Milyen szocialista kommunista időkbeli abszurd történeteket ismertek?

Még utána is sok vicces történt, aminek az eleje ott kezdődött!

Egy csomó MSZMP-s elvtárs például liberálisként ébredt a rendszerváltás másnapján, aztán egy szép napon egy konzervatív kereszténydemokrata nézett rájuk vissza a tükörből. Alig lettek úrrá a sokkhatáson, máris illiberálisnak kezdték érezni magukat - az egyedüli dolog, ami egy ilyen zaklatott életút során kicsit mindig meg tudta nyugtatni őket a képviselői, házelnöki, miniszteri fizetés volt a számlájukon.

Kérdező, amiket példaként hoztál, az az ötvenes évek, amire csak a 75+ generáció emlékszik. A Kádár-rendszer konszolidáltabb éveiben nem volt ilyen. A propaganda profi volt, akár csak manapság. Az információs monopólium miatt még profibb, mert ma azért még néha előkerülnek olyan abszurd sztorik, mint a lomb nélküli lombkorona-sétány. Tehát nem voltak abszurd történetek, a Rákosi-rendszer óvatos kritikája viszont már akkor előkerült, ahogy Hofitól idézed is.

(Hofi amúgy maga is a propaganda része volt, előadta a közülünk való prolit, aki éveket vár a Wartburgra, közben meg sportmercivel ment a panorámás nyaralójába, meg a pártelitnek szánt Egyetértés vadásztársaság tagjaként vadászhatott.)

Ami az 50-es éveket illeti, anyósom mesélte, hogy alsóban a vörös csillagot kérték meg a tanító nénivel (kvázi imádkoztak) hogy állon el az iskolaudvaron az eső.

Én inkább a munka frontján tudnék mesélni.

A gyárban, ahol dolgoztam, ketten mentek targoncával. Az egyik vezetett, a másik csak ült mellette. Egy kanyarban kiesett az öreg, bele egy nagy papírkupacba, és elaludt. Mindenki őt kereste. Éjjeles műszakban a gyár 70%-a aludt, aki nem tudott, az ivott vagy kártyázott.

Egyik munkatársunknak esküvője volt, és azutáni héten betolatott a rámpára a kocsijával. A portások kaptak 10 liter bort, és beengedték másik 40 liter borral, amit a norma lehozása után fröccsnek megittak a dolgozók. A portások is berúgtak műszak végére természetesen.

Egy munkatársam délutános műszakban annyira részeg volt, hogy hazakérte magát, de csak a felsővezetőség buszai jöttek 4-re. Beültették magukhoz, és hazamentek.

A gyárban(gépgyár volt) a lakatosok csináltak talicskát, betonkeverőt, kerítést, szőlődarálót. Mindent kihoztak a gyárból.

Munkatársam annyira berúgott délutános műszakban, hogy belesett egy kalodába, és csak a reggeles műszakban ébredt fel.

Utcabelim reggel bement a bánya kapuján, de kicsit túlment harmadmagával, és a közeli falu kocsmájában kezdték a műszakot.

A bányászok addig nem mentek le a mélybe, amíg le nem húztak legalább 2-3 felest. A bányaigazgatót is először a kocsmába vitte a sofőrös autó.

Némely buszsofőr is lenyomott 1 sört két forda között.

Szomszédom kommunista szombatokon építette a házát a munkatársaival, papíron a szocialista hazáért dolgoztak, és a munkahelyükön voltak.

Utcabelim a TSz-nél dolgozott, és sokszor elvitte a tolólapos traktort a szőlőhegyben letolni az dűlőutakat munkaidőben.

Ismerősöm a közútnál dolgozott, egy KPM-telep őrzését bízták rá sokszor. Ez azt jelentette, hogy a közeli kocsmában itta az unicumot, vagy az őrkutyákat vitte fürdeni a patakra.

A szomszéd faluban a TSZ a tehenészetet akarta bővíteni, hoztak 100 nm hullámpalát. Mire elkezdődött volna az építkezés, a melósok hazahordták az összes építőanyagot. Nem történt semmi, rendeltek újat.

Építkezéseknél 1 csík cigi a sofőrnek, 1 l pálinka az építési ellenőrnek, és több lett az építőanyag, és nagyobb lett a ház.

Ismerek olyan bányászt, aki 14 évesen vájárképzőbe került, utána a bánya szivattyúkamrájába került beosztásra. Csak gombokat nyomkodott, éjjel-nappal ott volt, 36 évesen(mivel az iskola beleszámított) elment nyugdíjba.

Ismerőseim délelőttös műszakban a bányaudvaron pörköltet főztek, és sörrel öblítették le.

A kertes házak legalább 15%-ánál volt vasúti sín otthon, minek, ki tudja. :D

A mélyművelésű bányáknál a bányászok hazavitték a th-vasakat, a drága vörösfenyő-gerendákat tűzre, mindnet, ami mozdítható. A falum szőlőhegyén még most is nem egy csille van esővíztároló gyanánt.

Munkatársam, aki 1982-ben az egyik megyeszékhely műemlék-helyreállítási osztályán dolgozott. Mivel a téli, fagyos időszak miatt akkor szünetelt a munka, így október elejétől áprilisig csak be kellett menni a telephelyre. Effektív munka addig nem volt, de kötelező volt ott lenni.

Kemény ivászat, kártyázás, az igazgatónőnek boltba menni, közben kocsmába beugrani volt a napi program.

Egyszer az igazgatónő megérezte a pálinkaszagot az öltözőben, és leszúrta a melósokat. Ők szánakozva megkínálták, mire: Jólvan, töltsetek nekem is!

Aki a legrészegebb lett a műszakban, az másnap büntetésből rakta a kályhát, hamuzott, és havat lapátolt.