Vajon mennyire keresztényi tett a muszlimok elleni hergelés és gyűlöletkeltés az irgalmas szamaritánus története alapján? A politikusok egy jelentős része miért teszi?
Kis történelmi áttekintés: a szamaritánusok az ókori Izráeli Királyság, tehát az északi királyság törzseinek egy részének a leszármazottai, bár tény, hogy keveredtek asszírokkal is, csakúgy mint a déli Júda Királyságának lakói is rengeteg néppel. Ettől függetlenül ezt az ürügyet kihasználva a déliek kitaszították őket, megvetették őket, tagadták a zsidóságukat. Valószínűleg amiatt, mert ők nem élték át a babiloni fogságot. Emellett teológiai különbségek is egyre inkább élesebbek lettek: a szamaritánusok külön templomot állítottak a Garizim-hegyen, elvetették a zsidó szent szövegek Tórán kívüli részeinek jelentős részét stb. Aztán a templomuk leomlása után az etióp zsidókhoz hasonlóan úgy tartották és tartják a mai napig, hogy az áldozatokat így is tartani kell. Pészahkor, sávuótkor stb. a mai napig például bárányt áldoznak. Ettől függetlenül a zsidóság nagyon sokáig tagadta a zsidóságukat, eretneknek, szektásnak, mocskosnak, tisztátalannak tartották őket. A helyzet talán kicsivel több, mint száz éve változott meg, amikor a jeruzsálemi főrabbi kijelentette, hogy ők is Izráel fiai, s szeretniük kell egymást.
Jézus a farizeusoknak mondta el az irgalmas szamaritánus példabeszédét, amiben egy nagyra becsült kohén (pap), egy nagyra becsült lévita (segédpap) és egy egy szamaritánust hasonlít össze. A bajba jutottnak egyedül a szamaritánus segít, míg a másik kettő elmegy mellette. A farizeustól Jézus rákérdez, hogy ki cselekedett leghűségesebben, Istenhez méltóan. A farizeus kelletlenül rámondja, hogy "Aki irgalmas volt vele". Képtelen volt kimondani, hogy egy másként hívő, egy tisztátalan, egy eretnek lett volna az. Szóval már itt megjelenik a Bibliában a másként hívő képe, s tisztelete, amennyiben becsületes. És akkor még nem beszéltünk a csomó másik xenofóbia és etnocentrizmus elleni intelemről.
A sztori erősen párhuzamba állítható az ábrahámi vallások kapcsolatával. A kereszténység és az iszlám szorosan testvérvallás a zsidósággal együtt. Több dologban értenek egyet, mint amiben nem értenek egyet. Ráadásul az iszlámmal még az Újszövetség bizonyos történetei, Jézus és Mária tiszteletei stb. is közösek. A világ baromi nagy hányada muszlim és nálunk is élnek muszlimok. Ebből alig néhány gonosz vagy terrorista vagy hasonló. Ráadásul őket az iszlám vezetés eretneknek tekinti.
Ki vagyok én, hogy ítélkezzek mások felett, ha egyébként mondjuk egy becsületes, istenhívő, az emberek felé testvéri szeretettel forduló muszlimról van szó például?
Bár a kereszténység meggyőződése, hogy az üdvösség útja Krisztus, a fősodratú egyházi tanítások (például a katolikus egyház Nostra aetate kezdetű zsinati nyilatkozata) tisztelettel tekintenek a muszlimokra, akik "imádják az egy, élő és önmagában fennálló, irgalmas és mindenható Istent", és felszólítanak a múltbeli ellenségeskedések meghaladására.
Azt hiszem ez mindent elmond...




válasza:



válasza:"Ja és tedd meg nekem azt a szívességet, hogy nem hivatkozol a kb. 800 évvel ezelőtti keresztes háborúkra, mert az elég messze esik tőlem az időben, ellenben az általam felsoroltakkal amik akár ebben a percben is megtörténhetnek egy ártatlan nővel, aki olyan szerencsétlen, hogy a "béke vallásának" uralma alatt él."
Ki beszél itt 800 évvel eezelőttről? Az USA keresztény és már a sokadik muszlim országot támadta meg a Közel-Kekleten. Az áldozatok száma 2-3 milló. Izrael szintén támadja a muszlimokat és népirtást követ el a palesztinok ellen. Teszik ezt a Biblia alapján ami megparancsolja más vallásuak kiirtását. Hiába Jézus szép szavai, a Biblia inkább erőszakra tanít.




válasza:



