével, mikor alapból a felsőfokút kéne, attól, hogy egy szakács mondjuk el tudja neked magyarázni a kvantumfizika alapjaid, attól még nem fog több GDP-t termelni, és nem is fog jobban főzni!

Aki meg alapból természettudományos, műszaki érdeklődésű, az meg úgyis a felsőoktatásban tanulja meg annak a 90%-át, amit ténylegesen használni fog. Attól, hogy valakibe belevered Ohm törvényét még nem lesz villamosmérnök!


Mindent összevetve: az állításod téves, a keleti oktatási rendszer nem volt jobb, tévesek a konklúzióid (pl. Németország esete, annyira fejlett volt az NDK-s autóipar, hogy a Trabant meg Wartburg magába olvasztotta a Mercit meg a Volkswagent az egyesülés után, ugye? :-D), tévesek az állításaid, és a gazdasági fejlettség és a hozzáadott tudás nem függ össze az alap és középfokú oktatással.

Mindent egybevetve: Minden tévedés, amit írtál!

2015. jún. 13. 22:12
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!