Kezdőoldal » Politika » Hadsereg, hadvezetés » Hogyhogy nem volt semmilyen...

Hogyhogy nem volt semmilyen megtorlás a tegnapi krími légibázis elleni támadás után?

Figyelt kérdés

Oroszország hónapokon keresztül fenyegetőzött azzal, hogy nagyon komoly csapást fog Ukrajnába mérni, ha orosz területre mer csapást mérni. Persze ennek ellenére az ukránok szinte napi rendszerességgel átlőttek a határon, de azok nem voltak igazán komoly incidensek.


A tegnapi támadás azonban elég komoly és nagy méretű akció volt, ráadásul mélyen olyan területen belül, amelyet Oroszország saját felségterületének tekint. Szinte a teljes légibázis megsemmisült, kiégett egy rakat jármű, a szomszédos településen is jelentős károk keletkeztek és az embereket is evakuálni kellett. Ha jól tudom legalább 5 sérültet és 1 halálos áldozatot is eredményezett a támadás. Ráadásul tegnap az internetre kikerült felvételek tanúsága szerint legalább 3 vadászgép is megsemmisült a robbanásban, de például ma már 10 gépről beszélnek a médiában.


Ennek ellenére orosz részről semmilyen válaszreakció nem érkezett szinte. Megpróbálják balesetnek beállítani az esetet és minél kevesebbet beszélni róla a médiában. Ez azért eléggé nevetséges szerintem.


Miért nem volt végül semmilyen megtorlás, ha Oroszország hónapokon keresztül fenyegetőzött vele?



2022. aug. 10. 13:26
1 2
 1/14 anonim ***** válasza:
91%
Mert nem akarják elismerni, hogy ez megtörténhetett, mert a gyengeség bizonyítéka. Legyen inkább baleset akkor.
2022. aug. 10. 13:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/14 anonim ***** válasza:
64%
HIMARS-al naponta kilőnek orosz katonai objektumokat 200 km-ről, csak ezt most pont felkapta a média mert készült róla sok civil felvétel és a Krímben történt.
2022. aug. 10. 13:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/14 anonim ***** válasza:
80%
Kinek mi a megtorlás. A hadműveletek folytatódnak, egy részére ráaggathatod, hogy "megtorlás", na bumm.
2022. aug. 10. 13:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/14 anonim ***** válasza:
64%

Az oroszok most megmutatták, hogy a röhejes fenyegetőzéseik is pont annyit érnek, mint a fosrakás hadseregük.

Innentől kezdve az ukránok még több fegyvert kapnak még nagyobb hatótávolságokkal, szerintem Putyinnak ideje belátnia, hogy ezt a bizniszt csúnyán bebukta, és hazakotródhat a hadseregével, addig, amíg van mit hazavinnie a hullákon kívül.

2022. aug. 10. 13:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/14 anonim ***** válasza:
25%

Szerinted miért vittek el milliónyi ukránt a megszállt területekről?

Épp az ebédszüneted alatt lövik tarkón a következő csoportot megtorlásként.

2022. aug. 10. 13:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/14 anonim ***** válasza:
93%
Mert az orosz hivatalos narratíva az hogy csak rossz helyen dohányzott valamelyik raktáros és ezért robbant fel az egész reptér. Az ukránoknak semmi köze hozzá, csak az orosz hadsereg degenerált, tehát nincs miért megtorlást...
2022. aug. 10. 13:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/14 anonim ***** válasza:
70%
#5 Ja, náciéknál így szokás....
2022. aug. 10. 14:16
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/14 anonim ***** válasza:
57%

Amúgy ez már támadás oroszország ellen, mivel az már az övék.


Ha elismernék akkor teljes háború lenne belőle mert megtámadtak egy orosz területet.

2022. aug. 10. 14:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/14 anonim ***** válasza:
10%
Nem tudom miért gondolják egyesek, hogy az oroszoknak nincs nagy hatótávolságú rakétája.. xD ez egy vicc. Közel sem vesztettek az oroszok, a háború időtartamát leszámítva minden a terveik szerint alakul.
2022. aug. 10. 14:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/14 Molyember ***** válasza:
73%

Kilences, szerinted a terveik közt szerepelt, hogy elvágják őket a nyugati technikától, hogy a saját gépeiket kell kibelezniük, ha repülni akarnak az orosz légitársaságok, hogy tegnap kiderült, hogy milyen szinten nem volt légvédelmük, hogy 80 ezer katonát vesztettek, aminek a fele halott, a másik fele eltartásra szoruló nyomorék lett, hogy úgy hullanak a tisztek, mint máskor a közkatonák, hogy fél évig szenved egy "nagyhatalom" a csöves ukrajnával, hogy 12 db HIMARS megállítja őket, és hogy már börtönökből kell embereket szerezniük? Szerintem ezt nem így tervezték, és ha csak az időt nézzük, az sem nekik kedvez. A gazdasági szankciók egyáltalán nem hatástalanok, rendesen megreccsentik őket, és ez idővel egyre rosszabb lesz. Be akarják fejezni már ők is, de nem tudják, már az ukránok diktálnak, és hogy az oroszok ezt soha többé ne tehessék meg, a nyugat minden segítséget megad az ukránoknak. Lószart se értek el, csak távolról szétrakétázták egy csomó ember otthonát. Ennyit tudott a nagy és félelmetes, orosz sereg. Taps.

Egyébként még lehet, hogy lesz megtorlás. Ezek tömeggyilkos állatok, bármit kinézek belőlük. De ha lesz, akkor beismerik, hogy tegnap rohadt nagy pofont kaptak, mert bénák, és nem értenek ahhoz, amire annyira büszkék. Viszont ez nem fogja kárpótolni azokat a civileket, akiket majd megölnek. Biztosan van olyan rakétájuk, amivel elérnék Kijevet, biztosan vannak még tömegpusztító fegyvereik, és egy másodpercig sem fognak erkölcsi válságban szenvedni, ha meg kell nyomni a gombot.

Medvegyev atommal fenyegetett, és nem tudom azt mondani, hogy ez üres fenyegetés volt. Nem normálisak, simán lebszhatnak egyet ide a szomszédba. De ez esetben ők is aznap szartak utoljára, beleértve a nyugaton élő gyerekeiket is.

2022. aug. 10. 15:12
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!