Mikor szüntetik már be végre ezt a rendeleti kormányzást? Gátlástalanul visszaélnek vele, mondvacsinált indokokkal vezették be. Nem tűnik fel senkinek, hogy semelyik másik országban nincs ilyen?
"Itt megnézheted milyen minisztériumok milyen rendeleteket hoztak és ezeknek így is kell megszületnie, semmi köze hozzá a veszélyhelyzetnek:"
Ha nemis a mobilhasználat esetében, hát csomó más ügyben a veszélyhezetre hivatkozva hoztak hozzá nem köthető rendeleteket. Ilyen volt a köz nélküli közmeghallgatás intézményesítése, a tanárok sztrájkjogának elvétele, illetve kirúgásuk könnyítése, az önkormányzatok adhoc kivéreztetése miközben azért is veszélyhelyzeti rendeletet hoztak, hogy ne kelljen közterület használati díjat fizetni a fővárosi önkormányzatnak a tűzijátékok után.
#13 EZ A DOLGA a parlamentnek, hogy törvényeket alkosson és változtasson meg ha szükséges. Ez azt jelenti, hogy VÉGEZTÉK A DOLGUKAT és nem vakaróztak.
Amúgy érted is ugye, hogy ez mint jelent? Pl. ha változtatnak egy adószabályt akkor az egy rakat másik törvény változását is okozza, hiszen azokban is szerepel ez a jogszabály.
#11 Vagyis kiderült, hogy tévedtél, semmi olyanról nincs szó amit hittél, de ennek ellenére lepontoztad a válaszodat és folytatod egy kibúvóval, hoyg 'de akkor is...'.
Nem! Tévedtél!
Valóban van pár olyan rendelet amit a veszélyhelyzeti kormányzásra hivatkozva hoztak meg és tényleg van közte olyan amit vitatnak - joggal - hogy kellett-e így meghozni, mert annyira azért nem volt sürgős, simán mehetett volna a normál parlamenti menet szerint is, de ettől még nem igaz amit állítasz. A parlament végzi a dolgát és a rendeletek 99%-a az amúgy is rendelet lenne, nem kell hozzá veszélyhelyzet.
#10 A mobilos csak egy példa volt, mivel ez volt országos szinten a legutolsó hozott olyan rendelet, amely nagyobb vihart kavart a médiában és mindenhol máshol. De már mások felhozták a többi példát is, és még ezer ilyet lehetne. Nem a veszélyhelyzethez kapcsolódó rendeleteket hoznak, hanem teljesen másokat.
És nincs igazad. Ezeket korábban sem rendeleti formában hozták, hanem beadtak egy javaslatot a parlament elé, amit megvitattak, majd megszavaztak (Így működött a veszélyhelyzet előtt), de hát már ki emlészik rá? Hiszen covid óta nincs parlament.
"EZ A DOLGA a parlamentnek, hogy törvényeket alkosson és változtasson meg ha szükséges. "
Csak azt nem fogod fel a diónyi nagyságú pulyka agyaddal, hogy nem a parlamentbe nyújtanak be javaslatokat, nem a parlamentbe szavaznak meg új / régi törvényeket, hanem Orbán Viktor kigondolt valamit este 11 órakor, megírja éjfélig az új törvényt, majd feltölti és reggel 6 órakkor már hatályba is lépett. Egyedül, egyszemélyben hozhatnak új törvényeket.
Magyarországon nincs már parlamenti működés.
"#11 Vagyis kiderült, hogy tévedtél, semmi olyanról nincs szó amit hittél, de ennek ellenére lepontoztad a válaszodat és folytatod egy kibúvóval, hoyg 'de akkor is...'."
Egyrészt a saját válaszaimat nem tudom pontozni, másrészt pedig én egy eltérő személy vagyok, mint akire gondolsz, így nem is tévedhetek olyasmiben, amit nem is állítottam. Mihez tartás végett most megjelenítettem a felhasználónevemet, elvileg 24 órán belül mindenhol megjelenik majd.
"Valóban van pár olyan rendelet amit a veszélyhelyzeti kormányzásra hivatkozva hoztak meg...annyira azért nem volt sürgős..."
Örülök, hogy azért van valamennyi összekötő zátony közöttünk ebben.
"A parlament végzi a dolgát és a rendeletek 99%-a az amúgy is rendelet lenne, nem kell hozzá veszélyhelyzet."
Szerintem egyikünk sincs annak az időnek és képességnek a birtokában, hogy a több mint 1000 veszélyhelyzeti rendeletet végignyálazzuk és ítéletet tudjunk mondani felettük. Én azt tudom neked önbizalommal mondani, hogy:
- Sokszor hoztak már úgy szabályozást, hogy annak nem volt köze a veszélyhelyzethez, ezáltal visszeéltek annak technikai előnyeivel, főképp saját politikai és gazdasági érdekeik okán.
- 2022-ben az összes kormányrendelet 41,5%-a, az összes jogszabálynak pedig a 18,5%-át adták ki a veszélyhelyzeti kormányrendeletek. Az elmúlt 4 évre vetítve pedig több mint 1000 darabról beszélünk, amit egyébként a Helsinki Bizottság szedett össze, nem a MiHazánk (ezzel csak az előttem lévő hozzászólót helyesbítem).
- Ez a számosság nem onnan ered, hogy utána más jogszabályokat is le kell módosítaniuk, mert normális esetben a módosítási szükségletek a rendeleti előterjesztésben már benne vannak, vagy egy következőben teszik még hozzá.
- És amiért egyedül Magyarországon van veszélyhelyzet és erre hivatkozó rendeleti kormányzás, már az is megkérdőjeleződik, hogy BÁRMELYIK ilyen rendeletnek volt-e létjogosultsága megkerülni a szokásos parlamenti ügymenetet. És ahogy telnek az évek, lesz ez a kérdőjel egyre nagyobb és nagyobb.
Erre az utolsó pontomra még jobban nyomatékosítanék, mert igazából már van rá referencia: bevándorlási válsághelyzet. Ez a válsághelyzet 2015-ben jött be, akkor még mondjuk azt, hogy teljes joggal, de aztán RÁNK RAGADT! 2017-re már annyira visszaesett a bevándorlók száma, mint amilyen 2013-ban, 2014-ben is volt, amikor még nem volt válsághelyzet. 2020-ban a világjárvány hozta lezárásokkor PLÁNE nem volt mozgás a határon. És mégis újra és újra és újra meghosszabbították a válsághelyzetet, egészen a MAI NAPIG.
Úgy tartanak fenn rendkívüli jogalkotási rendeket, hogy azoknak vagy nincsenek objektív követelményei (lásd: rendeleti kormányzás, ahol szó szerint 1 mondatos indoklással hosszabbítják meg), vagy ha vannak, azok sem teljesülnek (lásd: bevándorlási válsághelyzet).
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!