Orbán Viktor felesége szavazhat a DK-ra?

Nem teheti.

Az egykor csillogó értelmű, sugárzó szépségű asszonyban ma már csak pislog az élet. Szépsége elvirágzott, akarata megtört. Ura rabszíjra fűzte.

Régen volt, szép tavaszi nap, madarak zsinatoltak, virágillat tette andalítóvá a délutánt. A padon ült a két fiatal a parkban, ölükben könyv. Római Jog. Vizsgára készültek, de alig pillantottak jegyzeteikbe, egymással voltak elfoglalva.

- Viktor, ó Viktor - suttogta ajka. Kezei kezét keresték.

Oly' fess volt és olyan okos. Elegáns, előzékeny. Akkor kezdődött románcuk. Mintha tegnap lett volna, mégis, annyira rég...

Nehéz évek jöttek, évtizedek. Kemény munka, tanulás majd újból munka. Két értelmiségi fiatal, egymás kezét fogva, egymást támogatva, tűrve, fel nem adva küzdött.

Ritkán látta Viktort. Mindig a párt, tanácskozások megbeszélések, egyeztetések, éjjelbe nyúlóan gyakran. Egyik választás a másik után - ő rendületlenül mellette állt, jóban - rosszban.

Viktor sokszor elfáradt estére, szótlanul zuhant az ágyba. Fiatal volt, gyakran akarta "azt" - de hamar a fal felé fordult és horkolt.

Jöttek a gyerekek, egyik a másik után, alig látták apjuk. Ilyen bizottság, olyan, éjjeli találkozók. Néha vendégség, a kedves kis Kövér bácsi a bajuszával - kedvelték a kicsik - Anya, vasárnap a Zsolti bácsi (Bayer) jön ebédre? Deutsch bácsi, na ő mindig hoz valami nyalánkságot.

Akkor még nem volt goromba Viktor, akkor még nem...

De telt az idő. A fess fiatalember arca eltorzult, vonásai megkeményedtek, szíve kővé vált. Egyre törtetett, előre, előre, semmi nem elég. Régi barátai meghíztak, dőzsöltek, ivászat, magángép, afrikai vadászatok.

Próbált a lelkére hatni, hiszen egykor szerették egymást.

- Viktor, édesem, szeretnék beszélni veled!

- Ugyan, hagyjál, annyi a dolgom - rázta le mindig.

Eltávolodtak egymástól. Ekkor kezdett kinyílni a szeme. Az nem lehet, hogy....Nem lehet, hogy minden hiába volt...Lehet, hogy az addigi ellenségeiknek volt igaza?

Egy nap magányosan egy bőrfotelben összegömbölyödve olvasgatott. De nem látta a betűket, nem tudott a könyvre odafigyelni, gondolatok cikáztak a törékeny nő fejében. Viktor ekkor lépett be, nyakkendőjét meglazította, arcán mély ráncok, kezében konyakos pohár.

- Viktor. Én a DK - ra szavazok.

Orbán lassan megfordult. Arca leírhatatlan kifejezést öltött. Anikó megrettent ettől az arctól, melyre annyi csókot lehelt egykor.

Nem teheti, zsarnok ura megtiltotta neki. Reszket az asszony, kétségek gyötrik, de kezei meg vannak kötve.