A 80-as évek elején mennyire volt nehéz Magyarországról kijutni Párizsba?

Én 74-ben voltam a barátnőmmel Bécs-München-Párizs-Le Havre és vissza. Három hét, vonattal és (Franciaországban)stoppal.

Be kellett adni az Útlevélkérelmet amit mindkettőnk munkahelyén a személyzetis aláírt - mármint, hogy javasolja az útlevél megadását. Mikor megjött az útlevél, osztrák, német és francia vízumot kellett intézni, ezt már a követségeken, személyesen. Megkaptuk a MNB-től az engedélyt a fejenként 75(!) Dollárra(mondjuk Münchenben ingyen voltunk három napot és kissé megtámogattak bennünket az ottani rokonok is).

Hogy ez abban az időben bonyolult volt? Igen de menni akartunk...és haza is jöttünk...

1963-tól a következő volt a rend:

3 évente lehetett személyes nyugati külföldi útra útlevélben engedélyt kérni (útlevelet bárki kérhetett, engedély nélkül semmire sem volt használható). Ehhez egy (ma is) szokásos adatokkal rendelkező kérelmet kellett beadni. Munkahelyi javaslat azért volt előny, mert ez arra utalt, hogy az illetőnek van munkahelye, kevésbé marad kint. Egyébként nem kellett, úgy hosszabb ideig tartott az elbírálás. Az útlevél meghatározott ország(ok)ba szólt, és feljogosított 75$ megvételére (természetesen létezett feketepiac is).

A szocialista országokba való kiutazáshoz beütöttek egy olyan pecsétet, amely öt évre szólt, évente egyszer bármely ország meglátogatására jogosított minden további procedúra nélkül (adminisztrálták).

Ezen felül, bárki jogosult volt utazási irodában évente egy külföldi útra, ha jól emlékszem, 50$ költőpénzzel. A világ majdnem minden országába szerveztek utakat. Sokan csinálták, hogy bejelentkeztek évente a kívánt országba egy rövid útra, és elfelejtettek a csoporttal visszajönni, ha 30 napon belül hazajöttek, senki se törődött ezzel. Magam is ezt játszottam, a 3 év kissé ritka volt. Ekkor persze a pénzt mindenki úgy intézte, ahogy tudta (tudta!).

A szocialista országokon kívül mindenhová kellett vízum, ezt érvényes útlevél birtokában mindenki maga intézte (vagy az utazási iroda).

Egyébként

Ahogy az előző válaszok rávilágítanak, nem volt egyszerű.

A pakliban az is benne volt, hogy a hatóságoknál elbukik a kérelem, engedélyt sem adnak az utazásra, de akik megkapták az engedélyt, azoknál jött a következő "házi feladat", az elegendő költőpénz beszerzése, kivitele, ami törvénybe ütközött... a feketén beváltás, és a kivitel is.

A szűkös valuta keret (még a feketén beváltottal együtt is) bekorlátozta a lehetőségeket, meg kellett gondolni, mire költ a magyar turista.

Forintot tilos volt kivinni, és értelme sem volt, a szocialista blokkon túl szinte semmit nem ért, el sem fogadták, nem lehetett forinttal fizetni.

A környező "baráti" országokban nem hivatalosan lehetett forinttal is fizetni, főleg a határ közeli településeken - onnan jöttel hozzánk vásárolni - de kivinni oda is tilos volt (tehát szintén csalni kellett, hogy elegendő költőpénz legyen)

#3#

A Szovjetunióban tiltott zónák voltak, ahová tilos volt belépni (pl egész Vlagyivosztok a hadi kikötő miatt, stb), de nem rémlik, hogy azért nem volt nagy turista forgalom a Szovjetunió felé, mert tiltva volt, hanem mert nem is akartak oda utazni...

Bonyolultabb volt, mint a többi szoci országban turistáskodni, mert az oroszoknak részletes leírás kellett volna, hogy kihez, hová, mikor, utazna... és engedélyeztetni kellett... volna, de nem is nagyon mentek a Kárpát-aljánál messzebbre.

Kivéve a párt által szervezett Moszkvai, Leningrádi utazásokon résztvevőket, illetve a főiskolán oroszul tanulókat, akik fél évet voltak kint tanulni.

Így a szigorú feltételek nem igen zavartak senkit, hisz nem is akartak oda utazni.

