Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Milyen alapon jár milliós...

Milyen alapon jár milliós állami támogatás olyanoknak, akik semmilyen munkát nem végeztek az életükben?

Figyelt kérdés

19 éves vagyok, egyetemista. Hogy egyetemen tanulhassak, jól kellett tanulnom középiskolában. Államilag támogatott képzésre jutottam be, ez hatalmas segítség, de még így is drága maga az élet. Eleinte diákhitelt vettem fel, majd hogy ne kelljen milliókat visszafizetni, időben munkát kerestem. Azaz én 19 évesen dolgozok, hogy tanulhassak és azért tanulok, hogy később dolgozhassak.

Szüleim el akarják adni nagyszüleim falusi házát. Most hétvégén otthon voltam, mondták hogy nemrég jött egy érdeklődő. Életében nem dolgozott rendes munkát, jelenleg közmunkás, részletre akarta megvenni a házat állami támogatással. Szüleim nem mentek bele, de nem ez a lényeg.

Megkérdeztem milyen állami támogatással, hiszen ilyeneket nem tanítanak iskolában, hogy kinek mi jár. Szüleim se tudták elmagyarázni. Egyszerűen a hátrányos helyzete miatt, hogy kisebbségi és közmunkás, jár neki a támogatás.

De miért? Nekem miért kell hitelt felvennem és dolgoznom azért, hogy tanulhassak és neki miért jár milliós támogatás lakás vásárlásra anélkül, hogy egy gazszálat letett volna az asztalra?


2017. máj. 15. 09:43
1 2
 1/15 anonim ***** válasza:
100%

" Államilag támogatott képzésre jutottam be, ez hatalmas segítség, de még így is drága maga az élet."


Már nem azért, de akkor neked is ott van a milliós állami támogatás.

Amúgy alacsony kereset mellett neked is ugyanúgy kellene járni szociális ösztöndíj illetve különböző helyi támogatás.

2017. máj. 15. 09:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/15 anonim ***** válasza:
94%

"Életében nem dolgozott rendes munkát, jelenleg közmunkás"


Közmunka is rendes munka. Amúgy személyes ismerősöd, hogy tudod az élettörténetét?

2017. máj. 15. 10:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/15 A kérdező kommentje:

1# én ezért elég keményen tanultam és mint említettem dolgozok. Ráadásul nekem ezért cserébe Magyarországon kell dolgozni a képzés idejével megegyező ideig, azaz röghöz is kötnek. A képzésem díja félévente 280 ezer forint lenne ha nekem kellene fizetni. Ha elkezdek dolgozni és havonta bruttó 300 ezer forintot fogok kapni ( ami még kezdő mérnököknek is rossznak számít, a legtöbb embert 350 körül veszik fel ), annak a 16%-át leadózom mint SZJA ( meg emellé még nyugdíj, TB, minden termék után ÁFA és a különböző plusz adók autóra, ingatlanra, stb ). Ez 300 ezer forint esetén 48 ezer forint. Azaz fél év alatt 288 ezer forintot adózok ( plusz a fent említett további adók, TB, nyugdíj, ÁFA, stb, stb ). A 7 félév alatt én 1 960 000 forint állami támogatást veszek igénybe. Ezt csupán az SZJA miatt 40 hónap, azaz kevesebb mint 3,5 év alatt fizetem vissza. Ha valami miatt kimennék külföldre dolgozni, mert pl: Németországban egy sormunkás kap 1300 eurót, ami itthon egy kezdő mérnöki fizetés és netalán szakmámban tudnék elhelyezkedni 2-3000 euróért ( ilyen ismerősöm is van ), akkor pedig vissza kell fizetnem a kapott támogatást. Magyarul én mindenképpen visszaadom azt, amit most megkapok.

A helyi támogatásoknak utána fogok nézni hogy miket igényelhetek, köszönöm a tippet.

2# igen, ismerjük ( én nem, de anyukám igen, jóformán együtt nőttek fel azzal az emberrel ). Nem fejezte be a középiskolát sem, soha nem is dolgozott. Most közmunkás, de havi 50 ezer forintból nem lehet lakást ( házat ) venni.

