Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Mivé lett a Fidesz és meddig...

Mivé lett a Fidesz és meddig süllyedhet még? Ti nem érzikeltek kontraszelekciót?

Figyelt kérdés

Nekem, és nemcsak nekem, régóta úgy tűnik, hogy a Fideszben beindult és egyre durvábban elharapódzik egy szellemi, politikai, erkölcsi züllés folyamata, amely során a politikai opportunisták és bólogatójánosok kiszorították a párt első vonalából a szó klasszikus értelmében vett konzervatív jobboldali és kereszténydemokrata értelmiségieket.


Régóta hírlik, hogy a Fideszben egyre inkább az üresfejű bólogatójánosoknak áll a zászló, miközben akár a közvélemény számára is érzékelhető módon marginalizálják, kiszorítják, partvonalra sodorják a párt igazi gerincét és szellemi erejét adó konzervatívokat.


A párt értelmiség-ellenes törekvései mintha saját elitjén belül is egy mély kontraszelekciót indítottak volna be, a miben - leegyszerűsítve a dolgot - az értékvesztett, morálisan lezüllött akarnok középszer győzedelmeskedik a párt és holdudvara valódi értékeit következetesen képviselő szellemi és erkölcsi elittel szemben.


Elmondom mire gondolok:


1. Már 2010-ben FÉLREÁLLÍTOTTÁK SÓLYOM LÁSZLÓT, aki egy hihetetlen szellemi és erkölcsi bástyája volt a Fidesznek, egy tanult, művelt, konzervatív, keresztény jobboldali ember, alkotmányjogász, aki jól jött nekik, míg a gyurcsányi ámokfutástól kellett megvédeni az alkotmányos rendet, de hatalomra kerülve már zavaró tényező lett, mivel egy autonóm gondolkodó ember.


Helyette ki lett az államelnök? Egy volt MSZMP-tag (sőt, miniszterhelyettes a Kádár-korban), Schmidt Pál, aki még a doktoriját is lopta, és aki saját bevallása szerint is egy politikai opportunista, olyannyira, hogy korábban az MSZP-nek ajánlotta fel szolgálatait, majd miután a szociknak nem kellett, átpártolt a Fideszhez...


2. Azonnal kilőtték Brüsszelbe EU-biztosnak NAVRACSICS TIBORT, aki nemcsak kiváló politikus, de egy tudós ember, vérbeli konzervatív jobbodali figura, aki szellemi, erkölcsi és politikai példakép lehetett volna, ehelyett eltakarították a magyar politikából! Addig jól jött, ameddig finom, de kíméletlen szarkazmusával, intelligens humorával, kérlelhetetlen kritikai érzékével a Gyurcsány-kormány megtestesült rémálma tudott lenni, de amint a Fidesz magához ragadta a hatalmat, már jobb volt eltüntetni a képből...


Helyette egy Kocsis Máté ma a Fidesz frakcióvezetője, akit bármilyen tehetséges fiatalnak tartanak egyesek (mások meg gátlástalan törtetőnek), egy dolog biztos: nem lehet a nevét a Navracsicséval egy napon említeni.


3. POKORNI ZOLTÁN a párt valódi mártírja szerintem, akit saját erkölcsi tartása sodort a süllyesztőbe. Az EGYETLEN politikus volt, aki képes volt azért lemondani, mert kiderült, hogy - nem is ő! - az APJA besúgó volt. Az APJA, aki nem is nevelte őt, mert már kicsi gyermek korában elvált az anyjától és elköltözött a családtól.


Pokorni a konzervatív jobboldali gerincesség megtestesítője volt, és pótolhatatlan tudású OKTATÁSPOLITIKUS, ellenzékben a baloldal kíméletlen bírálója, a Fidesz első számú oktatáspolitikusa, frakcióvezetői és pártelnöki lemondása után is!


Mikor a Fidesz hatalomra került, őt félresöpörték és egy nettó idiótát, HOFFMAN RÓZSÁT, majd pedig hasonszőrű semmirekellők egész sorát bízták meg az oktatáspolitika irányításával Pokorni helyett.

