Vági Zsolt mentálhigiénés szakember gondolatai a fideszes öngyilkosokról. Nektek mi a véleményetek?

KÖZLEMÉNY

Az elmúlt napokban sok helyen találkozom azzal az állítással, miszerint két ember a választások utáni politikai légkör vagy online vegzálás miatt lett öngyilkos. Szeretnék ehhez segítő szakemberként néhány fontos szempontot hozzátenni.

Először is: nagyon óvatosnak kell lennünk az ilyen kijelentésekkel. Az öngyilkosság szinte soha nem vezethető vissza egyetlen okra. Egy ember lelkiállapota rendkívül összetett: korábbi veszteségek, traumák, mentális problémák, kapcsolati nehézségek, egzisztenciális krízisek és számtalan más tényező állhat a háttérben. Kívülállóként ritkán látunk bele annyira egy ember életébe, hogy egyértelmű ok-okozati összefüggéseket állapíthassunk meg.

Másodszor: jelenleg nem tudhatjuk teljes bizonyossággal, hogy valóban ezekről az esetekről van-e szó, és ha igen, pontosan mi történt. Egy ilyen súlyos állítást felelőtlenség tényként kezelni addig, amíg annak minden részlete nem ismert.

Harmadszor: különösen visszataszító számomra, amikor az öngyilkosság témáját politikai fegyverként használják. Az emberi szenvedés nem kampányeszköz. Egy tragédia nem arra való, hogy igazolja valamelyik politikai oldal narratíváját vagy erkölcsi fölényét.

És végül: azok közül sokan, akik most hirtelen a társadalom mentális állapotáért aggódnak, az elmúlt másfél évtizedben nemigen emelték fel a hangjukat a növekvő szorongás, a kiégés, a depresszió, a reményvesztettség, a pszichiátriai ellátás hiányosságai vagy a segítő rendszerek leépülése miatt. A lelki egészség nem lehet szelektív ügy, ami csak akkor fontos, amikor politikai hasznot lehet belőle kovácsolni.

Beszéljünk az öngyilkosságról felelősen. Vegyük komolyan a zaklatás és a gyűlölet hatásait. De maradjunk alázatosak is: ritkán tudjuk teljes bizonyossággal, mi zajlott egy másik ember lelkében.

Az elhunytak emléke nem politikai tőke. Az együttérzés nem politikai eszköz. És a mentális egészség védelme akkor hiteles, ha nem csak akkor vesszük elő, amikor az éppen beleillik a saját céljainkba.

Segítő szakemberként azt gondolom, hogy a legfontosabb kérdés nem az, hogy „ki a hibás”, hanem az, hogy hogyan tudunk olyan társadalmat építeni, ahol az emberek hamarabb kérnek segítséget, kevésbé maradnak magukra a szenvedésükkel, és ahol a legmélyebb emberi tragédiákat nem használjuk fel egymás elleni fegyverként.