Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Kormányváltástól hogyan lenne...

Kormányváltástól hogyan lenne jobb?

Figyelt kérdés
Ellenzéknek nincs programja, egyedül másképp csinálnák mint a Fidesz. Túl misztifikálnak mindent ami esetlges kormányváltáskor történne. Az ellenzéki önkormányzat valtásoktól is sokat vártak - természetesen a Fidesz hibájából - mégsem lett semmi jobb. Annyi a szerentséjük hogy van kire mutogatini. Tudjuk -Különösen az ellenzéki kijelentésekből és klaszikus elszolásokból -, hogy esetleges kormányváltás esetén is a Fideszre mutogatnának vissza. Vagyis nem javulna semmi csak ugyanazt csinálná az ellenzék amit most is azzal a külömbséggel hogy kormányon. Cserébe lenne jó kis megszorítás és túlköltekezés. Sőt! Nem csak kormányváltás és vissza mutogatás lenne, hanem mindent eltüntetnének ami a jelenlegi kormányoz tartozott, embereket rúgnának ki - mindenkit aki más véleménnyel rendelkező -, ahogyan Fleck Zoltán „jogszociológus” mondta: „Nagy valószínűséggel egy ’22-es ellenzéki győzelem után időlegesen le kell mondanunk a jogállam tiszta érvényesüléséről. De ez soha nem volt másként rendszerváltáskor, nagy forradalmak után." Vagyis ez teljesen rendbe van nem?

2020. szept. 23. 14:22
1 2 3 4
 1/32 anonim ***** válasza:
60%

Minden egyes kormányváltásnál leváltják a vezető pozícióban levő emberek nagyrészét, ebben sem a jobboldal, sem a baloldal nem különb. Amúgy meg a Fidesznek sincs semmilyen programja, szóval ez nem érv a megszavazásukra. Arról nem is beszélve, hogy még mindig bármi rossz történik annak a 10 évvel ezelőtti elmúlt nyócév meg Gyurcsány az oka.


Bármit dönt az EU az azért van, mert a baloldali képviselők áskálódnak, meg az Indexet is Gyurcsány döntötte be, hagyjuk már.

2020. szept. 23. 14:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/32 anonim ***** válasza:
63%

Alapvetően nem lenne gond egy korményváltással, hiszen a politikusokat, a politikai pártokat az viszi előrébb, hogy a következő választáson szeretnének ők nyerni.

A gond most azzal van, hogy van egy jól működő ország, jól funkcionáló kormányzattal és nincs senki más akire le lehetne őket váltani.

Kis pártok vannak, akik a hatalom megszerzése kedvéért hátra hagyják a saját elveiket, céljaikat - csak éppen nem maradt semmi amit közösen kormányon csinálni tudnának. Ráadásul azzal a párttal, azokkal a politikusokkal fognak össze, akik már bizonyították, hogy NEM képesek jól vezetni az országot. gyurcsány az egyetlen olyan magyar miniszterelnök aki nem csak megbukott mint miniszterelnök, de még saját magát is alkalmatlannak tartotta az ország vezetésére és ezért ő maga le is mondott. Most meg vele és azokkal akarnának újra kormányt alkotni?

Ha lenne olyan politikai erő, amelyről el lehetne hinni hogy tudja kormányozni az országot, akkor lehet hogy ideje is lenne egy kormányváltásnak, de most nincsen.

Most egy kormányváltás olyan lenne, mintha egy jól működő, kényelmes, stabilan előre haladó bár nem extrém gyors hajóról átülnének az utasok egy rakás kis csónakba, amik vagy lyukasak vagy éppen szétesni készülnek, de a tulajdonosaik rendkívül hangosan állítják, hogy azokkal sokkal gyorsabban jutnak majd el a Kánaánba az emberek.

