Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » A lengyel külügyminiszter...

A lengyel külügyminiszter szerint a magyar külpolitika veszélyes és nincs egyetértés a két ország között. Végképp egyedül maradtunk?

Figyelt kérdés

A lengyel külügyminiszter egy, a lengyel kormányhoz közel álló konzervatív varsói hetilapnak (Sieci) nyilatkozva elmondta, bár néhány, főleg EU-s kérdésben azonos állásponton vannak a magyarokkal, de Magyarország keleti politikáját veszélyesnek tartják.


"Itt a magyar és az orosz politika bizonyos fokig egybeesik. Számunkra ez veszélyes gondolat." - nyilatkozta a külügyminiszter.


Czaputowicz hangsúlyozta, hogy a keleti politikában nem lehet egyetértés Varsó és Budapest között, kormánya pedig határozottan elutasítja a magyar álláspontot, helyette az orosz agresszió fenyegetését érző balti államokét, Grúziáét, Ukrajnáét és Romániáét osztja.


(A teljes interjú lengyelül itt olvasható: [link]


Ezek után szerintetek van még igazi szövetségesünk a külpolitikában EU-n belül, tekintve, hogy a lengyelek is igyekeznek elhatárolódni tőlünk?


Nem ez az első alkalom: a lengyelek a csehekkel együtt már a kvótaperből is kimaradtak, annak ellenére, hogy 2015-ben még velünk együtt ellenezték a kvótát.


Miután Szlovákia velünk együtt elvesztette a kvótapert, már ők is kihátráltak mellőlünk. Lásd: az EU-Afrika csúcsot, ahol már magunkra maradtunk a vétónkkal, 28 tagállamból 27 egységes álláspontot képviselt Magyarországgal szemben, köztük az V4 tagállamai is.


Ezek után egy ilyen lengyel nyilatkozat, a legmagasabb külügyi szinten, amit sorra vesznek át a nemzetközi lapok, vjon milyen hatással lehet országunk külpolitikájára és akár belpolitikájára nézve?


Tekintve, hogy Lengyelország, Észtország, Lettország, Litvánia és Románia egységes frontot képvisel Oroszországgal szemben, még az EU egészénél is harcosabb módon, ráadásul az EU viszonya is megromlott a ruszkikkal, vajon jó úton jár a kormányunk, amikor Putyin kegyeit keresi és belülről bomlasztja az Európai Uniót?


Magyarország végképp egyedül maradt?



2018. aug. 15. 17:58
1 2
 1/18 anonim ***** válasza:
47%
Épp ellenkezőleg, rég voltunk ilyen erősek diplomáciában. A lengyelek beteges oroszgyűlölete régi és közismert dolog (elfoglalták az országuk felét 1939-ben, ugye), ettől még a többi kérdésben példás a magyar-lengyel együttműködés. Nem kell nekünk azt szajkózni, amit a lengyelek. Minden egyes kérdésben meg kell találni azt, akivel együttműködhetnük, ez a modern európai diplomácia művészete.
2018. aug. 15. 18:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/18 anonim ***** válasza:
82%

Érdekes, hogy a 2010-es évek Magyarországa mennyire hasonlít az 1980-as évek NDK-jára, ott is így ment a helyzet.


1979-ben még Népek Barátsága, Honecker jóban volt az összes keleti-blokki országgal, de már akkor is egyre inkább érződött, hogy Ceausescu Romániáján és a Szovjetunión kívül már mindegyik liberálisabb nála.


1981-től átlag NDK-soknak megtiltották a Lengyelországba utazást a Solidarnosc-mozgalom és Lech Walesa miatt.


1985-től, amikor Gorbacsov került hatalomra a Szovjetunióban, tőlük is elkezdtek elpártolni.


1988-tól amikor Magyarországon bevezették a világútlevelet, hirtelen oda is egyre nehezebb volt utazni és Grósz Károllyal is összevesztek.


Végül 1989-ben amikor lebontottuk a vasfüggönyt, az NDK Magyarországra is megtiltotta az utazást. Ezek után átlag NDK-s csak Csehszlovákiába utazhatott, az összes többi keleti ország, még a Szovjetunió is már túl liberálisnak számított. Illegálisak lettek az NDK-ban a szovjet újságok is!


1989 szeptemberétől, amikor Csehszlovákia is lebontotta a vasfüggönyt és szabadon kiengedte az NDK-sokat Nyugatra, oda is megtiltották az utazást. Az NDK teljesen elszigetelte magát a világtól.


1989 októberében az NDK nagy csinnadrattával megtartotta 40 éves fennállásának katonai felvonulását, amire Gorbacsov is elment. Az NDK-s fiatalok kiáltozták neki "Gorbi segíts!" és Gorbi azt mondta Honecker-nek "A Történelem megbünteti azokat, akik nem tudnak fejlődni." Erre Honecker azt válaszolta: "Attól, hogy a szomszéd új tapétát rakott fel, nekünk nem kell majmolnunk!"


Kevesebb, mint 1 hónap múlva Honeckert kivágták a politikából, 2 hónap múlva meg ledőlt a berlini fal.