válasza:#2.
Az állításaid nagy része botorság.
"A probléma csak az, hogy a muszlimok valahogy csak ott tudnak ezzel az ábrahámi vallások elfogadó dumával jönni, ahol ők vannak kisebbségben. Ahol többségben vannak ott jó esetben külön adóval megtűrik a keresztényeket és a zsidókat (a többi vallást nem) rossz esetben meg elűzik vagy legyilkolják őket. "
Teljes téboly. Egyetlen modern muszlim vagy szekuláris, de muszlim többségű nemzetállamban sincs dzsizja már elég régóta. A dzsizja egykor, a középkorban és a korábbi újkorban az iszlám államokban élő, nem muszlim "könyv népének" (avagy a zsidóknak, keresztényeknek és a szábeusok, akik alatt gyakran a szent könyvvel rendelkező vagy Istenben hívő csoportokat, például a zoroasztriánusokat, mandeusokat vagy bizonyos hindu irányzatokat értettek) a védelméért járó adó volt. A mai muszlim többségű országok modern alkotmányos és adórendszert használnak, ahol minden állampolgár – vallásától függetlenül – azonos állami adókat fizet.
Marhára nem álszent, képmutató és iszlamofób, hogy te alapvető kötelezettségként elvárod, hogy rajtad ne kérjék számon a keresztes hadjáratokat, de máson számon kéred a középkori adórendszerét. XD Ráadásul pont ebben az időszakban volt az iszlám világ a tudományra leginkább nyitott. Az arabok, berberek, perzsák nélkül az ókori tudomány elveszett volna, s a mai ismereink is kevésbé lennének gazdagok.
Egyébként vallásüldözés rendkívül kevés iszlám vallású országban van. Segítek: az egyik a nyugat által tolerált vahhábita (kb. iszlám Jehova Tanúi: a muszlimokon belül is mindenkit üldöznek, aki nem olyan puritán, mint ők) Szaúd-Arábia. A másik az iszlámban is eretneknek tartott Afganisztán, meg Szíria és Irak bizonyos részei.
"Az európai politikusok egyébként nem keresztények, a puszta tények emlegetése pedig nem gyűlöletkeltés. Nőként rühellek egy olyan vallást, ami ennyire férfiközpontú és ahol semmi jogom nem lenne."
Ja, helyettesítsd be a cigányokat a kijelentéseik nagy része helyére! Kíváncsi vagyok, hogy mi lenne a közvélemény reakciója.
Vagy a keresztényeket! Én keresztény vagyok, tudom, hogy milyen. Új ateista megmondóemberek rendszeresen megteszik.
Amúgy a kereszténység legalább annyira férfiközpontú, mint az iszlám. A valóságban egyik sem az, csak patriarchális közegben születtek. Törökországban teljesen egyenrangú lennél. De mondhatod, hogy az szekuláris: Ománban is teljesen egyenrangú lennél. A szúfizmusban rengeteg női misztikus volt és az iszlám történetében is voltak prófétanők. Ahogy nálunk, keresztényeknél is: Mirjám, Hulda stb.
"Egy olyat, ahol 10 évesen férjhez lehet adni egy kislányt, meg lehet csonkítani és élve el lehet égetni."
A hinduizmusban még hamarabb is.
Amúgy az említett rész speciel nem házaséletet jelentett, hanem egy beduin, törzsi, több ezer évvel ezelőtti, közel-keleti világot, amikor a törzsek közötti szövetség jele a házasság volt. Salamon királynak azt hiszem 300 főrangú felesége volt, plusz kismillió ágyasa. Ma már egy mecsetben sem adnának össze egy 10 éves kislányt egy felnőtt emberrel.
"Ja és tedd meg nekem azt a szívességet, hogy nem hivatkozol a kb. 800 évvel ezelőtti keresztes háborúkra, mert az elég messze esik tőlem az időben, ellenben az általam felsoroltakkal amik akár ebben a percben is megtörténhetnek egy ártatlan nővel, aki olyan szerencsétlen, hogy a "béke vallásának" uralma alatt él."
Néhány helyen. Néhány helyen meg keresztény vagy hindu vagy buddhista szekták tesznek megrázó dolgokat. A női körülmetélés pl. tipikusan keresztények és muszlimok által is gyakorolt, valószínűleg pogány eredetű szokás Fekete-Afrikában.
Más meg egyáltalán nem történik meg kb. sehol.
Rengetegszer voltam muszlim országokban. Van több ismerősöm is.




válasza:#7.
Mi, katolikusok, reformátusok, evangélikusok, ortodoxok soha nem gyűlölködtünk ellenük. Azok a Hitgyüli-félék. Általánosságban a szervezett vallásosság csökken nyugaton.
A Biblia, különösen az Újszövetség nagyon békés. A másik orcánk is oda kell fordítani.




válasza:Te lehet hogy nem de sokan a katolikusok, reformátusok, evangélikusok, ortodoxok között gyülölködnek az iszlám ellen. És nem csak az átlag emberek hanem vallási vezetők is. Például Márfi Gyula veszprémi érsek ilyen kijelentéseket tett:
"Az iszlám nagyon hasonlít a nácizmusra, melynek alapja a fajelmélet, és a kommunizmusra is, melynek alapja az osztályelmélet."
Valójában pont hogy a Biblia tanít fajelméletet, ugye a zsidók felsőbbrendősége, mig az iszlámban nem számít semmit az etnikai hovatartozás sem a bőrszín.
Keresztény logika szerint Jézus beszél az Ószövetségben is így nem lehet különválasztani a kattőt. Én elhiszem hogy te békés vagy, de a "fordítsd oda a másik orcád" a keresztényekre igaz a legkevésbé ha megnézzük az elmúlt közel 2 ezer évet.
Kapcsolódó kérdések:
Szokás szerint légbőlkapott dolgot állítanak, ami semmilyen ténnyel nincs alátámasztva és persze az elmaradhatatlan gyűlölködésre szítás sem hiányzik: "Két hónappal a választás után ide jutott az ezer éves államiságára oly' büszke Magyarország. Megérkezett a...
Jó, tudom, hogy szólásszabadság meg miegymás, de debilek, bűnözők, nácik ne terjeszthessék már a gyűlőletpropagandájukat! Nincs erre valami fidesz által kreált jogszabály?
Tanulmányokat mutat be, pl. a transzneműekről, amelyek ellentmondanak a mainstream áramlatnak.
Szerintem kétség kívül, a fidesz gyűlöletkeltése mély nyomot hagyott az emberekben. Ezek az emberek, akik a Fideszel szimpatizálnak, nem csupán gyűlölik a Tisza Pártot es Magyar Pétert, hanem a fiatalokat is szidják, és reménykednek, hogy bedől az ország, jön vissza...
Semmi nem változik majd a Fideszben? Nem tanulnak a vereségből gyűlöletkeltésből rémisztgetésből?
Minden jog fenntartva © 2026, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!




