A fideszes szavazók megint nem tudnak szöveget értelmezni, vagy szándékosan ferdítenek?
Amit szerintük mondott a honvédelmi miniszter:
"Fejlesztjük a hadsereget, hogy meg tudjuk védeni magunkat."
Nos ezzel így nem lenne semmi baj!
De amit valójaban mondott:
"Egy valóban ütőképes, harcképes haderő építése, szakítunk az eddigi béketevékenységeinkkel, békementalitással, és átállunk a háború felé vezető út 0 fázisára"
Aki szerint a kettő ugyanaz, és nem érzi a különbséget az vagy hazudik vagy ostoba!










A béke mentalitás azt jelentette, hogy katonai konfrontáció nélkül lehet érvényesíteni az ország érdekeit. Pl gazdasági ajánlatokkal. Most ezzel szakítani kell mert az oroszok háborúba kezdtek. A nyugat provokálta ki vagy sem, de a béke mentalitás megbukott. Már fel kell készíteni a haderőt, ha akarnak valamit tőlünk az oroszok vagy az ukránok, akkor ütőképes legyen a sereg
Ez nem újdonság. Maga Orbán is elmondta a Kossuth rádióban. Sőt Merkel, A lengyel elnök, Sholcz kancellár, Makron is azt mondták vége Európa béke korának készólni kell a háborúra.





Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!