5

A szakszervezet is szervezett nőnapi vonatokat a Szovjetúnióba.

#6#

Persze, éppen arra próbáltam utalni, hogy lehetett a Szovjetunióba is kiutazni, csak nem volt rá túljelentkezés, valahogy nem oda vágytak az emberek, ha a külföldi utazás szóba került :-)

Ismerek néhány embert, aki járt akkoriban a Szovjetunióban, volt, aki csak a párt, vagy szakszervezet által szervezett utazáson, de voltak főiskolások akik kint tanultak fél évet, és voltak, aki csak a Kárpát-aljáig utaztak, ahol még magyarul is megértették őket.

Mit mondja, többnyire nem hagyott bennük mély érzelmeket, hogy de jó lenne Moszkvába, Leningrádba vissza menni... főleg azért mert a boltok olyan üresek voltak, amit mi itthon el sem tudtunk képzelni.

Bementek egy vendéglőbe, nem volt csak scsí (káposzta leves), borscs (cékla leves), és vodka. Sör, vagy bor semmi.

Moszkvában szinte kötelező program volt a Vörös tér, a Lenin mauzóleum meglátogatása. Onnan pl annyi maradt meg sokak emlékezetében, hogy mennyit köpködnek az oroszok a téren áthaladva... nem tudták, hogy az általános szokás, vagy amolyan csöndes lázadás lenne.

#7 leírásod jórészt hamis mítoszokon alapul.

A Szovjetunióba pontosanannyira volt nehéz kiutazni, mint bárhová másképp, csak más feltételekkel. Lehetett menni utazási irodával, mint bárhová. Lehetett menni hivatalosan, politikai vagy szakmai utakra, például egyetemi kapcsolatok alapján. Lehetett menni egyénileg, ehhez meghívólevél kellett. Ez vagy egy szovjet állampolgártól érkezett vagy akár egy hivatalosan kint tartózkodó magyartól (formálisan a lényeg az úgynevezett felelősségvállalás volt). Meghívólevéllel kizárólag a magyar Inturist irodán keresztül lehetett intézni, ők határozták meg a szállást. Ez valójában kényelmes volt, mert nem volt vele gond, és bizonyos értelemben nyugatiként bántak az emberrel, nagyon jó minőségű hotelekben lakhattak. Utána az adott városban szabadon lehetett közlekedni, senki sem kérdezett.

Aki kocsival ment (egy kisebb rész ezt tette), annak útitervet kellett leadnia, szálláshelyekkel (település), és célállomással. Ezt szúrópróbaszerűen ellenőrizték. (Egyiptomban és néhány arab országban ma sokkal szigorúbb az ellenőrzés, kisebb a lehetőség).

Ha más település turisztikai látványosságait akartad megnézni, legegyszerűbb volt a helyi idegenforgalmi irodában benevezni valahová. Néha kellett kicsit udvarolni, de ez személyfüggő és nem rendszer volt. Mindenhová nem lehetett menni.

Egy fontos szempont: az ilyen központi szervezésű államban sok a formalizmus, ezért az ellenőrzés kellően laza volt. Egy példa: szerettem volnabemenni a Lomonoszov egyik kollégiumába, egy egyetemi barátom kölcsönadta a própuszkját (azonosító), mivel nem beszéltem elég jól oroszul, azt a tanácsot adta, morogjak kissé haragosan valamit. A szigorú kerberosz úgy kapta össze magát, hogy ihaj. Voltam tiltott városban is, a kalauznak éjjel beszélgethetnékje támad, megkínáltam cigarettával, nem zavarta, hogy kissé törve beszélek.

Az kétségtelen, kellett némi odafigyelés, empátia, barátság. Majdnem mindent lehetett. A boltok valóban üresek voltak. De például hal, káposzta, uborka tonnaszámra volt kapható Moszkvában.

#8#

Hamis mítoszokat említesz, aztán leírod, hogy milyen stiklikkel sikerült neked bejutni néhány helyre, amihez ugye kapcsolatok kellettek, ami viszont nem volt jellemző, hogy van, az átlag magyar meg nem is nagyon vágyott meglátogatni a Szovjetunió csodáit.

A kérdéstől rendesen el is kanyarodtunk Párizs nem Moszkva :-)