Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » A miskolci Veres Pálnak miért...

A miskolci Veres Pálnak miért volt jó hitegetnie a városlakókat?

Figyelt kérdés

Igyekszem rövidre zárni.

Ugyebár itt van lassan 1 éve, talán a napokban lesz pont 1 éve, hogy megválaszották polgármesternek és emlékszem, hogy kampányolni meg ígérgetni tudott ő is mint a többi, viszont a nagy ígéretekből nem lett semmi, legalábbis eddig.

Viszont a negatívumok amiket észre vettem vele kapcsolatban, azok a következők:

-Megemelt bérlet és buszjegy árak ami nem gondolom, hogy a miskolciaknak hiányzott volna, de ők tudják.

-Továbbá a város, az egész város ahogy kinéz, az szerintem ocsmány. Múltkor pl. sétáltam a bíróság környékén és elég lelombozó volt ott végig menni és elmondanám, hogy csak akkor lett utána "tisztaság", miután rá 1,2 napra esett az eső..

-A közlekedésben okozott káosz se volt kellemes, amit az eredményezett, hogy egyszerre több részt, útszakaszt lezártak, ráadásul a belvárosban ezzel nem kevés fennakadást, torlódást és bosszúságot okozva az autósoknak.

-A másik, hogy az önkormányzati lakások lakbére is, legalább 40%-al meglett emelve, amire koronavírus vagy "járvány" idején nem gondolom, hogy szükség lett volna.

-És sajnos afelett sem szabad elsiklani, hogy szerintem a közbiztonság is romló tendenciát mutat... Jó az egy olyan dolog Miskolcon ami sajnos mindig jellemző volt, független attól hogy ki volt itt, de összességében nem pozitív az összkép.

Végezetül:

Nem tisztem senkit se megbántani, aki kedveli, de ezalatt az idő alatt én ezeket vettem észre sajnos, nem mondom azt, hogy a többi jó volt, mert biztos nem ok nélkül válaszottak helyettük mást, vagy mondtak le önként, de hogy én szerintem Miskolcon eddig nem történt pozitív dolog, az is biztos.

Lehet ezzel jönni, hogy ez most nem egyszerű időszak, viszont ha arra volt kapacitás, hogy a negatív dolgokat meglépte, akkor ennyi erővel fakíthatott volna valami jót is, de mindegy ez csak az én véleményem.

Arra vagyok kíváncsi, ki hogy látja?

Egyéb észrevétel, tapasztalat amit észrevett az ő ideje alatt.

Meghallgatok mindenkit.



2020. okt. 10. 09:12
1 2 3 4 5
 41/47 anonim ***** válasza:
86%

Én inkább gyengekezűséget látok a városvezetésben. 2019 előtt -bár akkor is voltak cigányok- még viszonylag rendet tartottak. De most az önkormányzat elveszítette az irányítást. 2019 ősze előtt komoly rajtaütések áldozataivá váltak a drogdílerek, most pedig járkálhatnak az utcán, jó hogy egy táblát nem tesznek ki, hogy "herbál eladó".

Az előző városvezetés rendre felszámolta a nyomortelepek egy részét, most ezek mintha visszagettósodnának. Város szerte felújításokkal is ritkábban találkozok, mint másfél évvel ezelőtt.

2020. dec. 21. 14:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 42/47 A kérdező kommentje:

A múltkor hallottam egy olyat, hogy állítólag azt nyilatkozta, nem a legmegfelelőbben vezette a várost, meg elmaradtak az idei évvégi jutalmak, költségvetés hiányában.

Ráadásul terjeng egy olyan rémhír, hogy az 1-es buszt megakarják szüntetni, de remélem, hogy nem lesz belőle semmi. Komolyan mikor mond már le?

2020. dec. 31. 22:52
 43/47 anonim ***** válasza:
0%
Ugyanarra megy az a busz, mint az 1-es villamos, bírd már ki nélküle & bírj ki egy hírt anélkül, hogy Veres szidására használnád.
2021. jan. 1. 01:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 44/47 nemaRendőrség ***** válasza:
100%

Ja, végülis nincs szükség 2es buszra sem, mert ugyanarra megy mint a 12es. Ha már itt vagyunk akkor a 14 is párhuzamosan fut vele, arra végképp semmi szükség.


