Kezdőoldal » Politika » Magyar politika » Kormánypárti szavazók, mik...

Kormánypárti szavazók, mik aszok a közvetlenül az életetekre kiható dolgok amik most jobbak mint az MSZP kormányzása idején?

Figyelt kérdés
Nem vitát akarok indítani a kérdés alatt, olyan emberek tapasztalataira vagyok kíváncsi aki így éreznek.
2019. máj. 16. 11:42
 1/8 anonim ***** válasza:
22%

💖 Ha 2015-ben az MSZP lett volna kormányon, most egy élhetetlen ország lenne ez, mert ő beengedte volna a migránsokat. Isteni szerencse, hogy már a Fidesz volt és megvédtek minket.

💖 Minket, fiatalok nagyon támognak, így egyszerűbb a családalapítás, biztos vagyok benne, hogy az MSZP ezt nem tette volna meg.

💖 Az én városomban a város kb. rohadt az MSZP idején, azóta túlzás nélkül minden közintézményt felújítottak, csodaszépek és modernek lettek, a vasútállomás is európai színvonalú lett, új szép úszodát kaptunk és sok felszerelést az iskolák (nyugati határszéli város). Felújították a színházat, múzeumot, főteret is. Nagyon szép városunk lett.

💖 A bérek folyamatosan emelkednek.

💖 Jobb a közbiztonság.

💖 Méltó életet teremtenek a lecsúszottabb rétegeknek is, gondolok itt a hajléktalanokra, megvédik őket.

💖 Olyan vezetőkkel találkozik Orbán Viktor, akiket én nagyon kedvelek, Putyint nagyon szeretem.

💖 Sok könnyítést adtak a szülőknek, pl. mikor én középiskolás voltam, még nem volt ingyen tankönyv mindenkinek és emlékszem, milyen nagy kiadás volt a szüleimnek. Most ez is megoldódott.

💖 Végre nem szégyen a nemzeti öntudat, Gyurcsány sokszor lekezelően beszél a magyarokról, mintha szégyen lenne büszkének lenni. Én büszke magyar vagyok és olyan vezetőt szeretek látni, aki szint ez helyes és ő is így áll ehhez.

💖 A közmunkaprogram nagyon sok embernek nyújtott segítséget. Az MSZP ezeket az emberek méginkább kiszakította a munka világából, otthon ülésre és segélyezésre kényszerítette őket, így úgy érezték, hogy nekik már mindegy. Most van közmunka, ami motiválja az embereket, igényeket termet. Már van miért felkelniük reggel és nagyon sokan kikerültek a valódi munkapiacra.

💖 40 év után nyugdíjba mehetnek a nők. Mindkét nagymamámat érintette és nagyon sok jót hozott ez a családunkba - bár továbbra is dolgoznak nyugdíjasként 💖 Erzsébet-táborban üdülhetnek a szegényebb gyerekek. Nagyon jó, nekik is kijár.

💖 Rezsicsökkentés. Az én családom is spórolt vele.

💖 Űrprogram támogatása. Nagyon fontos, a jövő fent íródik! Ferencz Orsolyáért pedig külön hálásak lehetünk, nagyszerű és okos nő, nekem az egyik példaképem lányként.


Hát ennyi jut eszembe hirtelen, de van még sok minden... :) Én nagyon örülök, hogy a Fidesz van hatalmon, remélem, hogy még nagyon sokáig így lesz. Természetesen most is a Fidesz listájára fogok szavani EP választáson és a családom is. :)

Tudom, hogy le leszek pontozva, mert itt rengeteg az ellenzéki, de nem érdekel, mert a valóság nem online zajlik és látom, hogy jobban él a családom, a barátaim és a környezetem. Ez a fontos, nem a GYK % és a választási eredmények is folyamatosan az emberek elégedettségét tükrözik vissza. 😘

2019. máj. 16. 12:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
36%
Sokkal több pénzem van.
2019. máj. 16. 12:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:
Minden jobb. Az ég kékebb, a fű zöldebb.
2019. máj. 16. 13:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 mindentudó99 ***** válasza:
Főzhetem a pálinkát. Rengeteg a munka .( felénk)
2019. máj. 16. 15:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:
38%

Bérek nőnek, terhek csökkenek, nem megszorítások vannak hanem juttatások.


MSZP idején a bérek nem nőttek , de megszorítások akadtak bőven. Bár ahogy Gyurcsány mondta "nem fog fájni" , neki mondjuk biztos nem fájt a milliárdos vagyonával..

2019. máj. 16. 18:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 A kérdező kommentje:
őszintén megmondom, azért merült fel bennem ez a kérdés, mert van egy ismerősöm nagy fidesz szavazó. Meg egyszer ki is fejtette hogy ő mennyivel jobban él amióta a fidesz van. Ami annyiban merül ki hogy harminc valahány éves korára odáig tudott eljutni, hogy egy életre eladósította magát, hogy saját kis panellakásba tudja költöztetni a családját. Pedig fiatal kora óta becsületesen keményen dolgozik. Ez lenne az a fene nagy jólét amiért hálás a fidesznek?
2019. máj. 18. 16:14
 7/8 anonim ***** válasza:

Csak hát sokan elfelejtik, hogy Gyurcsány idején a megszorítások a válság miatt voltak. Nélkülük akár államcsőd közelbe jutottunk volna.

Gyurcsány azért röstelli néha a magyar társadalmat, mert képesek követni egy nagy vezért akinek mindent elhisznek, így tulajdonképpen a nép teremtette meg magának a diktatúrát. Gyurcsányt sem bírom különösképpen, de legalább nem veti meg a pluralizmust.

2019. máj. 18. 17:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 mindentudó99 ***** válasza:
Eleg rossz duma ez a válság. Már előtte is rossz állapotban volt az ország. A környező országoknak nem kellett Imf hitelért kuncsorogni ha jól tudom. Ha nem olyan állapotban lett volna az ország amiben volt akkor a válság se érintette volna olyan súlyosan.
2019. máj. 18. 18:58
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!