Hol van ma Pokorni? Mit tudunk róla? Semmit, elsüllyesztették!


Ugyanezek a folyamatok folytatódnak töretlenül ma is:


1.) Lázár Jánost én magam csöppet sem szeretem, de tény, hogy tehetséges politikus, hihetetlen munkabírású és kötélidegzetű ember, aki hosszú évekig vitte a hátán a miniszterelnökséget és a kormányzati kommunikációt, naponta meg tudta védeni a kormány legnépszerűtlenebb döntéseit is. HÁLÁBÓL KICSINÁLTÁK, háttérbe szorították.


2.) PÁLINKÁS JÓZSEF félreállítása a legdurvább dolog szerintem az elmúlt években!

Hihetetlen tudású, erkölcsi tartású emberről beszélünk, aki az egyik legnagyszerűbb OKTATÁSI MINISZTERE volt az Országnak. Majd oktatási kormánybiztos, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal létrehozója és vezetője!


Egy igazi konzervatív, jobboldali példakép. Ha azt mondom: konzervatív értékek, ilyen ember prototípusa jelenik meg a szemem előtt.


ERRE MENESZTIK, se szó se beszéd, egyszerűen kicsinálják? Aztán meg nekiállnak az MTA tönkrevágásának?!



A sor hosszan, félelmetesen hosszan folytatható, azok neveivel is, akiket a Magyar Idők listázott, mint nem eléggé megbízható fideszeseket.


A Petőfi Irodalmi Múzeum kiváló igazgatójától, Prőhle Gergelytől kezdve a műzeumigazgató és kormánybiztos Baán Lászlón keresztül az opera-intendáns Ókovács Szilveszterig minden értékes embernek nekiesett a párt értékvesztett, elvakult középszere!


A genderszak-vitában tanusított normalitásáért és erkölcsi kiállásáért még Bencsik Gábor is megkapta a magáét a habzószájúaktól... :-(


De még gazdasági téren is igaz: Simicska Lajost sokan strómannak tartották és nem kedvelték, de azt senki sem vitatta, hogy okos ember, egy tanult jogász, akiről maga Orbán Viktor nyilatkozta azt korábban, hogy "ő volt köztünk a legokosabb".

De ki lett az utódja a nagy összeveszés után?

EGY bugyutta GÁZSZERELŐ!!!!


Engem a normális, konzervatív értkrendet valló, hűséges Fidesz-szavazók álláspontja érdekel elsősorban: mit gondoltok ezekről a folyamatokról? Jónak tartjátok a Fideszen belüli irányt?


Most nem az a szokásos terelés, hárítás érdekel, hogy "de a baloldal sokkal rosszabb" meg "az ellenzék még ennyit sem ér" stb. Oké, legyen így, de engem most nem ez érdekel, hanem a Fidesz (d)evolúciója ÖNMAGÁHOZ KÉPEST. Helyeslitek mindazt, ami most történni látszik?


És miben látjátok az okait?


A fülkeforradalom felfalja gyermekeit?


Ti nem azt érzitek, hogy a Fidesz önmaga szellemiségét számolja fel, saját szellemi elitjét és erkölcsi példaképeit söpri félre és saját értékeit kezdi ki?


Meddig folytatódhat ez a folyamat és mik lesznek a következményei?



2018. aug. 25. 13:34
1 2 3
 1/27 A kérdező kommentje:

A kérdésem lényegéhez hasznos adalék ez a cikk: [link]


A Magyar Időkben jelent meg, konzervatív, a Fideszért aggódó jobboldali ember írta, nem "libsi" vagy "komcsi" vagy "Soros-bérenc", és nem a 444-en vagy az Indexen közölték!


Úgy kell olvasni, mint egy valóban aggódó jobboldali ember sorait és szomorú képet festő helyzetelemzését.


Engem megdöbbentett és elszomorított...