Lehetséges, hogy ránk is ez a sors vár, Orbán a mi Honecker-ünk.

2018. aug. 15. 18:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/18 anonim ***** válasza:
47%

Szövetségesünk az EU-ban? Miután az összes szomszédunkkal összevesztünk és utáljuk őket Trianon miatt (plusz természetesen a franciákat is ugyanezért)? Az osztrákokat az emberek szeretik, de Lázár a kampányvideójával jól beszólt nekik, hiába jobbos az új kormány, ők sincsenek oda Orbánért. A németeket természetesen utáljuk mert fujj befogadták a migránsokat (mintha bármi köze is lenne ehhez a magyar kormánynak). Az olaszokat amíg befogadták a migránsokat, természetesen nem szerette Orbán, amióta nem fogadják be, azóta egyetért velük. Ki van még... Spanyolok, portugálok? Messze vannak, sose voltak szövetségeseink, nincs különösebb barátság velük (a spanyolok is befogadják a migránsokat, tehát fujj) Lengyelek? Lengyel-magyar barátság már rég nincs. Max. az emberek között, de a politikában legkevésbé sem.

Az EU országok között Mo. az egyetlen, amelyik imádja az oroszokat, a többiek inkább tartanak tőlük. Joggal, hiszen állandóan provokálják a finneket a légterükbe berepülgetésekkel, ugyanígy a balti államokat is. Fenyegetőznek, pl. nehogy kelet felé merjen bővíteni a NATO mert akkor lesz ám ejnye-bejnye. Állandóan csinálják a feszültséget, tehát senki sem bízik bennük. Kémkednek, megmérgeznek embereket, megszállnak országokat, háborúznak, Orbán mégis imádja Putyint mivel ha már nyugaton nincs egyetlen szövetségesünk se, kénytelen kelet felé barátkozni - mint az óvodások: ha a jó fiúk nem szeretnek, akkor csatlakozom a rossz fiúk bandájához (igény szerint meg lehet fordítani a jó-rossz fiúkos hasonlatot, kinek hogy tetszik...).

EUban nincs szövetségesünk ezért haverkodik a török, orosz és hasonló demokráciákkal Orbán.

2018. aug. 15. 18:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/18 anonim ***** válasza:
19%

Én inkább úgy fogalmaznék, hogy egyszerre van jó diplomáciai kapcsolatunk az USA-val, Kínával, Oroszországgal és Izraellel is. Ezt rajtunk kívül egyetlen EU-s ország sem mondhatja el magáról. Ez a magyar diplomácia tagadhatatlan érdeme.


A németek is kezdenek oldódni, ahogy a CSU erősödik, ezt jelzi a BMW beruházás legfelső szintú jóváhagyása is.


Orbán Viktor pedig messze fajsúlyosabb szereplő ez EU-ban annál, mint amennyit Magyarország súlya indokolna. Ez meg az ő érdeme.

2018. aug. 15. 18:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/18 anonim ***** válasza:
6%

A libsi féle propaganda.... Nem azt mondta a külügyminiszter, hogy lezár minden kapcsolatot csak az oroszt nem csipázzák, de ez nem új keletű. Egyértelmű, hogy a lengyelek nem értenek egyet kezdetektől az orosz jó kapcsolattal de nem tudnak vele mit kezdeni, mert a csehek és a tótok is dörgölöznek putyinhoz, és ha elkezdenének hepciáskodni a v4 féle szerveződés is problémássá válna. Mindenki tudja, hogy a lengyelek az amerikaiak seggét nyalják de ettől még testvérei a magyaroknak, ahogy ők is fordítva így gondolják. Ez a bizonyos pont inkább érdek és nézetkülönbség de ha arról van szó neki mennek a lengyelek az eunak is ha a magyarokat szivatnák. Tehát te kérdező és alja libsik próbálják ezt nagy dolognak beállítani ami egyértelműen hazugság és a lengyel-magyar kapcsolatokkal nem kéne propagandázni mert azért mindenki harap.


Egyébként is ha egyedül maradnánk ( nem ti mert ti nem vagytok magyarok) akkor le lenne szarva! A magyarok soha nem akartak "szalonképesek" lenni a csöcselékhez és le van szarva az eu is! Az eu egyáébként is tönkre fog menni ha nem válik nacionalistává és nem a magyarok szavát követik.

2018. aug. 15. 19:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/18 A kérdező kommentje:

# 4 Érdekesen értelmezed te a diplomáciai gesztusokat, kedves válaszadó.


Az amerikai-magyar viszony javulását mégis miből olvastad ki?


Netalán-tán az alábbi események valamelyikéből:


1. Az új amerikai nagykövet első dolga volt üzenni a kormánynak és kiállni a CEU-mellett (az RTL Klub Híradójának adott interjújában személyesen is beszélt arról, hogy egyértelmű jelzést akart küldeni a magyar kormánynak arra vonatkozóan, hogy az egyetem fontos a Trump-kormány számára, és itt az ideje, hogy a magyar kormány végre aláírja az oktatás folytatásához szükséges megállapodást).


