1848-49ben a csehek miért nem lazadtak fel a Habsburg uralom ellen?

1848. március 11-én a prágai polgárság által megszervezett bizottság forradalmi követeléseket tartalmazó petíciót nyújtott be: a cseh nyelv számára egyenjogúságot követelt a némettel a közigazgatásban, a hivatalokban és az iskolákban. Történelmi jogokra hivatkozva a cseh nemzetet nevezte meg Csehország őslakóinak.

A március 23-i felirat ennél továbbment: követelte Cseh-Morvaország és Szilézia egyesítését, valamint a történelmi Csehország önálló közigazgatási egységként való helyreállítását prágai kormányközponttal. A bécsi kormány halogatta ezek elintézését, ugyanakkor biztosította a csehek számára, hogy nyelvük a közigazgatás és a közélet minden viszonylatában azonos jogokat élvezzen a némettel, ami felháborította a csehországi németeket.

A cseh törekvéseket ezután a leginkább František Palacký nevéhez köthető ausztroszlávizmus eszméje jellemezte, mely egy Ausztria és a birodalomban élő szláv népek között létrejövő föderatív államban szavatolta volna a szlávok alkotmányos jogait és védelmet nyújtott volna a német egység és az orosz birodalmi törekvések ellen. Emiatt a cseh nacionalisták igyekeztek megakadályozni Ausztriát a német egység megvalósításán dolgozó frankfurti parlamenten való részvételen: nem engedték meg a birodalmi képviselők választását, függetlenítették magukat a bécsi kormánytól és június 2-án összehívták a prágai szláv kongresszust.

A kongresszus jelentős erkölcsi hatást gyakorolt a szlávság körében, fokozta az önérzetüket, ugyanakkor kiderült, hogy a szlávok között bizony lényeges eltérések vannak: a kiküldöttek nem értették meg a különböző szláv nemzetiségek nyelvét, valamint a kongresszuson résztvevő világforradalmár Bakunyin és egyéb baloldali elemek szembefordultak Palacký ausztroszlávizmusával.

A forradalom június 11-én robbant ki a városban. Az utcai zavargások sok áldozatot követeltek, köztük szerepelt a csehországi főhadparancsnok, Windisch-Grätz herceg felesége is, akit egy eltévedt golyó halálosan megsebesített, valamint súlyosan megsebesült legidősebb fia, Alfred is. A cseh történetírásban "pünkösdi felkelés" (květnová revoluce) néven szereplő megmozdulásnak június 17-re a herceg csapatai vetettek véget a csehországi németség nagy örömére, akik már nagyon megelégelték a cseh forradalmat. A felkelés leverése után az udvar minden addig tett engedményt visszavont, amivel szétfoszlottak a cseh álmok.

Egyébként a csehek semmiképp sem vállaltak volna szolidaritást a magyar szabadságharc ügyével, Palacký ugyanis ekképpen nyilatkozott a magyarokról:

"A magyarok betelepedése mai hazájokba a legnagyobb szerencsétlenség volt, mely a szláv világot egy egész évezreden át éri vala; mert a magyarok az éppen alakulóban levő óriási szláv birodalom szívébe ékelvén be magukat, a szlávok reményeit örök időkre megsemmisítették."

1948 tavaszán sorra törtek ki a forradalmak, de ezeket rövid időn belül leverte a reguláris hadsereg. A nagy kérdés az, hogy hazánkban ez miért nem történt meg? Nagyon röviden az a válasz, hogy Jellasics nem tudott írásos császári parancsot bemutatni Móga altábornagynak, ezért Móga a sukorói haditanácsban úgy döntött, hogy a magyar seregek mellett fog harcolni Jellasics ellen. Móga támogatása nélkül a pákozdi csata valószínűleg Jellasics győzelmét hozta volna, ezzel rövid úton felkelésünk bukását is. Érdemes megemlíteni, hogy Móga csapatai döntően nem magyar nemzetiségű katonákból álltak.

Jó összefoglaló a wikis oldalon is van:

[link]