Melyik szövetségese tud a legjobban segíteni a Fodesznek a jelenlegi helyzet megfordításán?




válasza:



válasza:



válasza:



válasza:



válasza:



válasza:



válasza:A Fidesz szereti áltatni magát azzal, hogy korábban is a közvéleménykutatások micsoda kormányváltó hangulatot mondtak, és mégis mekkora koppanás volt. Viszont hatalmas önbecsapás ez. Ezt ők is tudják, de a szavazók kevésbé értik.
Nem mindegy, hogy sok párt indul kormányt váltani, vagy egy nagy párt. Még akkor se mindegy, ha a sok nagy párt pártszövetségbe lép. Ennek számos oka van:
- elrettentő pártok, politikusok a szövetségben. Sokan éppúgy utálták a Jobbikot vagy a Gyurcsányt, így nem is akartak arra szavazni, a többi kedvéért meg el se mentek.
A Tisza viszont egységes és a kormányváltást vágyók körében nem olyan nagy az elutasítottsága, mint pl. Gyurcsánynak volt.
- a több párt egymással is versengett, egymást építették le, a Fidesz a nevető harmadik volt
A Tisza nem hadakozik önmagával, a jelöltállítási folyamat után egységesen támogatják majd az EVK jelöltjét, és amikor a jelöltválasztáson kampányolnak, akkor sem fogják a másikat lejáratni, mert tudják, hogy azzal magukat zárnák ki. Tehát nem bizonytalanítják el a saját választóikat.
- a sok párt helyi aktivistája, szimpatizánsa nem kampányolt egy másik párt jelöltjének, akit a pártja helyben jelölt, viszont az adott párt nehezen tudta oda koncentrálni, oda mozgósítani az embereit, nem is volt annyira helyismerete... Eleve csak egy-egy alkalmi személyes kampányt tudtak csinálni, folyamatos jelenlétet nem, vagy nagyon-nagyon gyengén, kevés emberrel, ezért a vidék eleve elveszett. Ráadásul a korábbi ellenzéki kispártok aktivistái már megszokták a kudarcot, rossz volt a morál.
A Tiszánál egy párt lévén nincsenek ilyen gondjaik, ráadásul nagyon sok aktivistájuk van folyamatosan országszerte. Lelkesek és hatékonyak, jó a morál.
- választási csalások
Korábban számos választókörben egyáltalán nem jutott ellenzéki szavazatszámláló delegált, míg a választott szavazatszámlálók (akit az önkormányzat választ) fideszesek voltak. Az ilyen helyeken simán előfordulhatott és szerintem fordult is, hogy a jegyzőkönyvvezető a rendre nagyobb részvételi számot mondott be, amikor kétóránként jelenteni kellett, és a nap végén pedig az annyi aláírást hamisítottak, amennyi a különbözet volt, és adtak le törvénytelen szavazatokat. Ha voltak is, gyakran azok se voltak képzettek, vagy elég határozottak.
A Tisza meg fogja szervezni, hogy minden választókörbe kellő mennyiségű tiszás delegáltat juttasson, és a delegáltjaikat ki is fogják képezni.
- határon túliak, kisebbség megszólítása
Korábban egyik ellenzéki párt se tudta megszólítani a határon túli magyar kisebbséget. Meg se kísérelték. Magyarnak ez is sikerült.
- sorozatos hibák
Korábban a Fidesz nem követett el ennyi hibát, nem voltak ilyen súlyos válságban, mint most, most pedig a hibáik miatt napról napra bizonytalanítják el a sajátjaikat: amikor Orbán magyarellenes jelöltet támogat Romániában, határon túli szavazatokat veszít, Magyar meg ügyesen le is csapott a labdára.
A fideszhez köthető kiskorúak sérelmére szexuális és egyéb bűnözők felháborítóan alacsony büntetése, kegyelme még a fideszeseket is megbotránkoztatja, és azokat is megszólítja, akik korábban nem akartak politikával foglalkozni.
- Elöregedő szavazók
A Fidesz legerősebb szavazórétege nagyon idős, a fiatalok inkább Tiszára szavaznak. Túlszás nélkül állítható tehát, hogy minden egyes hónapban ezrével fogynak a fideszes szavazók, és ha nem is százával, de jócskán érik el a választókoruságot a tisza-szimpatizánsok.
- Szervezettebb, dinamikusabb mozgósítórendszer
Egy korábbi párt se volt ilyen szervezett, dinamikus, mint a Tisza. Egyiknek se tudom, hogy lett volna applikációja, amin buzdították volna őket, hogy mit tegyenek, ami napi kapcsolatot jelentett. Volt a Facebook, de az nem ugyanaz.
Témák
A korábbi ellenzéki pártok sorbanálltak, hogy mondjanak valamit, és egymás vitorlájából fogták ki a szelet.
Magyar ehhez képest sokkal kedvezőbben, hatékonyabban használja ki a médiát, minden napra több megjelenése is van.
A fideszes civilellenesség fokozódása, ez egyre több civilt készteti aktívan fidesz-ellenes állásfoglalásra.
Sokkal több embert kezdett érdekelni a politika
Az új érdeklődők pedig jellemzően ellenzékiek.
Fővárosellenesség
A Fidesz mindig is hátrányosan kezelte a fővárost, még Tarlós idejében is, de ez most a végletekig fokozódott. Helyben mindenki tudja, hogy nem Karácsony vagy egy-egy ember alkalmatlansága miatt nincs elegendő fejlesztés, hanem azért, mert a Fidesz megvonja tőlük a pénzt.
A főváros erre kampányban is tájékoztatja az embereket.
- rossz anyagi helyzet romló jövőkép
Ez elég nagy kormányváltó erő, ami fokozódott.
- vidék megszólítása újság
A többi ellenzéki párt nem tudta megszólítani a kis falvak lakóit, Magyar még hozzájuk is eljut. Sok újságot nyomtat, és eljuttatja hozzájuk.
A Tisza ezen a téren hatékony
- Aktív, karizmatikus vezető
Egy más ellenzékt pártnak sem volt ennyire aktív és karizmatikus vezetője
Még más pártok szimpatizánsai (köztük én is) úgy gondolják, hogy lehet, hogy nem ő lenne a legjobb, de neki van egyedül esélye, és mivel látják a kérdést, hogy vagy ő, vagy Orbán lesz, nem lesz kérdés, hogy kire szavaznak.
- választási rendszerek
A fidesz a választási rendszert eleve kétpártosra optimalizáltra változtatta, ennek köszönhetően nyert mindig. A korábbi ellenzéki pártok szavazói egyre inkább átpártolnak, a nagynak számító DK is bezuhant 2%-ra, bőven a küszöb alá.
- Nincs friss kubatovlista, de nagy a változás
Korábban a Kubatov-lista alapján optimalizálta a Fidesz magának a választókerületeket, többek között ezzel az ügyeskedéssel szerzett további EVK mandátumokat. Eddig nagyon hatékony és részletes Kubatov-listájuk volt, tudták, hogy melyik lakásban laknak fideszesek, hol ellenzékiek.
A Tisza berobbanása óta ez teljesen elavult, sok fideszes tiszás lett, vagy épp távol tartja magát a politikától. Most viszont nincs friss Kubatov-lista, amit elemezve újra lehetne rajzolni a választókerületeket.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!