2018. aug. 25. 13:40
 2/27 anonim ***** válasza:
31%
Báncsák a haladó értelmiséget, tudjuk.
2018. aug. 25. 13:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/27 anonim ***** válasza:
24%
de
2018. aug. 25. 13:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/27 anonim ***** válasza:
32%
Jó, annak idején Pálinkást, Pokornyt, Navracsicsot, Ókovácsot is savaztátok.
2018. aug. 25. 13:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/27 anonim ***** válasza:
24%
Te szemét lipsi hogy mered szidni a nagyvezírt! Te haza áruló soros féreg!!
2018. aug. 25. 13:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/27 anonim ***** válasza:
28%

Kérdező, téged soronként fizetnek?

Még az is lehet, hogy igazad van, de kinek van erre energiája?

Jó tanács:

A kevesebb több lett volna!

2018. aug. 25. 13:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/27 anonim ***** válasza:
<TL;DR>
2018. aug. 25. 13:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/27 A kérdező kommentje:

# 4-es, nem tudom, kiknek szól az általánosítás, de én soha életemben egyetlen rossz szót sem mondtam egyikükről sem. Akik "savazták", azoknak lelkük rajta, de ezt vitasd meg velük!


A kérdést nem ők tették fel, hanem én, és nem találsz élő embert, aki tőlem valaha egy rossz szót hallott Pálinkás Józsefről, Baánról, Prőhléről, Sólyom Lászlóról, Pokorni Zoltánról vagy Ókovácsról. Lázárt sosem szerettem, ezt a kérdésben is bevallottam, de a politikai tehetségét, képességeit, munkabírását mindig elismertem.


Nekem itt nem is az a fő bajom, hogy ezeket az embereket leváltják, hanem az, hogy az utódlásuk során kik kerülnek a helyükre. Tedd a szívedre a kezed: összemérhető egy Sólyom Lászlóval Snitt Pál, egy Navracsiccsal egy Kocsis Máté, egy Pokornival egy Hoffman Rózsa? Őszintén!


Amikor egy olyan szellemóriás Fideszes, mint Pálinkás József mondja azt, hogy "MINTÁVÁ VÁLT AZ ELIT BUNKÓSÁGA", ott szerintem érdemes volna végre megállni egy pillanatra és elgondolkodni.


Most nincsen kampány, nem kell az amúgy is romjaiban heverő életképtelen ellenzékkel foglalkozni, épp volna rá egy kis idő és lehetőség, hogy a Fidesz átgondolja saját magát egy kicsit. Mikor ha nem most?


Én is szándékosan most teszem fel ezt a kérdést, mert érdekel az értelmes fideszesek véleménye. Egy év múlva már nem lehet ezt megkérdezni, mert megint nyakig lesz az ország a kampányokban (EP-választás, önkormányzati választások stb.), és megint nem lehet értelmesen beszélni, mert mindenki összezár és csak a politikai csatározásra koncentrál.


De most talán meg lehetne állni egy pillanatra és mindenkinek őszintének lenni önmagához. A kormányoldalnak is... Ez nem a gyengeség, hanem az erő jele volna szerintem: mert ha valaki, akkor egy kétharmados kormánypárti tábor megengedheti magának azt a nagyvonalúságot, hogy akár a saját hiányosságaira is reflektáljon (pláne, hogy ilyen életképtelen ellenzéke van, amely képtelen értelmesen reflektálni bármire is).


Nekem csak ennyi volt a szándékom a kérdéssel: elgondolkodtatás, közös gondolkodás és mások álláspontjának megismerése. Most, amikor épp nincs kampány, ergo lehet(ne) értelmesen vitázni...

2018. aug. 25. 14:00
 9/27 A kérdező kommentje:

# 6-os, szándékosan fejtem ki bőven a kérdést. Most nem az egy bites szavazógépek véleménye érdekelt, egyik oldalról sem (sem üres orbánozás, sem üres gyurcsányozás). Akiknek a kérdésem szólt, azok el bírnak olvasni és fel tudnak dolgozni egy kb. másfél A4-es oldalnyi szöveget.


Akik meg nem, azokat legalább kizártam a képletből, úgyis csak zavaró "zaj" lenne itt a hangjuk.

2018. aug. 25. 14:03
 10/27 anonim ***** válasza:
62%
Fideszből kádár prolik/nyuggerek pártja lett. Hát ez van.
2018. aug. 25. 14:16
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!