2. Nem sokkal korábban az amerikai nagykövetség Twitter-üzenetben ítélte el a civilek Figyelő általi listázását és több alkalommal szót emelt a civilek vegzálása ellen is ("A civil társadalom tagjai olyan állampolgárok, akik a hazájukat jobb hellyé akarják tenni. Az Egyesült Államok elítéli a Figyelő próbálkozását, hogy megfélemlítse ezeket az állampolgárokat").


3. Még korábban André Goodfriend, a követség ügyvivőjeként élesen bírálta a kormányt és a magyar állapotokat.


4. Még korábban az Amerikai Egyesült Államok a korrupcióban részt vevő vagy abból hasznot húzó személyek amerikai egyesült államokbeli belépésének felfüggesztéséről szóló 7750-es elnöki proklamáció alapján az Amerikai Egyesült Államok megtagadta a magyar maffiakormány hat darab meg nem nevezett köztisztviselőjétől a beutazási jogot az Amerikai Egyesült Államok területére.


És ehhez már csak hab a tortán, hogy:


1. Eleni Kounalakis, az orbáni rezsim kialakulásának idején hivatalban levő volt nagykövet:


- nagy nyilvánosság előtt xenofóbnak nevezte Orbán Viktort

- könyvet jelentetett meg arról, hogy mi folyik ebben az orzágban, amelyben többek között azt írta, hogy Orbán a 2008-as gazdasági válság okozta lélektani mélyponton szélsőjobboldali retorika átvételével és populizmussal ragadta magához a hatalmat és Putyin hatása alá került!

- nemrégiben, egész pontosan augusztus 8-án interjút adott a Mother Jones magazinnak, amiben arra is magyarázatot adott, hogy Amerika miért nézte tétlenül Magyarországon a demokrácia tönkretételét és a jogállamiság lábbal tiprását:


„Barack Obama elnök mással volt elfoglalva, a Fehér Ház mással volt elfoglalva és Hillary Clinton külügyminiszter is mással volt elfoglalva. A nagykövetségen egyik napról a másikra lettünk szakértők. A hasonló helyzetben lévő országokkal általában egy egész csapat foglalkozik a State Departmentben, de Magyarországról úgy gondolták, hogy >>a küldetés teljesítve<< lett a hidegháború után. Barack Obama elnök azt kérte, dolgozzunk együtt az Európai Unióval, és szorgalmazzuk az olyan intézményeket, mint például a Velencei Bizottság, vagy az Európa Tanács, hogy tartsák kordában Magyarországot.”


Az eredeti interjú itt olvasható: [link]


2. Amerikai oldalról szóbakerült a vízummentesség felfüggesztése Magyarország polgáraival szemben!


3. Az amerikai külügy nem volt hajlandó miniszteri szinten fogadni Szijjártó Pétert, amikor az kiment Washingtonba pitizni, mindössze helyettes államtitkári szinten álltak szóba vele.


4. Nyílt titok, hogy a magyar kormány elszántan keresi Trump kegyeit, de még a telefonbeszélgetések is nehezen jöttek össze vele. Diplomatáktól is tudni lehet, hogy a magyar külügy vért izzad egy hivatalos Trump-Orbán találkozó összehozásán, hivatalos látogatás keretében, de eddig sem meghívni nem hajlandó, sem meglátogatni nem szeretné Viktorunkat az amerikai elnök, mindössze Brüsszelben, egy nagyobb diplomáciai esemény mellékszálaként volt hajlandó vele szóba állni néhány percre.


Szóval hol itt a javuló viszony az Egyesült Államokkal?

2018. aug. 15. 19:59
 7/18 anonim ***** válasza:
87%

Nem marad egyedül, minden látszat ellenére Németország az egyik legfőbb szövetségese Viktorkának. Érdekes az senkinek sem tűnik fel, hogy Merkelt csak addig aggódik a demokráciáért amíg nem sérti a német érdekeket. Amint nekik nem tetsző kormányt választanak (lásd.: olaszok) megy az ajvékolás, hogy jaj a piacok....


Ha nem lenne németek szövetségesek, akkor bajban lenne Viktorka, ne felejtsd el hogy Németország szava az első az Unióban. Őket egyáltalán nem érdekli, hogy nincsen nálunk szakszervezet, a munkavállalókat kizsákmányolják, amíg dől nekik a lóvé.

2018. aug. 15. 20:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/18 anonim ***** válasza:
5%

1 Trump nyilatkozataiból olvastam ki, aki pár szinttel feljebb van.

2 Eleni már rég ki van rúgva, végképp nem érdekes...

2018. aug. 15. 20:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/18 anonim ***** válasza:
7%

Ja, és Goodfriend is rég ki van rúgva


Kissé le vagy maradva.

2018. aug. 15. 20:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/18 anonim ***** válasza:
95%

A lengyeleknek soha nem is tetszett Orbán Oroszországhoz fűződő viszonya.

Jó reggelt!

2018. aug. 15. 20:42
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!