Az MSZP már 2006 előtt sem volt szocialista, hanem erősen kapitalista ami csak a gazdagoknak volt jó, mikor lehet Magyarországon megint szocialista újraelosztó kormány?




válasza:



válasza:Nem volt kapitalistább a Fidesznél, csak máshol volt a "szocializmus" súlypontja.
A Fidesz inkább agyonszabályoz.
Az MSZP meg nyomta a pénzt a kisebbségeknek, mert "jaj szegények" meg adóztatta a középosztályt rendesen.




válasza:Fidesz inkább ilyen Rákosi típusú szocializmust csinál.
Van itt minden:
Imperialista ügynökök
Hanyatló nyugat
Állami beavatkozás az árakba
Szovjet elvtársak
Nyereszkedő kereskedők
Egy párt rendszer
Személyi kultusz
Kell még valami?




válasza:Kérdező, 1990-ben a rendszerváltás azért lehetett vértelen, békés, mert a rendszerváltók belementek az alkuba, hogy az állampárt tagjait ne büntessék és ne zárják ki mindenből. Akkor egy vagyon átmentés történt, az mszp a rendszerváltás után az mszmp-ből jött létre közvetlenül. Bíróság mondta ki hogy jogutódja az mszmp-nek az mszp és így megtarthatták a korábbi pártvagyont, ami aztán szépen elpárolgott.
Az mszp soha nem volt szocialista, a szocialista állampárt tagjaiból állt de a kapitalista érdekeket szolgálta ki és a saját érdekeiket, a saját zsebeiket tömték. Csak a NEVE volt szocialista, mert ezzel tartották meg a szavazóikat akik a régi rendszert akarták volna.
Vagyis már a rendszerváltáskor, az mszp a létrejöttekor sem volt szocialista, ez scak egy név amit a jogelődjüktől megtartottak.




válasza:



válasza:További kérdések:
Most, hogy minden róla szól, elképesztő ütemben fog nőni a Mi Hazánk támogatottsága? Akkor tulajdonképpen teljesen megérte neki a kitiltás, nem? :D
Minden jog fenntartva © 2026, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!




