Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Miért sérti egyesek érdekeit...

Miért sérti egyesek érdekeit a kommunizmus és ebből kifolyólag miért gyűlölik?

Figyelt kérdés

A kapitalizmusban az arra érdemtelenek a gazdagok míg az arra érdemtelenek a szegények amit a rendszerváltás óta itthon is tapasztalunk a saját bőrünkön...


Ez igazságtalan.


A szocializmus azt a célt tűzte maga elé (és ezt meg is valósította) , hogy ezt a két "tábort" egymáshoz közelebb hozza tehát az arra érdemtelenül meggazdagodókat "visszáb vegye" míg az arra érdemtelenül elszegényedőket "felzárkóztassa".


Ez a terv sikerült is a Kádár-rendszerben hiszen nem voltak szegények és nem voltak gazdagok. Minden ember egy bizonyos körön belül mozgott.


Ez már igazságosabb.


Nem volt persze tökéletes hiszen pl. a butikosnak jobban ment mint a postásnak DE olyan égbe kiáltó különbségek nem voltak mint a kapitalizmusban-mint ma.


Namost a kommunizmus feladata (amire nem volt idő mert BELÜLRŐL verték szét a rendszert az ellenzékiek akiknek nem tetszett, hogy nem lehetnek gazdagok...) az volt, hogy a két réteg nemcsak, hogy összébb kerüljön de el is választódjon úgy, hogy az ARRA ÉRDEMESEK LEGYENEK A GAZDAGOK ÉS AZ ARRA ÉRDEMESEK A SZEGÉNYEK.


Mindenkinek amennyi jár!


És ez sérti sokak érdekeit. Sérti mert meggazdagodni csak aljas módon (lopva, csalva, hazudva) lehet. Becsületes úton-módon nem lehet meggazdagodni.


Van aki dolgozik és van aki pénzt keres...-ez a kapitalizmus érdeke.


A rendszerváltás óta sokan meggazdagodtak munka nélkül.


És akik szídják a kommunizmust EZÉRT teszik. Mert tudják, hogy ha megvalósulna ők akik képtelenek tisztességesen élni elvesznének. Nekik a kommunizmusban nem lenne helyük. Ők vagy börtönben lennének vagy disszidálnának. Mert a munka sokaknak büdös...


Akik a rendszerváltás előtt is disszidáltak mind-mind gazemberek voltak. Nem akaródzott nekik dolgozni DE jól élni, munka nélkül nagyon is!


Ezek a legnagyobb igazságok.


Aztán jött a rendszerváltás és hazajöttek hiszen már itthon is meg lehetett gazdagodni munka nélkül.


Nahát ez nem tetszik sokaknak. Ezért szídják a kommunizmust.


Még egy mondat...


Egyesek nem tudják hogyan ismerjék fel a rendes embert és az aljast. Nagyon egyszerű.


Az aljas ember ismérve, hogy szídja a kommunizmust mert munka nélkül akar meggazdagodni.


A rendes ember pedig az aki munkával, becsülettel, tisztességgel akar élni. Persze ez utóbbi a kapitalizmusban nehezen él hiszen a kapitalizmusban az arra érdemtelennek megy jól. Aki tud lopni, csalni, hazudni, harácsolni, másokat kizsákmányolni, mások munkájából meggazdagodni.


2021. márc. 25. 14:25
1 2 3 4
 21/32 A kérdező kommentje:

A 19-es hozzászólásom Ui. előtti (vagyis afeletti része) a 18-as hozzászólónak is szól. Ő egy komoly kérdésen gúnyolódik és nem törődik vele, hogy az arra érdemtelenek gazdagok, stb...


Kár. Dehát ő is csak egy aljas ember. Kapitalista.

2021. márc. 25. 15:21
 22/32 anonim ***** válasza:
100%

Forr már az agyad? Ölnél egy kicsit mint az elvtársaid? :P

Olyan rossz, hogy nem teheted meg igaz? :(

:DDDD

2021. márc. 25. 15:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/32 A kérdező kommentje:

22:


Provokálni akarsz de nem veszem fel a kesztyűt. Annakidején a javítóintézetben megverekedtem egy olyannal mint te kisfiam. Tudod hogyan zajlott? Miközben ütöttem-vertem közben tépkedtem le a ruhadarabjait. És a harc végén alsógatyában, tetőtől-talpig véresen, sírva feküdt a földön. Legyőztem.


Erről ennyit.


Azóta sok év telt el. Az illető gyerek (akkori gyerek) később disszidált. Ő sem akart munkából élni. Mint te sem 22-es. Ezért haragszol a kommunizmusra.


Eljön még a mi időnk amikor MI JÖVÜNK és akkor...ezt a világjárványt kell úgy meglovagolni mint Lenin az I Vh-t.


És egyet ígérhetek.


Ha kommunizmus lesz lesznek gazdagok és szegények de mindenki érdemei szerint.


Aki EZT támadja nem rendes ember. Gazember. Mint a 22-es.


Ui:Közben a 14-es újra és újra ír. Ez a neve O.Viktor fan

Nagyon vérszomjas. Képzeletben már az őseimet is kiirtotta. Akik a Horthy rendszerben cseéldek voltak és egyik dédnagyapám nem telt úgy el hét, hogy ne kapta volna meg a 25-öt...de ez már nem tartozik ide.


Az öregem is gyűlölte az igazságtalanságot, a gazdagokat, a tolvajokat, mások kizsákmányolóit.

2021. márc. 25. 15:32
 24/32 anonim ***** válasza:
100%

Kedves Kérdező!

Egy kissé eltévedtél. A Kádár-rendszerben sem voltak egyenlőek az emberek,és nem mozgott mindenki egy bizonyos körön belül. Voltak az egyenlőek,meg az egyenlőbbek.


"Ez a terv sikerült is a Kádár-rendszerben hiszen nem voltak szegények és nem voltak gazdagok. Minden ember egy bizonyos körön belül mozgott."


Voltak gazdagok,és voltak szegények,pont mint most.



Igaz,a Kádár-rendszer gulyáskommunizmusa sokkalta elviselhetőbb volt mint a Rákosi-rendszer. Ehhez viszont hozzá kell fűzni,hogy azt az életszínvonalat hitelekből tartották fent.



Összességében a kommunizmusról:

Nagyon szép elmélet,de nem megvalósítható!

2021. márc. 25. 15:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/32 anonim ***** válasza:
100%
Fiúk, miért idegesítitek magatokat vele? Jelentsétek, oszt kész..
2021. márc. 25. 18:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/32 anonim ***** válasza:
100%

Hogy ki van a vén komcsi. Elkezdi "majd ha kommunizmus lesz"


Fetrengek a röhögéstől 😆😆😆

2021. márc. 25. 18:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/32 anonim ***** válasza:
100%
Te nagyon hlye vagy... 😔😑😒
2021. márc. 25. 19:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/32 anonim ***** válasza:
#25 Megtettem. valamiért ez a kérdés és a kérdező valóban törvényt sértő és felháborító megnyilvánulásai szabadon maradhattak azóta is.
2021. márc. 25. 22:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/32 anonim ***** válasza:

#28

De a kérdezőt törölték, mert privátot nem tudsz neki küldeni.

2021. márc. 26. 21:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/32 anonim ***** válasza:

#29 Csak letiltotta.

Ha a kérdezőt törölték volna akkor eltűnt volna ez a kérdés is.

2021. márc. 26. 21:31
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!