Avasra is minek ennyi járat. Ott a 35 és kész.

2021. jan. 1. 09:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 45/47 A kérdező kommentje:

Te nekem ne mondd meg, hogy mit csináljak világos?!

De tudod mit igazad van..

"Szegény" tutyi mutyi veres, hogy tényleg teljesen alkalmatlan kb. mindenre és, hogy milyen rendes..

Hogy oda ne rohanjak.

Boldog új évet kívánok!

Valamelyik nap egy két ismerőssel beszélgettem és szóba került az 1-es busz hogy mi lesz a sorsa és akkor egyikük megjegyezte, hogy:

"verespali jövőre le fog mondani"

Vissza kérdeztem, miből gondolod?

Válasz?

"Ilyen vezetés mellett, meg amiket eddig "csinált" csodálkozol?"

Hát jogos és hozzá teszem egyikük se kormányközeli, de ellenzéki pártállású sem, hanem reálisan gondolkodó és józan, épeszű emberek!

De egyébként lehet itt a járvánnyal jönni, de ha lett volna benne annyi gerinc és tartás, akkor nem lépte volna meg a már párszor, általam megemlített dolgokat.

Ha már jót nem tud, akkor maradt volna nyugton a P*****án!

De kampány idején bezzeg dumálni tudott, arra volt esze.

Egyébként pár hete, több ismerősöm megjegyezte, hogy T.Asztalos, Kobold, Káli és Kriza és a jó ég tudja, hogy kik voltak még ezeken kívül, de azt mondták ők se voltak valami nagy durranás és egyikük se volt nagy szám, de még ők is jobbak voltak, mint ez!

Hát lehet van benne igazság.

Én főként a Káli, Kriza időszakra emlékszem főként és nekik szintén voltak bűneik, de még ők is jobbak voltak, mint ez.

Mindenesetre akik megszavazták és most panaszkodnak, hogy kitértek a hitükből azoknak megmondtam, hogy b****tok meg, ti szavaztátok meg! Ezt akartátok, megkaptátok, így jártatok!

Fogják be a szájukat és legyen kuss a nevük!

De nagy okos. Ha azt mondod, hogy a villamos és az 1-es busz ugyanoda megy, akkor azt mondanád azoknak is, akik az északi rész lakótelepek környékén lakik, majd gondolom készséggel át séta fikálnak a déli részre, vagy aki a Kiliánból megy a belvárosban és pl a rendőrség, vagy a piac környékén lesz dolga, annak milyen jó lesz leszállni a városháztéren, vagy a jó Isten tudja még hol, plusz nem kevés kerülőket tenni és nem a fiatalabbakra gondolok, hanem az idősekre, vagy akiknek ez a járat jelentett, egyedüli alternatívát.

2021. jan. 1. 12:03
 46/47 A kérdező kommentje:

#44 Hagyd..

Sokaknak még mindig veres az "Isten"

Meg is "hálálja" a miskolciaknak a megszavazott bizalmat, de úgy kell nekik.

2021. jan. 1. 12:11
 47/47 A kérdező kommentje:

Tanulj meg értelmezni "okoska"😏

Nem voltam soha párttag, most sem vagyok és nem is leszek az.

Arra a szintre nem süllyedek, azt meghagyom másnak.😉

De igen. Azt látom, ha valaki nem védi ezt az ökröt, akkor azt már lehordják mindennek, de ha meg agyba főbe dicsérik, akkor milyen rendes az is, aki vele szimpatizál.

Jó!

Megfordítom a kérdést!

Ha nem veres lenne itt, hanem X y akárki más, változna valami?

Lenne valami észrevehető változás?

Sőt.

Kobold mit csinált?

Káli mit csinált?

Kriza mit csinált?

A mostani mit csinál?

2021. jan. 1. 16:30
1 2 3 4 5

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!