2020. szept. 23. 14:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/32 anonim ***** válasza:
64%
#2: REMEK hasonlat a csónakos! :)
2020. szept. 23. 14:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/32 A kérdező kommentje:
Fidesznek eredményei vannak, az ellenzék annyit tud ezekre az eredményekre felhozni, hogy: "de az ország romokban hever." Az ellenzék nem csak a vezetőket váltaná le, hanem szineszktet rúgna ki és tenne tönkre. A Fideszeseket vagy jobboldaliakat akik nem egyeznek velük levadásznák. Nem mondtam hogy a Fidesz bármiben is jobb lenne vagy tökéletes, de amiért harcoltak az ellenzekiek 10 év alatt szertefoszlana. Ugyanúgy menne tovább a visszamutogatás, Orbánozás. Enzen kívül ahogyan az ellenzéki önkormányzatok is a kormányra mutogatnak ahelyett hogy eredményeket mutatnának fel - Fidesznek azért voltak eredmenyei nem kis időn belül - vissza fognak mutogatnak majd. Hogy te is megértsed olyanok lennenek mint a Fidesz csak Hard-core-ban.
2020. szept. 23. 14:41
 5/32 A kérdező kommentje:
#1
2020. szept. 23. 14:41
 6/32 anonim ***** válasza:
37%
Kizárólag az ellenzéki politikusoknak lenne jobb, illetve az ő sleppjüknek, aztán a globalizmus szekerét tolhatnánk tovább, amíg bele nem szakadunk!
2020. szept. 23. 14:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/32 anonim ***** válasza:
64%

Nincs a fidesznek se programja mert az, hogy soros-migráns-brüsszel, bezzeg az oroszok... az nem program. Becsületükre legyen mondva az ellenzéknek sincs programja.


Olyan szempontból lenne értelme egy gengszterváltásnak, hogy megéreznék, ami a demokrácia lényege volt, hogy a képviselők visszahívhatók a nép által, tehát illene legalább nyomokban a népakaratnak megfelelően ténykedni.

2020. szept. 23. 14:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/32 anonim ***** válasza:
66%

"Ellenzéknek nincs programja"

Igazából a fidesz az egyetlen, aminek nincs programja. Minden elllenzéki pártnak van saját programja, illetve jelenleg közös programon dolgoznak, vagyis a kijelentésed nem állja meg a helyét.


"Az ellenzéki önkormányzat valtásoktól is sokat vártak - természetesen a Fidesz hibájából - mégsem lett semmi jobb"

Igazából de, sok ellenzéki városban/város részben jobb lett, pedig csak 1 éve van ellenzéki vezetés.

Azonban senki nem mondta, hogy csettintésre lesz jobb. A fidesz még mindig elmúlt8évezik, pedig az már 10 éve volt, szóval elég gerintelen már 1 év után az ellenzékre mutogatni, hogy semmit nem tettek.


"kormányváltás esetén is a Fideszre mutogatnának vissza"

Az elmúlt 10 évet ismerve, ez amúgy nem lenne meglepő. A legtöbb mutató szerint csak rosszabbul állunk, mint 10 éve.


"Vagyis nem javulna semmi csak ugyanazt csinálná az ellenzék amit most is azzal a külömbséggel hogy kormányon"

Személyszerint nekem ezzel nicns bajom. Már azzal jobban járnánk, ha nem romlana minden, ahogy a fidesz alatt ez ment.


"Cserébe lenne jó kis megszorítás és túlköltekezés"

Ez amúgy azért hatalmas nagy hazugság, mert az mszp-szdsz kormány nominális annyival növelte az államadósságot 8 év alatt, mint a fidesz az első 8 évében. A különbség az, hogy a fidesz első 8 éve alatt nem volt válság, mint az mszp-szdsz alatt.


"embereket rúgnának ki"

Amivel mi a probléma? A fidesznél elég jól látszik, hogy nem szakértelem miatt kerültek az emberek pozícióba, hanem haveri alapon. El is várnám kormányváltás esetén, hogy ezeket az embereket rúgják ki.

__________________________________________________________________


"van egy jól működő ország, jól funkcionáló kormányzattal és nincs senki más akire le lehetne őket váltani."

A probléma inkább pont ez a hazugság. 2004-es csatlakozáskor a legtöbb EU-s mutató szerint középmezőnyben voltunk. Pl. az egészségügyünk emlékeim szerint a 15. volt. Mára nehéz olyan mutatót találni, amiben nem vagyunk az tusoló 5-ben.

Ma az egészségügyben minden 4. ember azért hal meg, mert nem tesznek bele elég pénzt, úgy nevezik ezt, hogy elkerülhető halálesetek.

Sajnos a fidesz felépítette azt a hazugságot, hogy az ő kormányzásuk működik, pedig nem. Egyszerűen arról van szó, hogy konjunktúrában nem látszottak a problémák.