2017. máj. 15. 10:37
 4/15 anonim ***** válasza:
87%
Üdvözlet a világban! Tanuld meg jól hogy az élet olyan hogy néha jó, néha könyörtelen, de sosem lesz egyenjogúság és egyenlőség. A kérdésed is olyan hogy ha megfejtjük, akkor is marad neked az adósság és a tanulás. Addig örülj még van miből és van mit örökölni. Sokan kihasználják a támogatást, de melyik ember ne tenné? CSOK-ot is sokan választják, mert lehet. (A diákhitellel azért vigyázz, van olyan ismerősöm aki 35 évesen is még fizetni.)
2017. máj. 15. 10:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/15 anonim ***** válasza:

Igen, magabiztos vagy és ez fontos. De biztos nen sikátorból tetted meg akit eddig meg tudtál ahogy én sem. Érezheted a saját bőrödön, azzal amit leírtál még téged is fenyeget az adósságcsapdába kerülés mert két párhuzamon vagy. El tudod képzelni mik a te lehetőségeis egy alsóosztálybeli, lepratelepen élőhöz képest? És hogy őt mi fenyegeti még?

Nem arról van szó hogy jár barkinek is bármi amíg nem dolgozik. Ez nem iylen egyszerű, nem lehet általánosítani. Milliós támogatást először is senki nem kap, és amit kap arra is mo dhatod hogy "jajj biztos elissza" és megágyazol annak hogy a közösség ne vállaljon szerepet az elesettekért és a legsötétebb nyomorba esnek. Nyílván nem te egyedül csak azért írtam mert általánosítasz. Nem csak ő kap támogatást iylesmire. Te isehetsz és felvehetsz, uyganaz lesz a sorsod csak neki nagyobb eséllyel az. Te kimászhatsz a bajból. Mert nincs ingyen neki sem ne élj álomvilágban, és nem kell a túlzófok.

Egyedül azzal van bajod hogy kap holott nem dolgozik. Elárulom biztos hogy ő sem arról álmodozott hogy közmunkásként fog megdögleni, es nagyeséllyel nem amunka büdös neki hanem a lehetőségei csököttek. Gondoltál már erre így is?

Az meg hogy kissebbségi nem releváns szempont. Se egyik oldalról se másikról.

2017. máj. 15. 11:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/15 anonim ***** válasza:
37%
Olyan alapon, hogy a magyar nép gyermekei. Akinek meg nem tetszik, az húzzon kifele külföldre.
2017. máj. 15. 11:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/15 anonim ***** válasza:
5%

"Közmunka is rendes munka."


Te még nem láttál, utcaseprő közmunkás ""dolgozni"".

2017. máj. 15. 11:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/15 anonim ***** válasza:

"de havi 50 ezer forintból nem lehet lakást ( házat ) venni"


De ennyire nem kap hitelt sem meg állami támogatást sem!

2017. máj. 15. 11:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/15 anonim ***** válasza:
0%
"1# én ezért elég keményen tanultam" az nem munka, az ingyenélés.
2017. máj. 15. 11:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/15 anonim ***** válasza:
37%

"Ráadásul nekem ezért cserébe Magyarországon kell dolgozni a képzés idejével megegyező ideig, azaz röghöz is kötnek."



Miért szerinted egy magyar embernek hol kéne dolgoznia,ha nem magyarországon? Amúgy meg ha nem tetszik, kitakarodhatsz Ausztriába.

Majd ha meglátod a germán mentalitást befosol te még magad alá.



"Te még nem láttál, utcaseprő közmunkás ""dolgozni""."



Mért kellettvolna látnia? Én tíz évig voltam közmunkás, de egy másodpercet nem dolgoztam. Azért a pénzért nem is fogok, dolgozzon orbán, meg akinek hat nyja van.

A hozzád hasonló csótányok, akik elvárnák, hogy a közmunkás még dolgozzon is, miért nem vállalnak közmunkát?



Oszt ennyi.

2017. máj. 15. 11:56
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!