A Fidesz miért ül fordítva a lovon? Miért az Ellenzék lejáratásával foglalkozik, ahelyett hogy saját érdemeit sorolná amit az elmúlt 12 évben elért?

Nem biztos, hogy fordítva ülnek a lovon. Szerintem tudatos döntés. Lehet, hogy tényleg hatékonyabb a kampány, jobban elérhető a mozgósítás, ha a baloldalt támadják, potenciális veszélyforrásnak állítják be őket és hangsúlyozzák a választások "sorsdöntő" jelentőségét. E mellett azért van szó bőven az eredményekről is a kampányban (pl. munkahelyteremtés, foglalkoztatottság, fizetések, nyugdíjak emelkedése, családtámogatás, határvédelem stb.), mivel a bizonytalan szavazókra ez hathat jobban. Viszont azok a bizonytalanok, akik talán el is mennek majd szavazni, relatív kevesen vannak, nem rájuk támaszkodnak a pártok.

A baloldal részéről is tudatos stratégia lehet, hogy a kampányt az Orbán-kormány támadására helyezik, ők is hangsúlyozzák a szavazás sorsdöntő, sorsfordító szerepét, törekednek az ellenzéki szavazók mozgósítására. E mellett a kormányzási tervek, konkrét javaslatok inkább háttérbe szorulnak belső és külső politikai okok miatt. Náluk sem a bizonytalanok megnyerése a fő cél.

"Jo bornak nem kell ceger! :)"

Ha így lenne, elég lenne csendben maradniuk.

De az a tény, hogy a politikai ellenfeleiket próbálják lejáratni, ráadásul valótlan állításokkal, nekem azt üzeni, hogy annyira nem jó az a lőré

Az intézményrendszer, a hatalmi struktúrák és a gazdaságpolitika közötti kapcsolat kulcsfontosságú a kortárs demokratikus hanyatlás elemzői számára. Észak-Macedóniától (Gruevszki) Magyarországig (Orbán), Indiától (Modi) Brazíliáig (Bolsonaro) az illiberális vezetők nem egyszerűen azért csorbítják a demokratikus képviseletet, hogy hatalmon maradjanak, hanem azért, hogy az illiberalizmus mögött álló felsőbb társadalmi osztályoknak kedvező gazdaságpolitikát hajtsanak végre.

Orbán Viktor erőfeszítése a demokrácia megkurtítására és a gazdasági konfliktusoknak kulturális-identitáspolitikai összecsapások irányába történő átterelésére szintén azt a célt szolgálja, hogy a nemzeti burzsoázia új kiváltságait megszilárdítsa. Orbán nem egyszerűen hatalmon akar maradni. Hosszú távon erőforrásokat épít az illiberális társadalmi koalíció számára, valamint csökkenti az illiberalizmus ellenzőinek lehetőségeit.

A demokrácia hanyatlása Orbán alatt nem vezetett eltéréshez a neoliberalizmus magjától, Orbán nacionalista melldöngetése ellenére sem. A pénzügyek, illetve az energetika terén valóban végbement egy szelektív gazdasági nacionalista fordulat. Az adózás, a költségvetési politika, a makrogazdaságpolitika, a munkaerőpiac szabályozása és a szociálpolitika azonban nemcsak neoliberális maradt, hanem Orbán autoriter kapitalizmusa alatt egyre inkább azzá vált. Magyarország esete jól illeszkedik a nemzeti-populista neoliberalizmus vagy neo-illiberalizmus globális felemelkedésébe. A demokrácia és a neoliberalizmus sorsa szorosan összefonódik. A neoliberális ellenálló képesség a neoliberális ortodoxiával szembeni erők sikeres elfojtásától függ.

A neoliberalizmus és a demokrácia nem feltétlenül ellenségek, de nem is barátok. „Barátságos ellenségek” (’frenemies’), ahogy Madariaga megállapítja. A kimenet a társadalmi koalíciók erejétől függ.

A neoliberalizmus és a demokrácia közötti kapcsolat tehát bonyolultabb, mint azt egy leegyszerűsítő olvasat sugallaná: „úgy tűnik, hogy a neoliberalizmus túlélőképessége megvédte a demokráciákat a populista mozgalmak csábításától”