Most a válság elég jól megmutatta, hogy mi a baj a fidesszel. Az elmúlt 10 évben arról beszélt, hogy milyen jók vagyunk, EU vezető ereje, mi vagyunk a jövő, legjobb gazdasági eredményeink vannak. Beütött a válság és már régiós szintén is a legnagyobb visszaesés nálunk tapasztalható, pedig nálunk alig volt beteg.

A fidesz most azért tolja nagyon, hogy ne legyen lezárás és menjen az ország, mert olyan rossz állapotban van a kormány miatt az ország, hogy simán lehet csőd is.


"már bizonyították, hogy NEM képesek jól vezetni az országot. gyurcsány az egyetlen olyan magyar miniszterelnök aki nem csak megbukott mint miniszterelnök"

Amúgy Gyurcsány kormányzása még ígyis jobb volt, mint Orbán, legalábbis objektív számok szerint.


"de még saját magát is alkalmatlannak tartotta az ország vezetésére és ezért ő maga le is mondott"

Ezt amúgy a megosztó személyisége miatt mondta, nem pedig szakmai alkalmatlansága miatt.

Mármint ha megnézed, hogy lemondása után mit csinált, akkor nagoyn sok minden nem változott, mivel Bajnainak ugyanúgy segített.

Az persze igaz, hogy Bajnai volt a legjobb kormány a rendszerváltás óta, de ez mellékes.


"Most meg vele és azokkal akarnának újra kormányt alkotni?"

Amúgy ha elfogadjuk, amit mond és te ezt tetted, akkor ő nem tervez a kormányban fontos szerepet betölteni.


"Ha lenne olyan politikai erő, amelyről el lehetne hinni hogy tudja kormányozni az országot, akkor lehet hogy ideje is lenne egy kormányváltásnak, de most nincsen."

Van egy pár, amiről még el is lehet hinni, hogy képes rá és javítana az ország helyzetén. Csak a fidesz nem akarja beismerni, mert ugyanúgy meg akarja vezetni az embereket.


"mintha egy jól működő, kényelmes, stabilan előre haladó bár nem extrém gyors hajóról átülnének az utasok egy rakás kis csónakba, amik vagy lyukasak vagy éppen szétesni készülnek, de a tulajdonosaik rendkívül hangosan állítják, hogy azokkal sokkal gyorsabban jutnak majd el a Kánaánba az emberek."

Csak annyit tennék hozzá a hasonlathoz, hogy a jól működő gyors hajó egy szakadék felé hajt, és akkor már jó a példa. Nem hiszem, hogy sokan maradnának azon a hajón, mivel biztos a halál. Egy lyukas csónakban meg csak kérdéses.

2020. szept. 23. 15:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/32 anonim ***** válasza:
81%

engem csak az zavar, hogy Gyurcsánnal akarják leváltani Orbánt

szerintem ezzel veszít is az összefogás szavazókat

2020. szept. 23. 15:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/32 anonim ***** válasza:
85%

Ez azért ellentmondás: "Ellenzéknek nincs programja, egyedül másképp csinálnák mint a Fidesz." Tehát mégiscsak van programja, ami eltér a fideszétől. Egyébként is van, csak nyilván egy fideszes nem veszi a fáradtságot, hogy utánajárjon, a fidesz közeli, kesma tévékben és lapokban meg ugyebár soha nem fogják az ellenzéki pártok programjait imsertetni (inkább szapulják az ellenzéket).


"Nagy valószínűséggel egy ’22-es ellenzéki győzelem után időlegesen le kell mondanunk a jogállam tiszta érvényesüléséről"

Ezzel Fleck arra akart utalni, hogy szerinte nem lehet jogállami módszerekkel leváltani a Fidesz rendszerét. Mert most sincs tiszta jogállam, mivel a hatalmat ellenőrző intézmények a hatalom zsebében vannak (azaz már régen nem ellenőrzik a hatalmat, akárhogy is bizonygatják ezt ezek az intézmények a félrevezető közleményeikben, hanem összejátszanak a hatalommal). Legfeljebb ebből az állapotból lehetne visszahozni az országot, de ez nem sikerülhetne egy csapásra.

2020. szept. 23. 15:14
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!