Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Van a magyaron kívül még...

Van a magyaron kívül még olyan nép, aki képes megvetni a sajátját?

Figyelt kérdés

Még mindig találkozom olyan emberekkel, akik azért háborognak hogy van a külhoniaknak szavazati joga, és kettős állampolgársága.

Ugyanúgy elakarják árulni megint a saját testvéreiket, mint az már történt egyszer.

Csak az az igazi magyar, és annak a véleménye számít nekik aki ebben a csonka országban él. A határon túli milliók véleménye is ugyanannyira fontos mint a hazaiaké. Nem igaz hogy nem nehezedik rájuk a döntésük súlya. Emlékezzünk csak vissza mit tett értünk Gyurcsány? Semmit. Hagyta hogy elnyomottan éljenek, mert aki nem Magyarországon él az nem is igazi magyar. Még azzal is beléjük rúgott hogy semmibe vette a véleményük, pedig elég lett volna csak ennyi is semmi több. Jelenleg is csak fele annyit ér összességében a külhoniak szavazata, de legalább ők is megvannak kérdezve. Nem igaz az sem hogy miattuk nyert a Fidesz akár egy választást is.

Hogyha meg azokra hallgatnának akik azt harsogják, hogy azért nem kellene szavazniuk mert nem fizetnek adót, akkor kik lennének a következők? A nyugdíjasok? Miért ilyenek a magyar emberek, miért keltenek gyűlöletet, miért vetik meg a sajátjukat?



2019. ápr. 30. 13:40
1 2 3 4 5 6 7
 1/62 anonim ***** válasza:
13%
Nem hiszem, hogy van. A magyarokra jellemző a széthúzás. Már a kommunizmusunk is talán az egyetlen volt, amelyben tényleg semmi hazaszeretet nem volt, a hazai baloldal sincs kedvező állapotban ilyen téren.
2019. ápr. 30. 13:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/62 anonim ***** válasza:
74%

Attól, hogy ne olyan szóljon bele a hazai választásokba, aki nem itt él, még nem veti meg a sajátját.

Nyugodtan költözhet bárki Magyarországra, és viselheti a szavazatának következményeit. De ne úgy hozzon felelős döntést, hogy rá nincs hatással, vagy még a magyar politikai helyzettel sincs tisztában.


Olyanról se hallottam még, aki a kettős állampolgárságot ellenezné. Csak aki ennek megszerzésének módját. Ugyanis jópár visszaélés történt.


És a nyugdíjasok is fizetnek adót. Erről jut eszembe, nem tetted már fel ezt a kérdést párszor?

2019. ápr. 30. 14:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/62 anonim ***** válasza:
32%
A magyar ember mindenkit utál. Mindegy hogy külföldi vagy egy másik magyar, utálni fogja. Ezért olyan sikeres a Fidesz gyülöletkampánya. Más, normális országban a kutya nem szavazna egy ilyen gyűlölködő pártra, Magyarországon viszont kétharmaddal választást nyernek többször is.
2019. ápr. 30. 14:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/62 anonim ***** válasza:
50%

#3/3


Tegyük hozzá, hogy CSALÁSSAL!

emlékezz vissza a tavaly áprilisi választásra, amikor kezdetben valamelyik ellenzéki párt néhány százalékkal megközelítette a Fideszt, majd egy "véletlen" technikai malőrt követően a Fidesz támogatottsága hirtelen toronymagasra ugrott azzal a párttal szemben, amelyik beelőzte volna!

Ugye, hogy meg volt manipulálva az egész?

2019. ápr. 30. 14:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/62 A kérdező kommentje:
#2 Pont rólad beszéltem. A szavazatuk csak fele annyit ér de te mégis megvonnád. Nem igaz hogy nem tudják hogy mi megy Magyarországon, és az sem igaz hogy nem érzik a bőrükön a szavazatuk súlyát. Még a Románok meg a Szerbek is már előbb eljutottak erre a szintre. De számodra csak az az igazi magyar hazafi, aki Magyarországon él, aki nem annak nem számít a véleménye mert nem is igazi magyar szerinted.
2019. ápr. 30. 14:20
 6/62 anonim ***** válasza:
72%

Igen, mert egy fel szavazattal tobb mint ami jarna.

Erdelyi vagyok, es teljesen megertem a felhaborodast.

Allampolgarsag oke, de szavazat mas teszta. Nekem se tettszene ha a szomszed beleszolhatna hogy milyen szinu legyen a nappali, meg akkor is ha csak az arnyalatot tudja befolyasolni.

Es valahogy a szavazatok sulya fenyevekkel kevesebbet erint, mint az anyaorszagiakat.

2019. ápr. 30. 14:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/62 anonim ***** válasza:
100%

Ja es a kerdes lenyege kimaradt.

Peldaul a romanok. 7 millio lakik mas orszagban, es szavazaskor hat nem elromlott a szamitogepes rendszer a kilfoldon lakok szamara, mar ha egyaltalan tudtak szavazni, mert volt pelda arra is hogy nem biztositottak mindenutt lehetoseget a szavazasra.

2019. ápr. 30. 14:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/62 A kérdező kommentje:

"Igen, mert egy fel szavazattal tobb mint ami jarna."


És te ezért vonnád meg tőlük. Tudod mit? Te nem is magyar vagy, hanem román!

2019. ápr. 30. 14:33
 9/62 anonim ***** válasza:
Szépen félremagyarázol, de én még csak hasonlót se állítottam. Valamit nagyon félreértesz, ugyanis nem a választáson való részvételtől függ, hogy ki magyar és ki nem.
2019. ápr. 30. 14:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/62 anonim ***** válasza:
58%

"Hagyta hogy elnyomottan éljenek, mert aki nem Magyarországon él az nem is igazi magyar"


Ha ez vigasztal én Magyarországon élek és úgy megkaptam, hogy nem vagyok magyar.

2019. ápr. 30. 14:38
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!