Unió tényleg ide hordja szemét árut drágabban?
Igen és nem.
Sok cég megteszi, hogy másféle alapanyagokkal, másféle összetétellel készíti el a termékeit és ezt nem jelöli a terméken. Ezek között van olyan ami elfogadható változtatás és van ami nem az.
Végeztek ilyen összehasonlításokat, nem is egyet, és tényleg igaz. Az már vitatott, hogy ez szemét-e vagy sem.
Vannak olyan termékek ahol egyértelműen gyengébb minőséget hoznak ide. Ilyenek voltak a korábbi vizsgálatok esetében pl. a gyorslevesek (zacskós leves), csokoládék közül pár. Utána lehet keresni ezeknek a teszteknek, végeztek ilyeneket hivatalosan a magyar állam szervei is meg nemrég valami uniós szervezet is, meg persze egy csomó összehasonlítást végeztek a médiában vagy csak a közösségi médiába feltöltve civilek.
Vannak olyan termékek ahol eltér az összetétel, viszont elfogadható okkal, azért mert a magyar ízvilág másmilyen és az emberek jobban kedvelik az így készült terméket itt, a másfélét meg máshol. Pl. amikor oliva olajat helyettesítenek napraforgó vagy más olajjal, tényleg nagyon más az íze és én sem szeretem a pörköltet oliva olajjal. Van még pár hasonló.
Ahogy minden cég ami nyereséget akar, megpróbálják a legkisebb költséggel a legnagyobb hasznot elérni. Csak azt ne higgye senki, hogy a magyar cégek mások és nem tesznek elénk vacakot ha megtehetik.
A magyar kormányzat már sok éve próbál fellépni a gyengébb minőségű termékek ellen és az uniós szinten indított "feljelentésük" már régóta asztalon van. Valami elmarasztaló döntés született is bizonyos ügyekben, de sajnos valódi megoldás nem született - ahogy más dologban sem ami az unió feladata lenne.
Sajnos a magyar kormány nem tehet többet az ügyben, mert ha az van a termékben amit ráírtak a papírjára akkor betartották amit kellett. Azt nem lehet megbírságolni, hogy más országba mást gyártanak ugyanazzal a névvel. Ez pont az unió feladatköre lenne.
Igazad van, valóban érezhetsz jobb minőséget a németeknél vett termékeknél, csak ez nem a magyar kormány fennhatósága és nem is tudnak többet tenni ellene, mint amit már megtettek. A magyar vásárlóknak nem kellene megvennie ezeket a cuccokat, hanem választani olyan márkát, terméket amivel nem vernek át minket. Csak ez nagyon nehéz ha nem is tudsz róla, hogy átvernek.
Hasonló tapasztalataim vannak Ausztriáról, amikor kimentem én is csodálkoztam, hogy nem csak olcsóbbak de jobb minőségűek is a bolti termékek. Tehát valóban igaz, hogy mi a nyugat szemetét esszük otthon, drágán. Valójában nem kellene ennyibe kerülniük és ilyen (nyugati szemmel nézve) silánynak lenniük a termékeknek amin a magyarok élnek.
Egyetlen egy dolog hiányzik nekem a magyar polcokról a Szentkirályi ásványvíz. Azon kívül semmi.
Az hogy drágább az nem is vitás.
Viszont hogy silányabb lenne, azt vitatom.
Ha élelmiszerekről van szó, akkor inkább az lehet, hogy az emberek ízlése mást kíván. Nekünk lehet hogy a zsírosabb, vagy sósabb ,vagy fűszeresebb, vagy édesebb ízlik.
Ha magyaroknak gyártanak csokit, akkor a vevő (aldi, lidl, auchan, tesco) megmondja mennyiért tudja eladni a csokit magyarországon. Mivel az emberek mondjuk 800ft helyett csak 500ft-ot adnak - egy osztrákkal szemben - ezért a magyar csokiban több lesz a kakaóbevonó massza mint a másik országba szánt csokiban.
Ugyanez a szörpöknél, gyümölcs leveknél, tisztítószereknél.
De osztrákoknál a benzin is sokkal jobb, pedig most 1.45 euro körül van.
Egyszer voltam egy termékkóstolón Helvécián.
A szovjeteknek gyártott pezsgőjük irgalmatlanul édes volt, de mondták, hogy ez nálunk eladhatatlan lenne, de az elvtársak ezt az ízt kérik tőlük.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!