Pozsonyban megkéseltek egy fiatalt, mert magyarul beszélt. Ez megüti a fidesz és a ballibek ingerküszöbét? Milyen magyarként ilyen légkörű országokban élni?
Itt a cikk az esetről:
"Négy fiatal srác indult szórakozni Pozsonyba, a cselekmény viszont a buli után csúnya fordulatot vett. A 20 év körüli fiatalok éjszaka a Šafárik téri gyorsételes standhoz mentek, hogy bekapjanak valamit, mielőtt hazaindulnak, és míg az ételre vártak, beszélgettek egymás közt – magyarul.
Ekkor lépett oda hozzájuk egy másik fiatalember, aki kérdőre vonta őket, hogy miért beszélnek magyarul, mire a későbbi sértett azt mondta, hogy azért, mert magyarok. Erre az egyre agresszívabbá váló fazon állítólag elküldte őket – ahogy az a szélsőségesektől szokás – a Duna másik oldalára, hogy ott vegyenek maguknak valamit enni. Közben viszont elővett egy kést is és a fiatal nyakához próbálta tartani, végül megvágta az állát."
A szomszédos területrabló országok magyarellenes sovinizmusairól miért nem esik szó a hazai médiumokban? A kormányközeli orgánumok is állandóan csak a nyugati terrorcselekmények híreivel árasztják el a közvéleményt, holott a szomszéd országokban sem éppen ideális az elszakított magyarság helyzete.
És akik állandóan azzal példálóznak, hogy Románia, Szlovákia leelőzött minket gazdaságilag, belegondolnak-e abba, hogy nemcsak a gazdasági fejlettség, hanem az is számít, hogy a közvélemény és a közhangulat hogyan viszonyul az emberhez, ha nem az államalkotó nép tagja, hanem mondjuk őshonos kisebbségé? Ilyen cselekmények után is példakép nekik ez a két ország? Hogy ahogyan csak tudják, elnyomják, ellehetetlenítik, asszimilálják, megfélemlítik az uralmuk alá került magyarságot?





És ez megüti a Mi hazánk ingerküszöbét?
Lehet ezért nem kéne kisebbségek ellen hergelni folyamatosan? Természetesen titeket is beleértve.
Én felvidéki vagyok és meleg is, szóval duplán kisebbségi és elég durva, hogy minden oldalról dől a gyűlölet.
Nem értem, hogy miért jó ez?
Amúgy egyetértek abban, hogy minden ilyesmit nagy dobra kéne verni, mert nem egyedi eset. De tényleg mindegyik esetet.
De nem lesz belőle semmi, mert ez propaganda célokra használhatatlan, mivel most Fico Orbán legjobb barátja.





"Milyen magyarként ilyen légkörű országokban élni?"
Biztos szar, de a határok nyitva vannak, haza lehet jönni. Az éppen Magyarországról mond el valamit ha ezek a magyarok jobban érzik magukat ott, mint itt.















A Fideszt nem érdekli, mert jóban akarnak lenni Ficoékkal. A liberálisok és a baloldaliak mindig is végtelenül közömbösek voltak a határon túli magyarokkal szemben, sosem háborodtak fel az őket ért atrocitásokon.
Egy párt van ma Magyarországon, akit zavarnak a határon túli magyarokat ért atrocitások, a Mi Hazánk.





Bekattant a frusztrált szlovika.
A fideszét most nem üti meg, mert haverok a Fickós Robival, aki amúgy egy takonygerincű, amit bizonyított, csak a szája járt.
#17.: "Szlovákiaiaknak azért csesztetnek mert "túl magyarok" vagyunk, Magyarországiaiak pedig azért, mert "Szlovákok vagyunk""
Jellemzően a hazai ballibek azok, akik le románozzák, szlovákozzák, ukránozzák, stb. az elszakított magyar nemzetrészek tagjait. Ezt onnan tudom, hogy fültanúja vagyok ilyeneknek.
Egyébként meg ezt is Trianonnak "köszönhetjük", hogy nemcsak hogy nagy, erős, egységes Magyarország nincs jelenleg, de még ilyen szakadék is van magyar és magyar között.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!